Már ott tesztelik az M2-es BMW-t, ahova igazán való

Kémfotók érkeztek arról, ahogy a Zöld Pokolban nyúzzák az új 2-es BMW M-es csúcsverzióját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az M2-est a szakma a BMW egyik, ha nem a legjobb élményautójának tartotta az előző generációnál, tehát komoly elvárások vannak az új változattal szemben is.

Mindössze pár hónap telt el, hogy leleplezték az új 2-es BMW kupét, azóta még az utakon is alig látni belőle (sőt, a kabrió még meg sem érkezett, ha egyáltalán lesz még), de már a láthatáron van az M-es kivitel. Persze a már bemutatott M240i sem rossz, de a sportrészleg rajongói az ízig-vérig M-es kivitelre várnak. Az M2 egyébként is különleges helyet foglal el a márka palettáján, ugyanis közvetlen utódja az 1 M kupénak (M1-nek nem lehetett hívni a legendás eredeti miatt), és kis méretéből, valamint viszonylag egyszerűbb, "régimódibb" technikájából adódóan egyes szakmabeliek még azt is megemlítették, hogy a régi, analóg M3-asokra emlékeztet a vezetési élménye. Ilyen tekintetben fontos, hogy az új M2 is kielégítse a nosztalgiázni vágyó, keményvonalas M-rajongókat, akik nem az elektronikára akarják bízni a legoptimálisabb kanyarvételeket és kigyorsításokat, helyette inkább saját képességeikkel hozzák ki a maximumot egy jó sportautóból. Még szerencse, hogy az új 1-essel és a 2-es Gran Coupéval, illetve az Active Tourerrel szemben a kupénál megmaradt a hátsókerékhajtás, bár egy összkerekes kivitel érkezése sem kizárt: az M3/M4 duónál például mindkét hajtáslánc elérhető. Ugyanígy biztos a duplakuplungos, köridő-vadász automataváltó, de reménykedhetünk egy kézi váltóban is.
Hirdetés
Kívülről azonnal felismerhető, hogy a legkomolyabb 2-essel állunk szemben: különösen vastagok a küszöbök és feltűnően izmosak a szélesített kerékjárati ívek - ezek már az előző M2-est is sokkal vadabbá tették az alapváltozatokhoz képest. Hátul ismerős lehet a négy kipufogó (kötelező M tartozék), de a 2-esen új a 3-asról és a 4-esről kölcsönvett szögletes karosszéria-kivágás, amibe a csővégeket helyezték. A csomagtér-fedélre helyezett szpojler is hangsúlyosabbnak tűnik, de ezeket leszámítva az álca alatt sok egyéb újdonságot nem fedezhetünk fel (kivéve persze az M-es féknyergeket). Állítólag 400 lóerő fölötti teljesítményt nyújt majd a méregzsák, soros hathengeressel igazi kuriózum lesz a kétliteres négyhengeres blokkokkal teli mezőnyében. A tervek szerint még idén leleplezhetik az új M2-est.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?