Legyen benne klíma, ne legyen 10 év feletti, meg túl drága se!

Piaci körkép: 10 év és 500 ezer forint alatti klímás modellek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába járunk naptár szerint már az őszben, olyan hőség van még, hogy az olcsóbb autókat keresők is klímásat áhítanak. Ilyeneket kerestünk.


„Ne legyen 10 évnél idősebb, ne legyen fél millió forintnál drágább, de azért legyen benne klíma!” - vázolta fel használtautó-vásárlási kritériumát egy cimborám, én pedig rögtön rávágtam, hogy ilyen autó gyakorlatilag nem létezik. Pedig de. Ha a megfelelő paraméterekkel beállítjuk a Használtautó.hu keresőjét, a találati listán láthatjuk, hogy van. Ráadásul több mint tucatnyi autó közül válogathatunk.
Hirdetés

A 10 éves autókról tudni kell, hogy épp most futnak ki abból a korból, ami után Budapesten már nem lehetnek taxik. Így aztán nem is meglepő, hogy a kritériumoknak megfelelő legolcsóbb autó épp egy színe alapján vélhetően valahai taxi. A csaknem 400 ezer kilométert futott Lacetti SW csak jövő márciusban lesz 10 esztendős, továbbá (torkos benzinmotorja miatt egyáltalán nem meglepő módon) LPG-s. Hirdetője nem fűzött semmi megjegyzést az autóhoz, de műszaki vizsgája még 2018 januárjáig érvényes, ami egészen kecsegtető. Munkásbrigád „taxijának” tökéletes lehet még.
Klímás, 10 év és 500 000 forint alatti autók - ár szerint növekvő sorrendben
Modell Évjárat Óraállás [km] Vételár [Ft]
Chevrolet Lacetti SW 1.6 16V 2007 392 700 379 000
Fiat Seicento 1.1 2006 247 948 390 000
Chevrolet Aveo 1.4 16V 2006 172 000 399 000
Citroën C2 1.1 Profi 2006 175 000 450 000
Suzuki Ignis 1.3 VVT-i 2006 180 000 450 000
Fiat Panda 1.2 Natural Power 2007 282 000 480 000
Citroën C2 1.4 HDi SX 2006 299 000 485 000
Chevrolet Lacetti 1.4 16V 2006 230 000 499 000
Rover 45 1.6 2006 220 000 499 000
Brilliance Zunchi 2.0 2007 112 000 500 000
Citroën C2 1.4 HDi SX 2007 304 299 500 000
Peugeot 206 1.4 HDi 2005 250 000 500 000

