Megdolgozta a Carlsson az SLK Mercit

Carlsson tuning az SLK Mercihez

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak a külső-belső megjelenésre fordított gondot a Carlsson, amikor az új SLK roadster csinosításához fogott: erősebbek lettek a motorok is.

Sokszor előfordul, hogy a legújabb típusokhoz csak lépcsőzetesen vezetik be a tuningcégek a különféle módosító csomagjaikat. A Mercedes-Benz specialista Carlsson azonban most kivételként erősíti a szabályt, mert az új SLK sportkocsihoz már első lépésben mindent kínál az ügyfeleknek, a karosszériaátalakítástól kezdve a belsőtéri kiegészítőkön át az erősebb motorokig. A C-Tronic kit segítségével az SLK 200 CGI standard 184 lovas teljesítménye 211, vagy igény szerint 224 lóerőre kúszhat fel, míg az SLK 250 CGI a gyári 204 helyett 239 lóerővel rendelkezik. A Carlsson új futóműbeállítása akár 30 milliméterrel is lejjebb engedi a felépítményt, és az ügyfelek tucatnyi könnyűfém felni közül választhatják ki a számukra legmegfelelőbbet, 18-tól 20 colos méretig.
A karosszéria új lökhárítóval, küszöbökkel, hátul pedig diffúzoros betéttel és külön légterelővel tér el a hagyományos kiviteltől - a mérnökök szerint javultak a kocsi aerodinamikai tulajdonságai, és a hátsó tengelyen nagyobb a leszorítóerő, ami javítja a stabilitást nagy sebességnél. A fém alkatrészek rozsdamentes, polírozott acélból készülnek, például a hűtőmaszknál, ahol a Mercedes-Benz csillag helyett a Carlsson saját emblémája látható. Az utastérben a szokásos recept szerint dolgoztak a mesterek: csúcsminőségű nappa bőrkárpitozás, sokfelé elhelyezett apró embléma, fémpedál, egyedi váltókar, és szénszálas anyagból készült dekoráció jellemzi az autót.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?