Lehet köpködni – LED helyzetjelző a Matizon

Szabálytalankodni kezdtem: LED-es helyzetjelzővel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Spórolni akartam, de a törvény tiltja, még helyzetjelző helyére sem tehető takarékos LED.


Ahogyan arról már korábban írtunk, ma varázsszó a LED. Immár évtizedes múlttal rendelkeznek a LED-es hátsó lámpák, irányjelzők, ma pedig már a legtöbb autóra LED-es menetfény kerül, hiszen idén február óta új modellre az EU területén csakis automatikus menetfénnyel lehet típusbizonyítványt szerezni. Miként az új modelleknél a gyártók, úgy a használtaknál a tulajdonosok is előszeretettel alkalmazzák a LED-es menetfényt, hiszen szerény fogyasztású, jól látható és egyben látványos is. Csupán három dologra kell figyelni vele kapcsolatban: legyen rajta megfelelő minősítés, előírt pozícióba (a földtől 25-150 cm-re, a két világítótest egymástól legalább 60 cm távol) kerüljön, valamint tompított fényszórót kapcsolva kapcsoljon ki vagy halványodjon el.
Hirdetés
A jól hangzó LED azonban nem csak külön lámpatesttel, akár a helyzetjelző izzó helyére is tehető a kocsiba. A csúszkás foglalatba gond nélkül tolható a gyári 5 W-os helyett az alig 1 wattot fogyasztó LED, ami ráadásul a gyárinál erőteljesebb fényt is adhat, így, ha a valódi menetfényekhez nem is érhet fel, a "helló jövök" vagy az "itt állok" érzés keltésére alkalmasabb, mint a gyári pilács. A megoldás természetesen olcsóbb, mint a valódi menetfény, hiszen nem szükséges hozzá új lámpatest és kábelezés sem. Néhány ezer forinttal LED-essé varázsolható a helyzetjelző, ám egy bökkenő van: nem legális. Hiába ad ugyan előírt kadmium-sárga vagy fehér fényt egy LED, minden lámpába csakis olyan, jóváhagyással rendelkező izzó tehető, amilyen abban gyárilag volt, amihez azt tervezték. Márpedig a helyzetjelző-LED-ek gyakorta semmilyen jóváhagyással sem rendelkeznek.

Be kell valljam, én ilyen, mindenféle feliratot nélkülöző LED-et tettem autóm helyzetjelzőjének helyére. Gondolván arra, hogy a vakításra messze nem képes, de 5 különálló diódájával a fényszóró foncsorát jobban bevilágító álizzóval az akkumulátor töltöttségéből (vagy a generátor töltéséből) is érezhetően dézsmáló tompított fényszóró használata nélkül is láthatóbb lesz az autóm, ami nem más, mint egy 2005-ös Chevrolet Spark, azaz nyugat-európai nevén Matiz. Nyilvánvaló, hogy a helyzetjelzőt (a valódi menetfénnyel szemben) csakis városon belül van értelme használni, hiszen azon kívül már komolyabb fényre lenne szükség, ám arra pont jó (lenne), hogy saroktól sarokig láthatóbb legyen a sokaknak már csak méretéből, de leginkább rangjából adódóan is észrevétlen vagy legalábbis viselkedésük alapján annak tűnő kisautóm. Ám a szabályzás kemény, az idegen, bár a Wolfram-szálasnál kétségtelenül modernebb, spórolósabb technikájú izzó (dehogy izzó, LED!) szabálytalan. Lehet, hogy hamarosan ismét kiszerelem a komplett fényszórókat, és visszateszem a gyári helyzetjelzőket, fogyasszanak a halogének vagy ne lássanak, mert ez a szabály!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 04:45
    Permalink

    Felesleges indulatoskodnod, mert ha elolvastad a bejegyzést, akkor te is tisztában lehetsz vele, hogy itt nem tompítottról és nem nappali menetfényről van szó, hanem egy helyzetjelző LED-ről, ami alkalmatlan tompítottnak, de még nappali menetfénynek is, egy szóval fekáliapofozás.

  • 2017.10.31. at 04:45
    Permalink

    “amit pedig megspórol rajta, azt egy szemből jövő szellő elviszi fogyasztásban.”
    Jézusom itt senki nem tud számolni! Mint már leírtam pl. az én automban a felkapcsolt lámpa /tompitott/ 11 Ampert fogyaszt mig ha fel lehetne szerelni a LED-es nappali menetfényt megusznánk pár száz mA -al. Ismételten felhivom a figyelmet ,hogy mivel az energia nincs ingyen azt meg kell termelni! Ez a generátor dolga és minnél nagyobb áramot veszel ki a generátorból annál nehezebb forgatni azt. És mivel a motor forgatja a generátort ezért több lessz a fogyasztás és a környezetszennyezés! Arrol érdekes mindenki halott ,hogy a klimás kocsi többet fogyaszt mert a klimának a krompresszorát is a motor forgatja. Na ugyanez a generátornál is!

