Lettországi lett a legjobb Pneumobil

Először született külföldi siker a Pneumobil Verseny tízéves történetében

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Izgalmas csatákat és számos figyelemreméltó fejlesztést hozott az idei X. Nemzetközi Aventics Pneumobil Verseny, hét ország, negyvenhat csapata mérte össze tudását.


Kezdjük a lényeggel: a tizedik éve megrendezett Pneumobil Versenyen első ízben nyert külföldi csapat. Az Aventics legjobb Pneumobilja díjat a lettországi ″BEST-Riga″ csapat nyerte, miután két fő kategóriában is az élen végeztek.
A léghajtányok 2017-es jubileumi seregszemléjén negyvenhat csapat kapott versenyengedélyt a hivatalos műszaki értékelést követően. Hogy miről is szól ez a verseny, arról előzetesen már írtunk. Pénteken reggel a csapatok prezentációival kezdődött meg az egri versenyhétvége, a mérnökhallgatók projektjeit ipari szakemberekből álló zsűri értékelte. A délutáni ünnepélyes megnyitóra a járművek városi felvonulását követően, a Dobó téren került sor, amit a távolsági futam rajtsorrendjéről döntő első kvalifikációs futam követett. A szombati versenynapot ez a szám indította, ahol egy töltet sűrített levegővel - a szabályok szerinti 15 kilométeres átlagsebességet tartva – a lettországi Riga Technical University ″BEST-Riga″ csapata állhatott a dobogó legfelső fokára 7 402 méternyi távolsággal. Mindössze kétszáz méterrel lemaradva a győztestől a Debreceni Egyetem ″DE-Főnix″ csapata ért be másodikként, a harmadik helyet pedig az egyetem másik, ″DE-PuffAIR″ csapata szerezte meg.
Hirdetés

Az ügyességi versenyszámban egy kiépített pályán kellett két kör alatt minél jobb eredményt elérnie a versenyző pneumobiloknak. Itt a legjobbnak a lengyel Gdansk University of Technology ″PG Power″ csapata bizonyult, kettőperces köridő eredménnyel. Két másodperccel lemaradva a kecskeméti Pallasz Athéné Egyetem ″Jok-Air″ team mérnökhallgatói lettek a másodikok, szoros csatában mögöttük pedig mindössze egytized másodperc különbséggel a Debreceni Egyetem, ″DE-PuffAIR″ diákjai végeztek a harmadik helyen.
A gyorsulási számban egy 220 méter hosszú, kanyarívvel nehezített pálya várt az egyetemistákra, ahol a debreceni ″DE-PuffAIR″ mérnökhallgatói harmadik bronzérmüket is megszerezték. Ezüstérmes a lengyelek ″PG Power″ járműve lett, a leggyorsabb pneumobilnak pedig a győztes, ″BEST-Riga″ csapat bizonyult.
Az utolsó három évet összesítő egyetemi pontversenyben jelenleg a kecskeméti Pallasz Athéné Egyetem áll az élen, a legjobb Pneumobil díjat pedig a ″BEST-Riga″ team nyerte meg Lettországból. A jubileumi rendezvényen díjazták még a legeredetibb konstrukciót, a leginnovatívabb csapatot, a legnagyobb elért sebességet, a telemetriai megoldásokat, a legjobb futóművet és a legszebb karosszériát is. A szeniorok esetében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kakukktojás csapata nyerte meg a már diplomás mérnökök megmérettetését.
„Ezen a versenyen mindenki nyer, és a legjobbak győznek” – vélekedik Gödri István, az Aventics Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a pneumobilok éves seregszemléjéről. „Van, aki csak álmodozik a sikerről és van, aki reggel felkelve tesz is a kiemelkedő eredményekért, az itt résztvevő mérnökhallgatók pedig pontosan ilyenek. Köszönettel tartozunk az elmúlt tíz év csapatainak munkájáért, és sok sikert kívánunk egy újabb év felkészüléséhez” – tette hozzá a vezető.
Eredmények
A X. Nemzetközi Aventics Pneumobil Verseny összetett győztese:
BEST-Riga (Riga Technical University, Lettország)
Konstrukció eredetisége
  1. Technics 1 (Estonian University of Life Sciences, Észtország)
  2. Lithuanian Spirit (Klaipeda University, Litvánia)
  3. Technics 2 (Estonian University of Life Sciences, Észtország)


Távolsági futam
  1. BEST-Riga (Riga Technical University, Lettország) - 7402 méter
  2. DE - Főnix Pneumobil (Debrecen Egyetem, Műszaki Kar) - 7223 méter
  3. DE - PuffAIR (Debrecen Egyetem, Műszaki Kar) - 7059 méter


Ügyességi futam
  1. PG Power (Gdansk University of Technology, Lengyelország) - 2:00.357
  2. Jok-Air (Pallasz Athéné Egyetem, Kecskemét) - 2:02.56
  3. DE - PuffAIR (Debrecen Egyetem, Műszaki Kar) - 2:02.66


Gyorsulási futam
  1. BEST-Riga (Riga Technical University, Lettország) - 23.32 mp
  2. PG Power (Gdansk University of Technology, Lengyelország) - 23.57 mp
  3. DE - PuffAIR (Debrecen Egyetem, Műszaki Kar) - 23.69 mp


Projekt management: Lithuanian Spirit (Klaipeda University, Litvánia)
Szenior kategória: Kakukktojás (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)
Telemetria: PG Power (Gdansk University of Technology, Lengyelország)
Legötletesebb konstrukció: Lithuanian Spirit (Klaipeda University, Litvánia)
Leginnovatívabb csapat: Technics 1 (Estonian University of Life Sciences, Észtország)
Leggyorsabb jármű: BEST-Riga (Riga Technical University, Lettország) - 51,92 km/óra
Legjobb futómű: Lithuanian Spirit (Klaipeda University, Litvánia)
Legszebb karosszéria: Airrari Szeged (Szegedi Tudományegyetem, Mérnöki Kar)

Egyetemi pontverseny (az elmúlt három év összesítése alapján):
  1. Pallasz Athéné Egyetem (Kecskemét)
  2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
  3. Debreceni Egyetem

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?