A sokat futott kanárisárga Lacetti SW-nél drágábban csakis kisebb autókat kaphatunk. A 400 ezer forint alatti ligában közel 250 ezer kilométert futott Fiat Seicento és részlegesen (értsd: hiányosan) fényezett orrú Chevrolet Aveo játszik még. Viharvert és csupán kétüléses furgon Citroën C2 Profi – 1.1-es benzines alapmotorjával - 450 ezer forintért, ugyanannyiért Suzuki Ignis is kapható. Állítólag fele annyit sem futottak, mint a taxisárga Lacetti. Igazolódni látszik az alapszabály: olcsó autót keresve a Suzuki megkerülhetetlen. Az Ignis meglepően élénk az 1.3-as változó vezérlésű benzinesével. Használttesztben valaha egy akkor még jóval drágább, de alapjaiban persze egyező példányt próbáltunk.
Kevés kilométerre szinte biztos, hogy nyerő a Suzuki. Ha viszont valaki sokat autózik, talál még érdekesebb alternatívát. 480 ezer forintért gyárilag benzin-CNG üzemű Fiat Pandát, nem kevés, 282 ezer kilométerrel. Nyilvánvaló, hogy ugyancsak a sokat autózók számára lehet érdekes a Citroën C2 már személyautó és 1.4 HDi motoros változata is. Mindkét utóbbira igaz, hogy csakis akkor ajánlhatók, ha van a zsebünkben még némi pénz, hiszen adódhat velük költséges javítás, de akár el is járhatunk velük még több tíz- vagy akár százezer kilométert is probléma nélkül. Aki a CNG-tartály élettartama miatt aggódna, azt meg tudjuk nyugtatni: 15-25 év közötti szokott lenni, tehát itt valóban fontos, hogy a kinézett autó még 10 esztendős sincs.
Ezer forinttal a kitűzött ármaximum alatt találunk már „csupán” 230 ezer kilométert, éves szinten valóban szerény, 23 ezer kilométert futott Chevrolet Lacettit. Nem kombi ugyan, csak ötajtós, de legalább praktikus ezüstszínű és szervizkönyves. Nem rossz ajánlat. Különcködőknek ugyanennyiért van a Honda Civickel rokon Rover 45 és egy taxinak vizsgáztatott Brilliance Zunchi. A 2,0 literes, LPG üzemre alakított benzinmotorral szerelt kínai autó kapcsán rossz előjel, hogy mindössze 112 ezer kilométerrel hirdetik. Ideje nagy részét tán a szervizben töltötte?
Kereken 500 ezer forintért 1.4 HDi motoros, de szintén furgon Citroën C2 és egy olyan ötajtós Peugeot 206 is kínálkozik, aminek tulajdonosa állítólag a fél autót újra cserélte alkatrészenként a közelmúltban. Utóbbiban kereken 250 ezer a kilométerek száma, míg előbbiben kevéssel több mint 300 ezer.
Nem mondom, hogy nem lehet jó vétel az említett autók között, én viszont inkább azt mondanám, hogy puhítani kellene a feltételrendszeren. Vagy ne ragaszkodjunk a klímához, vagy az életkorral legyünk megengedőbbek, netán a kitűzött összeghez spóroljunk még egy kicsit. Ha csupán 550 ezer forintra növeljük a limitet, már találunk sokkalta kevesebbet futott autókat. Tudom, a magas futásúak között is akadhatnak jók, hiszen csupán a kilométerek száma vajmi keveset mond el egy autó állapotáról.
Egy viszont biztos, ha 10 év alatti klímás autót szeretnénk, akkor fél millió forint akkor sem lesz elegendő, ha magát az autót a kitűzött összeg alatt megkapjuk. Ott az átírási költség, meg persze a kötelező „nullrevízió”. Olajak és szűrők, valamint szíjak cseréje. Ilyen korú autónál ritkán kapunk ezek közelmúltbeli megtörténtéről számlával alátámasztott igazolást. Ha igen, akkor joggal érezhetjük, hogy korrektül karbantartott példányra leltünk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:55
    Permalink

    23 éve használt autókat értékesítek, de a felhozott példák mindegyike eladhatatlan! 2006-tól fiatalabb gépkocsikat 500 alatt nem lehet megvenni ráadásul klímást, csak ha motorhibás, sérült, vagy totálkáros volt korábban illetve elektronikai problémái vannak. Lacetti-t közel 400eKm-rel megvenne? 2006-os Fiat Seicento 390? miközben a 2000-2002-es zömében 350eFt. 2006-os Ignis 800-900eFt ami jó és a vevő is megveszi! Olyan Peugeot 206 amiben 250ekm-nél több van nagyon nehéz eladni, női gépkocsi és az igények nagyok. Ebből egy valamire való példány 650-nél kezdődik és ott a hátsó futómű probléma. Ha valaki ilyet keres inkább 750-850 körül fog találni megfelelő állapotban. A Rover 45, a C2 (kisteher) Brilliance Zunchi említésre nem méltó. Csodák nincsenek, még Németországban sem! A cikknek így kellett volna kezdődni: Piaci körkép: 20 év és 500 ezer forint alatti klíma nélküli modellek.

  • 2017.10.28. at 01:55
    Permalink

    Ez a Brilliance Zunchi először nagy fejtörést okozott. Én a Zhonghuát ismertem – és most, hogy utánanéztem, kiderült, hogy a kettő egy és ugyanaz:) Külsőre nekem bejön – belelátom a 10 évvel ezelőtti Hyundai Sonatát, a kései, modernebb Volgákat és egyik kedvenc autómat, a Daewoo Leganzát is. Nagyon várom már a kínaiak autós rohamát, jó lenne a meghirdetett Zunchit egy teszten kivallatni. Ez volt az az autó, amelyik siralmas töréstesztje kapcsán kapott nagy hírverést jó pár éve.

    A Citroen C2 egy érdekes csodabogár, a francia formatervek nagy rajongója vagyok, de ennek az oldalablak-kiképzését a mai napig nem tudtam megszokni. De ez felfogható úgy is, mintha a kocsi egyik “szexepilje” lenne.

    A Suzuki Ignis jó hírére pedig az utóbbi években napvilágot látott váltóhibák vetnek árnyat, és állítólag pont a listában is szereplő 1.3-asokra jellemző.

    [url]http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2013/08/16/sorozatos_hibak_a_suzukik_valtojaban/[/url]

Vélemény, hozzászólás?