Megvadította a Peugeot az 508-ast
Sportosabb és elektromosabb a Peugeot új 508 tanulmányautója
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A villanyautós jövőt próbálja megkedveltetni a Peugeot egy tisztán elektromos hajtásra is képes, sportos 508 tanulmányautóval.
A Peugeot 508 hibrid változatának alapjaira épül a tanulmányautó
A Peugeot sportrészlege álmodta meg az Engineered Concept tanulmányautót, ami lényegében egy megvadított 508-as, az alapját a hamarosan piacra kerülő hibrid változat adja.
[BANNER type="1"]
Hatásos a zöld szín szerény adagolása a karosszérián
Mindjárt két villanymotort is kapott, amelyek közül az egyik az első kerekeket hajtja, a másik pedig a hátsókat. Előbbi 110 lóerős, utóbbi pedig 200 lovas, míg a maximális forgatónyomaték 500 Nm. Persze ott lapul az orrában a négyhengeres, 200 lóerős, 1,6 literes turbómotor is, így 4,3 másodperc alatt képes száz km/h-ra gyorsulni az autó. Végsebességét azonban 250 kilométer/óránál nem engedik nagyobbra, pedig tudna még gyorsabb is lenni. Helyet kapott még benne egy 11,8 kWh-ás akkumulátor is, amelynek köszönhetően 50 kilométert képes tisztán elektromos hajtással is megtenni.
Hivatalosan Selenium Grey a szürke fényezés neve
A sportosabb összhatás érdekében csökkentették az 508 szabad magasságát, valamint szélesítették a nyomtávot, elöl 24, hátul pedig 12 milliméterrel. Emellett egyedi, 3D-nyomtatással készült lökhárítót is kapott, olyan légterelő elemekkel és légbeömlőkkel, amelyek nem csak a látvány kedvéért feszítenek rajta. Ugyanígy a hátsó diffúzor sem csak látványelem, bár nem túl hangsúlyos, az apró kis zöld elem nélkül alig látszana.
Két villanymotor is helyet kapott az autóban
Az utasteret sem hagyták érintetlenül, hiszen Alcantara kárpitok és karbon betétek díszítik a komor, de valóban sportos belsőt. A jellegzetes kormánykerékre is jutott az Alcantarából és a szénszálas műanyagból, szóval a versenyautós hangulatra nem lehet panasz. Élőben a Genfi Autószalonon találkozhatnak vele először az érdeklődők.
Sportos hangulat uralkodik az utastérben is










