Már rendelhető az új Kia Sportage, mutatjuk mennyiért!

Komoly kínálattal, de persze nem olcsón futott be a Kia Sportage - már érkeznek az első autók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szlovákiai Zsolnán már megkezdődött a Kia Sportage ötödik generációjának gyártása, aki most rendel, akár már januárban autójához juthat.

A Kia elképesztő fejlődését nem csak első dedikált villanyautójuk, az EV6 jelzi, hanem kompakt SUV modelljük, a Sportage is. Míg utóbbiból az első, 1993-ban megjelent verzió még Mazda alapú volt, a második, ami egyben az első Hyundai Tucsonnal közös modell volt, már saját fejlesztésként érkezett 2004-ben. Aztán a 2010-ben megjelent harmadik generáció már hasonló ugrás volt a Sportage történetében, mint a Kiáéban az első Ceed. Be kell valljam, a 2015 őszén, a Frankfurti Autószalonon bemutatott, majd 2016 januárjában külföldön vezetett negyedik generáció mintha tegnap mutatkozott volna be, még idén sem tűnt korosnak. Viszont a most már itthon is rendelhető ötödik generáció hasonlóan modern, mint az EV6. A hossz 3,5, a tengelytáv 1 centiméterrel nőtt, de az új platform miatt a korábbiaknál jóval tágasabb belsőt ígérnek, meg persze elképesztő fejlődést. Bumeráng alakú menetfényt ad a LED fényszóró, a műszerfal pedig "integrált és ívelt", teljesen digitális. A középkonzolra alapból 8, a felsőbb szinteknél 12,3 colos érintőképernyő kerül, természetesen telefontükrözéssel. Összesen 6 különféle belső színvilág választható, ezek persze felszereltségfüggőek, fekete és bézs bőrkárpit egyaránt elérhető a Platinum esetén, a GT Line kétféle műbőr/Suede variációt kínál. A 17-18-19 méretekben összesen 6 felnidizájn érhető el, kitalálható: már az alapverzió is 17 colos alufelniket kap (ami mondjuk nem nagy meglepetés az után, hogy egy Suzuki S-Cross esetén is így van ez). A dizájn ugyancsak elég komoly már a Silver alapverzión is. Sokat fejlődött a sofőrsegédek sora, a holttérfigyelő például már nem csak jelezni képes, fékezéssel a balesetet elkerülni is segíthet, ahogyan a sávtartó is aktív és a parkolóasszisztens is megállítja az autót.
Hirdetés

Hatalmas szó, hogy a Kia nem ment el az extrém downsizing irányába, szinte meg kell veregetni a hátukat, hogy az új Sportage mindegyik motorja megmaradt négyhengeresnek.

Érdekesség, hogy bár a teljesítményskála 150-265 lóerő közötti, a motorok mind 1598 köbcentisek és turbósak. Az alapverzió 150 T-GDI néven logikusan egy 150 lóerős, turbós, közvetlen befecskendezésű benzines. Ehhez is 6 fokozatú váltó jár, meg persze 250 Nm nyomaték, ami 189 km/órás végsebességhez elegendő. A következő lépcső az utóbbi 48 V-os lágy hibrid verziója, ez viszont már csakis a 7 fokozatú duplakuplungos automata váltóval kapható, s mivel a hibrid akkumulátora a csomagtér padlójába került, az 591 helyett csak 562 literes. Utóbbi verzió már kérhető összkerékhajtással is, de van belőle egy 180 lóerős, 265 Nm nyomatékú variáns is. Dízelből az a 136 lóerős választható, amit legutóbb a Ceed kombiban teszteltem (és imádtam), manuális váltó esetén iMT rendszert, azaz elektronikus kuplungot ad, így 48V-os lágy hibrid rendszerével menet közben is le tudja állítani, villámgyorsan és észrevétlen újra tudja indítani az 1,6-os gázolajost. Ez a motor is társítható front- és összkerékhajtással is, valamint kérhető a 7 fokozatú duplakuplungos automatával. Bár hosszú távú utazáshoz szinte biztos, hogy a dízelek lesznek a leginkább takarékosak, van két hibrid is. Ezek a Hyundai Tucsonból és persze a Kia Sorentóból is ismertek: az 1.6 T-GDI benzinmotor 180 lóerős verziójával, egy 60 lóerős, 264 Nm nyomatékú villanymotorral és egy 6 fokozatú hagyományos automata váltóval 230 lóerőt ad az "öntöltő" verzió, míg a konnektorról is tölthető már 91 lóerős, 304 Nm nyomatékú villanymotort alkalmaz, így 265 lóerős rendszerteljesítményt ad. Valamint utóbbi 13,9 kWh-s akkumulátorával tisztességes, alighanem 70 kilométer feletti emissziómentes hatótávot is tud. És mindezt mennyiért? Míg a kifutó Sportage 6,4 millió forinttól elérhető volt, illetve elérhető még mindig, az új alapára nem szerény ugrással, de persze jóval komolyabb ellátmánnyal 8,749 millió forint lett. A legolcsóbb automata váltós (és lágy hibrid) verzió már 9,549 millió forinttól kapható, az összkerékhajtás pedig 600 ezer forintba kerül hozzá. A dízel 9,749 millió forinttól, automata váltóval plusz 600 ezer forint felárral kapható. A hibridek már a második, Gold felszereltséggel, 12,249 millió forinttól, a plug-in hybridek 14,599 milliótól kaphatók. A Sportage bár drágább lett például a tavaly érkezett Hyundai Tucsonnál is. Frissessége miatt, illetve a hasonló tudású egyéb konkurenciához mérten, pláne 7 év/150 ezer kilométeres garanciájával továbbra is jó ár/érték arányú, csak hát tényleg elképesztően friss és modern lett, ennek pedig ára van. Viszont az sem mellékes, hogy a mai világban meglepően rövid szállítási időket ad a zsolnai gyártás. Aki most megrendel egy manuális váltósat, január végén/február elején akár már meg is kaphatja. Az automata és a hibrid verziók gyártása februárban indul, de márciusra már azokból is érkezhet.
Hirdetés
Az első tesztautók érkezését is januárra ígérik, amint tudjuk kipróbáljuk a Sportage ötödik generációját, ugyanis a Kiától megszokottan érdekes és potens újdonságnak tűnik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.12.18. at 21:03
    Permalink

    Még valami. Értem én, hogy nagyon pénzt akarnak keresni az autógyártók, de szerintem nem vagyunk észnél, hogy ezt az irányt nevezzük megfelelőnek. Párhuzamos valóságok kezdenek kialakulni. Környezetvédelem, és takarékoskodás ezekkel? Lassan többet tudnak mint egy űrhajó és drágábbak is, mindeközben a hétköznapokban pont A-B közötti út megtételére kellenek csak. Fura. Mit kompenzálunk igazából?

Vélemény, hozzászólás?