Melyik a legjobb téli gumi? 19 szettet teszteltünk

Téligumiteszt 2016: szokott csapattal, szokott helyen, fagyban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén is megvalósítottuk téligumitesztünket a nonstopgumi csapatával. Fagypont alatt mértünk, így nem csak az új gumik okoztak meglepetést.

Ahogyan 2012 óta minden évben, idén is megcsináltuk szokásos, és az egyetlen nagyszabású hazainak számító gumitesztünket a nonstopgumi.hu csapatával. A szokás szerint a mogyoródi Groupama Tanpályán tartott teszt világviszonylatban is különleges, mert mi megmutatjuk a mért értékeket, és nem csak pontozzuk az abroncsokat. Minden gumigarnitúrával minden mérésfajtát ötször végzünk el, a szélső értékeket eldobjuk, a maradéknak az átlagát vesszük. Hogy az eredmények évről évre eltérnek? Ez kétségtelen. Mindig más a hőmérséklet, más a páratartalom, de még a vízzel locsolva jeges, havas útfelületet mintázó műgyanta is évről évre öregszik.
Hirdetés

Miként tavaly, idén is 19 garnitúrát vetettünk össze − egyetlen éjszaka alatt, szokás szerint volt rendőrségi Ford Focusokon, az itthon legnépszerűbbnek számító 195/65 R15 méretben. Az idei év különlegessége az volt, hogy végig fagypont alatt tesztelhettünk. Az első már éles mérésünk 20 perccel 23 óra előtt kezdődött, az utolsót hajnali fél hatkor fejeztük be. Volt tehát némi, mintegy 2,5 Celsius foknyi hőmérséklet-eltérés. Míg az első méréskor még „csupán” mínusz 1,5, hajnalban már mínusz 4 Celsius fokot mutatott a hőmérő − tehát nagyjából a teszt megvalósíthatóságának határán mértünk. Ilyen hőmérséklet mellett ugyanis még nem fagyott le a ciszternából szivattyúzott 4-5 Celsius fokos esővízzel locsolt pálya, ugyanakkor az összekötőszakaszok már igen. A hagyományos aszfalt is kapott folyamatos esőztetést, hiszen tesztünknek megszokottan része volt a száraz és nedves aszfalton, továbbá a vizes műgyantán vészfékezés, továbbá utóbbin a kapaszkodási képesség vizsgálata. Néztünk továbbá zajszintet és kigurulást is. Amelyik gumival tovább gurult az autó, annak alacsonyabb a gördülési ellenállása.

Méréseink
  1. Fékút 60 km/óráról száraz aszfalton
  2. Fékút 60 km/óráról nedves aszfalton
  3. Fékút 40 km/óráról nedves műgyantán (a jéghez hasonló tapadású felületen)
  4. Kigurulás 15 km/órás tempóról (enyhe, konstans emelkedőn) a gördülési ellenállás vizsgálatára
  5. Menetzaj 50 km/óránál
  6. Kapaszkodóképesség nedves műgyantán: álló helyzetből mennyi idő alatt tesszük meg az első 30 métert egy adott emelkedőn?