  • 2017.10.31. at 04:45
    Permalink

    Nekem olyan bazári érzetet ad, amikor egy olcsó autóba LED-eket raknak, ráadásul az értelmét sem látom. Ettől jobban nem fog látni, mert szimplán helyzetjelzővel ritkán közlekedünk, amit pedig megspórol rajta, azt egy szemből jövő szellő elviszi fogyasztásban.
    Viszont baromi bután mutat a melegebb fényű tompított fényszóróval.
    De most ez a divat. Majd túllépünk ezen is, mint ahogy túlléptünk a neonkék, motorháztetőre szerelt fényeken, meg a szivárvány minden színében forgalmazott gagyi kínai fényszóróizzókon is. Azok is kikoptak néhány elvetemültet leszámítva.

  • 2017.10.31. at 04:45
    Permalink

    Kicsit szalagcímesre sikerült létigék és egyebek nélkül… 😉

    Ez konkrét eset, percekig be volt égve a szemembe a LED fénye, így átbotorkáltam az úton és a járdán is csak “tapogatóztam” egy ideig… Ezért nem tudok teljesen egyetérteni az ilyen újdonságokkal!

  • 2017.10.31. at 04:45
    Permalink

    Nem zavar, nem is mondtam!
    De mégis, pl. audi egy árnyékos utcában, mint gyalogos, aki átmegy az úttesten, úgy kegyetlenül vakít! Hogy ez miért is biztonságos?? Hisz beleég a retinámba a hullám…

  • 2017.10.31. at 04:45
    Permalink

    Jogos, azaz értsd: a jog keretein belül! 😉

    A harmadik féklámpa kezdetben, – aki emlékszik rá – a 3. és 4. féklámpa volt (kisipari kivitelben). Aztán jöttek a nyugati autók, a “kényszerjogszabályváltoztatás”, ha már úgy gyártották azokat, így jogos lett a 3. féklámpa.
    Sajnos már a xenon kedvéért borzasztó nagy fényt is megengednek, amit korábban nem, mert nem is volt szükséges. Most meg szintén külső nyomásra az is legális lett. Vakulok is rendesen előről, de főként hátulról. Mi jön még, a lézerfény, fotonágyú…?

  • 2017.10.31. at 04:45
    Permalink

    A -s@g nem “csúnya szó”, a barom sem! ;))

    A DRL felszerelhető akár tető magasságig!!, de az autó méreteit tekintve alulról legalább 25cm-re, oldalról ugyanígy 40 cm-re kell legyen és nem lehet 60cm-nél közelebb egymáshoz! Azaz ha szemből egy kocsira egy nagy négyzetet képzelünk, akkor azon belül bárhol lehet – nyilván a kiltását nem korlátozhatja.

  • 2017.10.31. at 04:45
    Permalink

    Az izzós világítás fogyasztása gyak. elhanyagolható; 2x55W, azaz 0,11kW izzó telj. vs. 110kW (150LE) motor telj. Tehát az arány 1:1000!!
    Aki 1000-es fordulat környékén gyakran jár (mint én) ott az arány már 1:30, némileg számít a világítás hatása: de csak 3%…
    Persze takarákoskodni mindig, mindenen lehet – kérdés nem drágább-e az átalakítás ( majd a ‘karbantartás’ – a LED is kiég/het/ ) sokszorosával, mint az eredeti megoldás.
    Itt inkább menőzésről van szó, ha az 50 éve feltalált LED annak számít egyáltalán?! Szerintem már inkább gagyi, ha nem egyezik meg a gyári megoldással, a gyári szabványos színnel, stb.; tehát “kilóg a lóláb”!

  • 2017.10.31. at 04:45
    Permalink

    Látom egyeseknek nagyon sok idejük van. Legutóbb egy Nissan Vanette Cargon (kisteherautó) láttam ilyen LED sort az elején. Szerintem nevetséges, ilyet csak egy gyermekes gondolkodású, egyszerű ember szerel fel autójára. Minden ami utoljára van felszerelve egy széria kocsira, az olyan bóvlivá teszi, és a gazdájáról mutat egyfajta képet. A sötétítés egyedül, ami talán elfogadható, mert tényleg sokat dob a kocsin, ráadásul praktikus is – bár az is illegális, ha az első ablakokra is kerül belőle. Na ennyit a LEDekről, spoilerekről, cápaszárnyas antennákról, leültetésekről és egyéb baroms@gokról.

  • 2017.10.31. at 04:45
    Permalink

    Tisztel S!
    Ha rendelkezne elektronikai ismeretekel nem kérdezne ilyen hülyeséget ,hogy minek a LEd-es lámpa. Akkor felvilágositom: A hagyományos izzos világitás az auton kb. 10-11 Ampert fogyaszt amit a generátornak meg kell termelni. És minél nagyobb áramot veszel ki a generátorból annál nehezebb forgatni ezért a motor többet fog fogyasztani és környezetszennyezöbb is.Remélem tudtam segiten az olyanoknak mint maga akik lenézik a Suzukisokat akik ha szeretnének valamit modernizálni az autojukon az akkor az maguk szerint egyből menözés.

