Meghódítják Párizst a londoni taxik?

Az ikonikus londoni taxik leszármazottja bevenné Párizst is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kissé fantáziátlan a neve a jelenlegi fekete londoni taxiknak, ellenben jól néznek ki és a villanyhajtású változatok nem füstölik tele a várost. Párizst sem, ahol hamarosan szintén feltűnnek.


Hamarosan olyan autót láthat Párizs népe a Champs-Élysées-n gurulni, amit eddig még soha. Név szerint az LEVC TX eCity jelenik meg Franciaországban, ami így ugye nem hangzik valami figyelemfelkeltően, ám, ha azt mondom, hogy az ikonikus, fekete londoni taxiról van szó, mindjárt sokan felkapják a fejüket. Persze ezek már nem azok az Austinok, amelyeket a kosztümös filmekből ismerünk. A London EV Company terméke bár hasonlít azokra, a nosztalgikus hangulat mellett modern technikát kínál.
Hirdetés

A TX eCity teljesen elektromos modellből körülbelül 600 darab üzemel már Londonban, ami hozzájárul, hogy ne terheljék tovább a város levegőjét. Ráadásul az utasok számára is kényelmesebb a hangtalanul suhanó gépben ülni, míg az üzemeltetők körülbelül 100 fontot spórlnak hetente a használatával. Párizsban a következő év első hónapjaiban jelenhetnek meg a londoni taxik, ám nem Franciaország fővárosa az első, ahol megvetik a lábukat (kerekeiket) ezek a járművek. Népszerűségüket jól mutatja, hogy már vásároltak belőle Amszterdamban, Berlinben, Hamburgban és Oslóban is.

Franciaországban évente 48 ezer ember halála írható a légszennyezettség számlájára, ezért is tesz olyan agresszív lépéseket Párizs vezetése, hogy javítson a levegő tisztaságán. Jövőre például kitiltják a 2005 előtt gyártott dízelmotoros autókat, 2024-ig pedig minden dízelautót. Ez a lépés jelentős átrendeződést eredményez majd a főváros 20 ezer taxija között, így az LEVC növelheti eladásait francia földön is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?