Látni akarok minden adatot − mért eredmények letöltése

Összértékelésünket a száraz és a nedves aszfalton, valamint a nedves műgyantán mért fékezhetőség és a nedves műgyantán mutatott kapaszkodóképesség 20-20%-os, a kopási kép 10%-os, a zajszint és a kigurulás 5-5%-os figyelembevételével alakítottuk ki. Az összeredményeken túl mindenképp érdemes megnézni, hogy az egyes mérések során miként szerepeltek az abroncsok. Cikkünk végén bárki módosíthatja saját preferenciája szerint az eredmények súlyozását, így megkaphatja, hogy melyik a számára leginkább megfelelő abroncs.
Bár száraz aszfalton 60 km/óráról fékezve csupán 3,5 méter fékútkülönbség adódott az egyes abroncsok között, de ahol a Michelin CrossClimate már állt, ott a legrosszabb téli gumiként szereplő Kormoran B2 még 26 km/órával gurult Bár száraz aszfalton 60 km/óráról fékezve csupán 3,5 méter fékútkülönbség adódott az egyes abroncsok között, de ahol a Michelin CrossClimate már állt, ott a legrosszabb téli gumiként szereplő Kormoran B2 még 26 km/órával gurult
Tanulságos, hogy száraz és nedves aszfalton még kevéssel fagypont alatt is az egészéves, valójában nyárigumis jellemzőket mutató Michelin CrossClimate lett az első. Száraz és vizes aszfalton a legjobb téli guminak az idén debütált Continental WinterContact TS 860 bizonyult, műgyantán azonban a tavalyi tesztgyőztes, ott akkor is első Goodyear UltraGrip 9 adta a legrövidebb fékutat. A téli autózás során tehát fokozottan számolni kell azzal, hogy a különböző útviszonyok között más-más gumimodell adja a legrövidebb fékutat.
Vizes aszfalton már 5,27 méter fékútkülönbség adódott az ott legjobb és legrosszabb abroncs között. Ahol a Michelin CrossClimate-tal már álltunk, ott a Kormoran B2-vel még 30 km/órával robogtunk Vizes aszfalton már 5,27 méter fékútkülönbség adódott az ott legjobb és legrosszabb abroncs között. Ahol a Michelin CrossClimate-tal már álltunk, ott a Kormoran B2-vel még 30 km/órával robogtunk
Meglepetés volt, hogy a hideg idő összébb húzta a mezőnyt, az elmúlt években látottaknál kisebb különbségeket tapasztaltunk az egyes abroncsok között. Közlekedésbiztonsági szempontból ez is komoly üzenettel bír: ha előző éjjel meg tudtunk állni adott tempóról, be tudtunk venni adott sebességgel egy kanyart, az másnap, egy kevéssel hűvösebb vagy melegebb napon már nem biztos, hogy menni fog. Természetesen jelentősen útfelülettől és persze abroncstól is függő, hogy milyen eltéréseket tapasztalunk. A valódi téli gumiabroncsok előnye havas-jeges úton, azaz a vizes műgyantán jelentkezik. Míg 60 km/óráról fékezve száraz aszfalton idén mindössze 3,5 méter fékútkülönbség adódott az egyes abroncsok között, vizesen már 5,27 méter, míg nedves műgyantán már 40 km/óráról is 28,2 méter. Beszédes, hogy míg száraz aszfalton az ott legjobbnak számító Michelin CrossClimate 40 km/óráról 6,4, vizesen 6,7 méteres fékutat adott, műgyantán már 28,4 métereset, míg a legjobbnak számító Goodyear UltraGrip 9 18,2 méterest. Előbbi különbség kamionnyi, utóbbi autóbusznyi távolság.