  • 2017.10.31. at 04:45
    Permalink

    A saját kocsidba is csak azt rakhatsz, amit a törvény megenged és nem veszélyezteti mások biztonságát.
    Egyébként nem csak műszaki vizsgán, hanem bármelyik nap félreállíthatnak az NKH-sok, itt Pécs környékén hetente többször is razziáznak az út szélén és többek között a hozzád hasonló retinaégetőkre vadásznak. De ha neked megér százezer körüli bírságot, a forgalmi engedély és a rendszám bevonását és a soron kívüli szigorított műszaki vizsgát, csináld.

  • 2017.10.31. at 04:45
    Permalink

    ja azt mindenkinek mondom sufnituning az ha nem cseréled ki az összes ízzót és a színvilág elüt egymástól az gáz nekem az összes ki van cserélve és sokkal jobban néz ki

  • 2017.10.31. at 04:45
    Permalink

    nekem kék ledes a helyzetjelzőm xenon a fényszóróm meg a reflektorom is. szarok rá mit lehet mit nem a saját kocsimba azt rakok ami teccik. kétévente kell csak szétszednem az egész autót(1 nap) hogy szabályos legyen a műszaki vizsgán utánna meg megint 1 nap összerakni ennyi

  • 2017.10.31. at 04:45
    Permalink

    A cikk “Gyengébben világít az eredeti izzó, ezért szerintem biztonságot növelő módosítás a takarékos LED beszerelése” képszöveg mondja ki az igazságot, azaz a tervezett fényerő ez a hagyományos izzóval elérhető, – még ha szubjektíven kevésnek is tűnik -, ez van a jogszabályban, ergo ennek növelése szabálytalan – nem számít a biztonságra vagy a takarékosságra trörténő, akár logikus magyarázat. A jog nem a logikán alapul, ezt mindennap megtapasztaljuk! 😉

  • 2017.10.31. at 04:45
    Permalink

    Teljesen egyetértek “S” írásával a helyzetjelző(főleg elöl) semmire nem jó max ha este az út szélén parkolsz de még akkor is gyenge a fénye,ez az utólagos led mókolás meg hát nem tudom elég hülyén néz ki a jégfehér helyzetjelző a hagyományos tompított fénnyel szinte már nevetséges.Sokkal több értelme van viszont DRL nappali fényt felszerelni akár LED-es akár izzós fajtát,bár “régebbi” autókon a LED-es fény is akár milyen minőségi karácsonyfadíszként mutat.

  • 2017.10.31. at 04:45
    Permalink

    A 10+ éves Suzukira a menőzésen kívül minek LED lámpa? Kapcsolja fel a tompítottat és fog látszódni, ha nem látszódna nem kapna forgalmit. Attól hogy be tud szerelni egy kétes eredetű, kínai gagyi LED izzót, még nem lesz a 10+ éves suuzuki modern technika.

  • 2017.10.31. at 04:45
    Permalink

    Az én szememben a “helyzetjelző tuning” egyértelmű jaszkarizás. Tipikus felhasználása a helyzetjelző+ ködlámpa üzemmód tetszőleges színű helyzetjelzővel.
    Egyébként a helyzetjelző önmagában szerintem mindenre alkalmatlan. Nappali fényben nem látszik, éjszaka nem látsz tőle. Nem látom, hogy azon kívül, hogy “milyen fasza hidegfehér fénye van” mit nyersz vele? 0,00001l fogyasztáscsökkenést 100km-enként?

    A szabályozás jelen esetben szerintem azért ilyen, mert az ilyen sufnituningnak egyszerűen bizonytalan a kimenetele. A gyári megoldás egy minden szempontból tesztelt bevizsgált elfogadott valami, míg a sufnituningod lehet nagyon jó, de nagyon rossz is, ezt hosszú drága mérések és tesztek nélkül nem lehet megállapítani, (mindenhonnan jól látszik-e, jól szórja e a lápatest az újfajta fényforrás fényét, nem vakít e, nem melegszik-e túl stb, stb..) Ilyen vizsgálatok nélkül számomra nem meglepő, hogy nem szabályos az ilyen átalakítás.

  • 2017.10.31. at 04:45
    Permalink

    Sajnos megint csak a gazdagok járnak jol mert ő meg tudja venni a méregdrága autokat melyekben gyárilag Led-es lámpa van viszont szerencsétlen Suzukis nem szerelheti fel. Ez Magyarország aki gazdag mindent megtehet a szegény semmit. Szar egy országban élünk.

Vélemény, hozzászólás?