Lélekben kalandor

Peugeot 207 SW Outdoor teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Háromféle erőforrással választható a Peugeot 207 SW Premium Outdoor, nálunk a részecskeszűrővel szerelt, 1,6 literes, 110 lóerős HDi dízellel járt.


Tavaly augusztusban, a Peugeot 308 SW tesztünkben már boncolgattuk, mit is jelent a gyári kódrendszerben az SW, a Saab 9-3X cikkben pedig azzal foglalkoztunk, hogyan alakulnak át a normál modellek néhány ügyes– és többnyire olcsó– trükkel dögös, kalandor stílusú, esetenként 4x4-es hajtáslánccal megáldott járgányokká. A Peugeot 207 SW Outdoor a maga nemében kuriózumnak számít, egyrészt a kisautó-szegmensben mostanság nem általánosan elterjedt jelenség a kombi karosszéria, a terepjárós küllemmel viszont a kevesek között is egyedülálló az Outdoor: a puttonyos Skoda Fabia Scout hamarosan érkezik, míg a Dacia Logan MCV, a Renault Clio Grandtour, valamint a szintén várólistás SEAT Ibiza ST kínálatában egyáltalán nincs „krosszosított” kivitel. Mindezek ismeretében a franciák még megtehetik, hogy magasabb árszinten elégítik ki az igényeket, ezért az Outdoor csomag kizárólag a legdrágább Premium komfortszinten választható, és ennek a kivételezett helyzetnek a presztízsértékét szimbolizálja a 90 helyett 110 lóerős dízelmotor is. A kiegészítő felszereltség nem úttörő ötlet eredménye, a csomag tartalma döntően a megemelt felfüggesztésre, az alsó motorvédő burkolatra és a karosszérián körben elhelyezett, fényezetlen fekete műanyagból készült burkolatokra koncentrálódik, de vannak egyéb járulékos részletek is. Többek között ilyen a 16 colos Outdoor könnyűfém felni, az alumínium tetősín, a sportos vonalú első lökhárító, a nyitható hátsó szélvédő, illetve az elektromosan mozgatható rolóval elsötétíthető panoráma üvegtető.

A belső térben jóformán semmi jelét nem tapasztaltuk a külső egyediségének, az Outdoor utastere teljesen szokványos, azaz műszerei, kezelőszervei, ülései pontosan ugyanúgy festenek, mint bármelyik 207 SW esetében – nincs sportos fémpedál, nincs extra kapaszkodó, mint a 3008-ban, és az olasz iskolával ellentétben apró feliratokat, emblémákat, hímzéseket sem érdemes keresni. A Premium komfortszint értelemszerűen a kínálat legigényesebbnek vélt anyagait sorakoztatja fel, és ez döntően a kárpitozásra értendő, ami a tesztautónál dekoratív módon varrt bőr-szövet kombinációt jelentett. A műanyagok javarészt puhák, a színvilág ízléses, és éppen a 207-es volt az első típus, amelyen már megfigyelhető a Peugeot általános minőségjavulása – a 206-oshoz képest szakadéknyi a különbség, pozitív értelemben. Sem zavaró zörgések, sem pontatlan illesztések nem keserítették az életünket a teszt során, és a helykínálattal is elégedettek voltunk. Bár konkurenseivel összevetve, számszerűen a Peugeot 207 SW utastere, valamint csomagtere (alaphelyzetben 405 liter) a legszűkebb, a 254 centiméteres tengelytávnak köszönhetően négy átlagos testalkatú felnőtt és négy normál méretű utazótáska szállítása nem okoz különösebb gondot. A Premium szint ellenére sok tartozék opciós tétel, például az Urban alapkivitelen felül az összes 207 SW légkondicionált, de a kétzónás automata berendezés még az Outdoor csomag mellett is feláras, ráadásul csak árukapcsolással rendelhető. A gyári navigáció negyedmilliós pluszköltsége érthető, bosszantó azonban, hogy az 5,2 millió forintos alapárba nem fért bele sem a tempomat, sem az ülésfűtés.

A műszaki tartalommal a Peugeot nem árul zsákbamacskát, az 1,6 literes, FAP részecskeszűrővel ellátott, 110 lóerős (240 Nm) HDi dízelmotor régi, sokat látott ismerős, és a mai napig szerethető. Hidegen még mindig zajos, de így téli időszakban is nem sokkal 6 liter fölött kért átlagban enni, és ha kell, akkor megy – igaz, hajszállal gyengébben, mint a sima 207 SW (0-100 km/h: 10,9 sec, végsebesség 188 km/h). Érthetetlen, hogy a Peugeot a 207-es típus korszerűsítése után is makacsul ragaszkodott az ötfokozatú, nem éppen egzaktul működtethető sebességváltóhoz, egy hatgangos szerkezet minden szempontból jobb lenne. A műanyagokkal megvadított karosszéria láttán senki ne gondolja, hogy a fronthajtásos Outdoor bármiféle terepjárásra alkalmas, ez az autó csak lélekben kalandor. Ugyan a megemelt futómű hasznos dolog, de 4x4 hajtás nélkül maximum abban segít, hogy városban könnyebb legyen a járdára felállni – a marketingesek még egy önzáró differenciálzárnak sem szavaztak bizalmat, mert biztosan utánajártak, hogy felesleges pénzkidobás. Ettől függetlenül azt mondjuk, kiránduláshoz remek partner lehet a stílusos külsejű 207 SW, erdei, mezei földúton valószínűleg vígan robog, a csomagtartóban elfér a túrafelszerelés, a tetőn pedig a bringa; tehát a szélsőséges kihívások mellőzésével az Outdoor abszolút használható szabadidős célokra.

A Peugeot prémium irányba történő arculatváltása érzékelhető volt a kipróbált autónál, az anyagok, az összeszerelés javuló minősége egyértelműen pozitív képet alkot, de ez egyenes arányban tükröződik a vételárban is. A 207 SW Premium Outdoor 1.6 HDi 5,2 millió forintos alapára onnan indul, ahol az összes extrával telepakolt Renault Clio Grandtour 1.5 dCi Dynamique megáll, és az opciókkal nem kunszt megcsípni a bűvös hatmilliós határt; ám ismerjük a mondást, a jó dolgokat mindig és mindenhol meg kell fizetni.
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1560 cm3
Teljesítmény:
66 kW (90 LE)
Méretek
Hosszúság:
4149 mm
Szélesség:
1720 mm
Magasság:
1510 mm
Saját tömeg:
1339 kg
Össztömeg:
1741 kg
Terhelhetőség:
402 kg
Tengelytáv:
2540 mm
Csomagtér:
405 l
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
EURO 4
Hengerűrtartalom:
1560 cm3
Sebességváltó:
mechanikus - 5 fokozatú
Teljesítmény:
66 kW (90 LE)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?