Ahogyan eddig mindig, most is a jeges/havas útfelületet mintázó vizes műgyanta mutatta a legjelentősebb eltérést az abroncsok között, de míg eddig akár több mint háromszoros eredményeket is láttunk, most „csupán” két és félszereset. A Goodyear UltraGrip 9 40 km/órás féktávján a nyári abroncsokkal, illetve a koros télivel is 31 km/órára sikerült csak lassítani Ahogyan eddig mindig, most is a jeges/havas útfelületet mintázó vizes műgyanta mutatta a legjelentősebb eltérést az abroncsok között, de míg eddig akár több mint háromszoros eredményeket is láttunk, most „csupán” két és félszereset. A Goodyear UltraGrip 9 40 km/órás féktávján a nyári abroncsokkal, illetve a koros télivel is 31 km/órára sikerült csak lassítani
Megúszható a gumicsere?
Ábráinkból akár az a következtetés is levonható, hogy nincs szükség valódi téli abroncsra, hiszen száraz és nedves aszfalton az egészévesnek mondott Michelin CrossClimate lett a legjobb, követői pedig a nyári és a négyévszakos abroncsok, valamint a koros téli gumi. Igen ám, de ezek a jeges útfelületet modellező nedves műgyantán elvéreztek. Ráadásul jóval nagyobb hátrányt összeszedve, mint ellenfeleik az aszfalton. A téli gumi nélkülözése tehát csakis azok számára védhető, akik biztosan nem közlekednek havas, jeges időben. De ezt vajon miként tudja bárki is kiszűrni egy ködös hajnalon? Továbbá ne feledjük, a téli gumi felára nem sokkal több, mint az átszereltetés költsége, ugyanis amíg a télit használjuk, addig a nyári sem kopik. A válasz tehát az, hogy a gumicsere csak komoly kompromisszum vállalása, az autózás adta szabadság feladása esetén úszható meg.
A tesztelt, 195/65 R15 méretű abroncsok árai
GumimodellÁr/darab
Barum Polaris 317 245 Ft
Bridgestone Blizzak LM00117 907 Ft
Continental WinterContact TS 86019 515 Ft
Debica Navigator (négyévszakos)16 621 Ft
Firestone Winterhawk 315 328 Ft
Goodyear UltraGrip 918 213 Ft
Goodyear Vector 4Seasons (négyévszakos)26 045 Ft
Hankook Winter i'cept RS2 (W452)16 589 Ft
Használt középkategóriás téli gumi7 000 Ft
Használt prémium nyári gumi8 000 Ft
Infinity EcoZen12 806 Ft
Kormoran Snowpro B214 021 Ft
Laufenn LW31 I Fit13 788 Ft
Michelin Alpin 520 165 Ft
Michelin CrossClimate (négyévszakos)21 953 Ft
Nexen N'Blue 4Season (négyévszakos)19 605 Ft
Nokian WR D416 682 Ft
Új tesztgyőztes nyári gumi (Bridgestone T001)19 406 Ft
Vredestein Quatrak 5 (négyévszakos)19 885 Ft

