Már a MOL-vezér szerint sem tartható az üzemanyagárstop
Ha marad a 480-as ár az üzemanyagoknál, jó eséllyel hiány lesz belőlük
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Több tényező is nehezíti az ellátást, pláne a hatósági áron, így nem kizárt, hogy augusztusban a megszokottnál kevesebb üzemanyag érkezik egyes hazai töltőállomásokra.
Bár a totemoszlopok 480 forintos árat hirdetnek, az üzemanyagok piaci ára jóval magasabb
a MOL-töltőállomásokon alkalmazott 50 literes tankolási korlát mellett is lehetnek egyes kutakon átmeneti leürülések.
Hozzátette: mindenkitől azt kérik, hogy csak annyit tankoljon, amennyire szüksége van, mert csak így biztosítható a szükséges mennyiség mindenki számára.Magyar rendszámmal még hatósági áron tankolhatunk, ez azonban nem tűnik fenntarthatónak, külföldi rendszámmal már hazánkban is a most éppen csökkenő piaci árat kell fizetni
Nem Ratatics az első a MOL-tól, aki megszólalt a hatósági ár ellenében, június elején Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója a Mandinernek adott interjújában a következőket nyilatkozta: „a 480 forintos ár a versenyárlogikának mond ellent azzal, hogy kiszorítja az importot, és felborítja a kereslet-kínálati egyensúlyt”. Hernádi akkor hozzátette, a hatósági árazást, ha nem is egy lépésben, fokozatosan ki kellene vezetni. Mint elmondta, az ellátás hazánkban csakis akkor tud jól működni, ha van benne valamennyi import, amit azonban a nyomott ár kiszorít. Hogy a kormány mikor és mit lép, egyelőre nem tudni, azt azonban igen, hogy a június 16-án bevezetett, már csak a magyar rendszámmal és forgalmi engedéllyel elérhető hatósági ár kapcsán kötelezettségszegési eljárás is indult, hiszen az EU szerint az ellentétes lehet az uniós szabályzásokkal. [BANNER type="2"]
Meddig maradhat a 480 forintos literár?