Furcsának tűnhet, hogy az itthon ma már szinte szokatlannak számító fagyban mind a négyévszakos, mind pedig a nyári gumik is fel tudtak kapaszkodni a műgyantás emelkedőn. Most jobban szerepeltek, mint fagypont közelében. Akár úgy is tűnhet, hogy 2012 óta már megtanultunk havas emelkedőn indulni, de a sokat autózók tudhatják: a valóságban is a fagypont körüli, nedves hó tud a leginkább alattomos lenni. Szintén régi - év eleji havas tesztünkkel is bizonyított - igazságra mutat rá az, hogy a koros, már sok szezont végigszolgált, már éppen csak a téli gumik esetén minimumnak számító 4 mm-es profilmélységgel rendelkező téli gumi még a nyáriaknál is és minden útfelületen rosszabbul szerepelt. Sok (fél tucatnál több) szezont szolgált téli gumival tehát könnyedén még annál is jobban veszélyeztethetjük magunkat, mintha a nyárit hagynánk az autón. A gumicsere tehát erőteljesen ajánlott, a jó abroncs valójában egy viszonylag szerény tétele az autózás összköltségének, viszont nagyon sok múlik rajta, egy új autót is megspórolhat.

Érdemes tehát jó téli gumit vásárolni!

Mivel nincs minden körülmények között jó abroncs, bizony kompromisszumot kell vállalni. Saját súlyozásunk szerint a Continental idén kihozott WinterContact TS 860-as abroncsa lett a legjobb, második helyen szinte holtversenyben áll a Nokian WR D4 és a tavalyi tesztgyőztes Goodyear UltraGrip9. Tapadási tényezők szempontjából utóbbi számított a legjobbnak, ám kopási képe rosszabb volt, mint a Continentalnak és a Nokiannak.
A nevesebb márkák téli abroncsai mind 90% feletti összeredményt értek el. Nem választ tehát rosszul, aki a tesztelt Bridgestone, Firestone, Michelin, Barum és Hankook abroncsokat veszi. Érezhetően kevesebbet adott a Goodyear és a Vredestein négyévszakos gumija, a kínai Infinity és a Laufenn téli gumija. A Michelin CrossClimate bár aszfalton remek, gyenge havas képességei miatt csak feltételesen ajánlható. A Kormoran Snowpro B2 hiába téli gumi, gyakorlatilag sehol sem jó, így ugyanúgy rossz választás, ahogyan a négyévszakos Debica Navigator, a nyári gumik, illetve a már sokat szolgált téli abroncs is. Hiszen a legkisebb elkerült koccanás költsége is magasabb jellemzően, mint egy garnitúra jó abroncsé.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Ahogy kiveszem hölgy kérdezőről lehet szó. Szerintem félre értetted egy kicsit a cikkben summázott véleményt, a legrosszabbnak a használt téli bizonyult (ez persze kicsit fura, hogy a használt nyári jobban teljesített). Tavaly én is használt gumi vásárláson törtem a fejemet, mert vettem egy terepjárót, és amikor megláttam az új gumi árát, úgy kellet fellocsolni. Szerencsére nem volt egy egyszerű méret, mert akkor rögtön rám sóztak volna valami halálos szart. Így viszont a haveromat zaklattam, hogy szerezzen valamit, ezt hamar megunta és küldött egy cikket, hogy olvassam el, aztán ha ezek után is bele akarok vágni, hát nyugodjak békében. Szivesen megosztom a címet, nekem 180 fokot vett a gondlkodásom miatta, akinek nincs idej elolvasni röviden Használt gumit: Soha!
    [url]http://linglong.olcsogumi.sop.hu/erdemes_e_hasznalt_gumit_venni_mire_figyeljen_a_vevo-oldal/[/url]
    Minden le van írva, amit az előttem szólók említettek és sokkal több. Valójában a német használt gumi, nem más, minthogy a semeddig sem használható veszélyes-hulladékot ezzel a módszerrel tüntetik el nyugatról és rakják le itt hazánkban, mert senkinek ne legyen kétsége, ezek többsége eladhatatlan, amit eladnak, az is max 1-2 szezont fut, de többnyire annyit sem, és valahol egy patak partján, vagy erdőben végzi. Én végül egy kínai új gumit vette, alig drágábban mint a használt (prémium szemét) lett volna. És nam szar C-B-II a matrica adata és csak szuperlativuszokban tudok nyilatkozni rólla, ez a kínai már nem az a kínai, és 4-5 évik akár rendes gumim van, aminek ismerem a múltját. Bocsi, ha hosszú lettem a használt gumis téma mindig felingerel.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Én egy részletesebb véleményt mondanék a használtról.
    Könnyen átverhetnek használttal, kell egy hozzáértő aki megnézi mit veszel, sajnos a guminepperek a kagylós félrekopottat is odaadnák, rám még oldalvágásosat is rámsóztak volna.
    Többször vettem már használt gumiabroncsot a gumisok sajnos legtöbbször külföldről kukázottat árulnak itthon ilyen paraméterekkel hogy 6 vagy 7 mm-es valójában 4,5, 5 mm-esek, még azt is eljátsszák hogy hozza a kishézagmérőjét és olyan mélyre nyomja a barázdába majd eltörik. :))))
    Téliguminak puhábbnak kell lennie a nyárinál, előfordul ha évekig napon tárolják megkeményedik.
    Évjáratot nézni szigorúan a gumiabroncs oldalán mert simán eladnak 8-10 éves kikeményedett senkinek sem kell gumit.

    Jószándékból mondom érdemes újat ha nincs ki megnézze a használtat.
    Kínait még nem vennék, de Barum(Continental csoport)ot simán még 1-2 éves autóra is. Akár kléber kumho stb..
    Régebbi autókra Kormorán szint is jó, az alá nem nagyon mennék. Ez persze az én véleményem

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    5-6 futott szezon egy márkás téli gumi sem tud többet, mint a leggyengébb új, inkább kevesebbet. Ha csak 1-2 szezont futott, van profilmélysége (legalább 6 mm) még lehet jó,

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Nagyon occón nagyobb a rizikó hogy szart veszel.
    Használt gumi is lehet jó. Nézd a profilmélységet, ne legyen 1ik sem félrekopva és nézd meg az oldalfalukat is, ha van rajta dudor akkor szálszakadt, az életvszélyes lehet ha elpukkad.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Engem az érdekelne, hogy érdemes-e használt téli gumit venni. Nagyon olcsón kellene SOS-be 2db. Én azt szűrtem le a cikkből, hogy azért a használt gumik, még jobb is mint egy gagyi új gumi.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Nagyon olcsón kellene nekem SOS-be 2db téli gumi, használtakat nézegettem. Mi a véleményetek érdemes olyat venni, vagy mire érdemes odafigyelni. Konkrétan 7e-ért kínálták darabját, de valahogy nem nagy a bizalmam a használt dolgok iránt. De itt a teszt alapján, egyáltalán nem elfogadhatatlan az eredménye a használtnak sem.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Egyet értek. Simán lusta. Az én gumisom is ha valami nem volt ok, simán megcsinálta még 1x. (1 héten belül persze) Sztem is vagy a gépe nem jó, vagy sok volt a melója, és inkább “kerestette” a piros pöttyöt…

    Sok sikert!

    Ja,és jó volt a teszt, köszönöm.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Köszi a linkeket.

    Nekem úgy tűnik hogy nem egységes a jelölés. Az nem jó hír ha egyébbként tesznek rá piros pöttyöt, mert akkor meg a Reifendirekt szúrta el. De gyanítom nem ez a helyzet.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Gratulálok a sok teszthez az elkövetőknek!Remek statisztikákat gyártottak csak az emberi tényezőt nem lehet figyelembe venni, ami mindent átír adott helyzetben, végül is ez gumi teszt volt, azt választunk amit jónak látunk minden tekintetben.
    Az élet meg hoz amit hoz adott helyzetben.
    Én is a jó 4évszakos mellett voksolok a mai klíma változásos helyzetben.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Továbbra is azt erősítette meg bennem a teszt, hogy átlagfelhasználó sokkal jobban jár egy négyévszakos gumival, feltéve ha nem jár síelni nagyon sűrűn.
    Van a családban két autó, egyiken cserélgetem a téli nyárit, a másik Crossclimate van.
    4 éves téli Dunlop(5mm) messze sokkal szarabbul tapad mint e másfél éves Crossclimate.
    Télen firss és letaposott hóban tesztelve, igen meredek emelkedőkön hatékonyan elindult , megállt, nem is tudom ennél több tapadás kell-e hóban.
    A Vizes műgyanta tapadásban sokkal közelebb áll a jéghez, mint a havas úthoz.
    Magyarországi utakon abban a 15 max napban is inkább hó vagy latyak van, amikro még nincsenek az utak letisztítva. Latyakos út tapadása szeritnem inkább a nedves útéhoz van közelebb, mint a műgyantához.
    Jégen ki az aki egyáltalán 40-el megy? Én speciel el se indulok, vagy ha jégpáncélos szakasz van még a 15 is sok.

    Az év fele átmeneti időszak, tavasz és ősz, ilyenkor reggel téligumi időszak van, napközben meg nyári.
    Na ebben a fél évnyi időben mind a téli és mind a nyári gumi elmarad teljesítményben egy jó 4évszakostól.

    Aki keveset használ autót mint én, annak valós probléma hogy 4-5mm-es profilmélységgel dobok ki mert mondjuk 4-5 éves, és már egy szar gumi tapadását se hozza, ezt egy jó 4 évszakos gumival 4-5 évente csak egszer teszem meg nem kétszer.
    Gazdaságilag aki kevesebebt használja az autóját, szerintem közel féláron van még a legdrágább 4évszakos gumi is, feltéhe ha megfelelő tapadást akar és max 4-5 éves gumit használ.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Továbbra is azt erősítette meg bennem a teszt, hogy átlagfelhasználó sokkal jobban jár egy négyévszakos gumival, feltéve ha nem jár síelni nagyon sűrűn.
    Van a családban két autó, egyiken cserélgetem a téli nyárit, a másik Crossclimate van.
    4 éves téli Dunlop(5mm) messze sokkal szarabbul tapad mint e másfél éves Crossclimate.
    Télen firss és letaposott hóban tesztelve, igen meredek emelkedőkön hatékonyan elindult , megállt, nem is tudom ennél több tapadás kell-e hóban.
    A Vizes műgyanta tapadásban sokkal közelebb áll a jéghez, mint a havas úthoz.
    Magyarországi utakon abban a 15 max napban is inkább hó vagy latyak van, amikro még nincsenek az utak letisztítva. Latyakos út tapadása szeritnem inkább a nedves útéhoz van közelebb, mint a műgyantához.
    Jégen ki az aki egyáltalán 40-el megy? Én speciel el se indulok, vagy ha jégpáncélos szakasz van még a 15 is sok.

    Az év fele átmeneti időszak, tavasz és ősz, ilyenkor reggel téligumi időszak van, napközben meg nyári.
    Na ebben a fél évnyi időben mind a téli és mind a nyári gumi elmarad teljesítményben egy jó 4évszakostól.

    Aki keveset használ autót mint én, annak valós probléma hogy 4-5mm-es profilmélységgel dobok ki mert mondjuk 4-5 éves, és már egy szar gumi tapadását se hozza, ezt egy jó 4 évszakos gumival 4-5 évente csak egszer teszem meg nem kétszer.
    Gazdaságilag aki kevesebebt használja az autóját, szerintem közel féláron van még a legdrágább 4évszakos gumi is, feltéhe ha megfelelő tapadást akar és max 4-5 éves gumit használ.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Szia!

    Én is megnéztem pár w320-ast és ezeket találtam,amin látszik a pötty:

    Nagyon-nagyon halványán a gumi bal oldalán:
    http://smg.photobucket.com/user/AE2058/media/RGT/2011-05-13102545.jpg.html

    Ez a legérdekesebb, pont a szelepnél:
    http://www.oponeo.pl/Temp/ur/hankook-winter-i-cept-evo2-w320-ur-2777840-f-f-l560x400-sk6.png

    Első képen a hologram felirat u és t betű között
    http://www.autoalkatresz.hu/auto-gumi/hankook-icept-evo2-teli-225-55-r17-101-v-tl-2011-1689359

    A képek alapján ez ugyan az a gumis lehet,és szintén az első kép hologram t betűje felett:
    http://www.autoalkatresz.hu/auto-gumi/hankook-winter-icept-evo-2-teli-225-50-r17-94-h-tl-2015-1684540

    Itt pedig egy olyan, ahol nem látszik piros pötty, pedig mintha körbefotózta volna az egész gumit. Nem mellékes, hogy ez használt, szóval le is kophatott:
    http://www.jofogas.hu/fejer/Elado_teligumi__Hankook_Winter_Icept_evo2_SUV_W320A_235_65R17_108V_55020938.htm?first=1

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Nekem már elég sok sztorim van gumistól. A márkaszervíz pl egy időben korektül dolgozott, aztán egyszer eltörték a lopásgátló felnicsavart és kifizetteték velem az új gyári felnőr-készletet. Ez a srác viszont lelkesnek és alaposnak tűnt.

    Nyilván vissza fogok menni hozzá ha vibrál, mert nem akarom hogy gallyra vágja a futóművet, viszont a múltkor is rinyált hogy kellene neki a piros pötty…

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    A használt közepes téligumi – pl2-3 éves Barum Polaris – ezek szerint megfelelő, kivétel ha valaki nedves műgyantán megy… Vettem részt vezetéstechnikai tréningen és tapasztaltam, hogy azon inkább a vezető képessége – értsd nem szarja magát össze – számít, mint a tuti gumi.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Szerintem a gumisod hülyére vesz, csak lusta normálisan megcsinálni, vagy nem jó a gépe. Menj el másik gumishoz. Nekem is volt, hogy vissza kellett mennem, olyankor szó nélkül újracentrírozták, és utána jó lett. Raktam át egyik felniről másikra gumit, a pont már sehol nem volt, és mégis jó lett.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Csak pályasebességnél ráz, és nyilván centírozási hiba, de a szaki szerint nehéz jól belőni. Ha nincs megjelölve, hogy hol a súlypont, szerinte nem is lehet tökéletesre beállítani…

    Megint elkanyarodsz a témától, ami engem érdekelne az az, hogy hol találom a súlypont jelölést a Hankook gumijain, amit más gyártók látványosan jelölik.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Nem volt vele problemam, igy nem kellett hibat keresnem.
    Amugy meg ha megnezel egy lemezfelnit akkor a szeleppel szemben vakablak van, egy teli szem. Teht ott az aceltarcsa van fekeszitve a szelepre nem a gumi. Alunal nemtudom hogy van, kivul nem latni, talan belul, vagy mas a tehnika ra.
    A gumit meg a gumis kicentirozza mielott felteszi. Ha nem sikerul elsore kicentirozni akkor, 2x centirozza. summa summaraum mindegy hanyszor centirozza a vegen mindig megporgeti megnezni hogy jo lett-e.
    [u]Ezert nem razhat!!! [/u]
    Ha raz akkor vagy nem csekkolta le 2x, vagy nemtudom mi raz.
    Talan a jegborda az uton.
    A razas altalaban nem varosi tempoban jon ki hanem 90 korul. Mar akkor ha centirozasi probemak vannak.
    Ha folyton raz akkor vmi mas lesz.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Fel is húztál az első kommenteddel. A linket köszönöm de átfutva nem találtam hasznos infót, de még nekimegyek egyszer.

    Én párszor jártam már úgy, hogy vibrált, de azt amatőrök csinálták (az sem volt peres (/65ös) gumi, és gyári felnin, ellenőrzött futómű), viszont sokadik szezonban, amikor a jelölések már lekophattak.

    A mostani gumi 235/60/18, ami azért szintén nem egy peres fajta… :))

    Nyilván szeretném ha be tudnám bizonyítani a szakinak hogy ő a ludas (mert beismerte hogy nem talált rajta jelölést), de ehhez kellene az info hogy miként jelölik a Hankooknál a súlypontokat.

    Az egy dolog hogy mi süsük vagyunk a szakival, de te aztán nagyon érthetsz hozzá, ha még nem hallottál a piros pöttyről a gumin?

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Ez a na idefigyelj stilus kicsit eros. A 235-hoz milyen falmagassag tartozik?
    Mert a peressel sokat lehet sz-pni felrakas kozben. Esetleg elbaszcsizni a gumit.
    En soha nem hallottam piros vagy akarmilyen jelolesrol, ellenben egyi teli gumim sem razta a kormanyt.
    Egy gumi kb 10kg korul mozog a szelep meg mennyi lehet, 1 dkg?
    Nemhiszem hogy ez okozna a problemat. ( mi van ha ratekersz egy stilusos szelepsisakot, raznifog? :))
    Elmondom hol a problemad blogger. Ott hogy a gumisod felrakott egy kicentirozatlan kereket.
    Vagy o SUSU a dolgahoz vagy a gepe, ha teljesen uj gumirol van szo. Ennyi.
    Nem ert hozza, de te sem.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Ez esetben elfogadom. Hóban mérni tényleg nem egyszerű, mivel nem igazán lehet állandó minőségű felületet biztosítani a gumiknak.
    Az utóbbi időben ritkán adódik olyan idő, hogy havas, jeges felületen kéne menni. Alig esik hó, az is gyakran egyből olvad, és az autók lejárják. Ha megmarad, akkor pedig elég hamar letakarítják, sózzák.
    A konklúzió az, hogy mindenkinek magának kell mérlegelni, hogy mi éri meg neki. Viszont nem követ el nagy hibát az az átlag autós, aki két olcsó garnitúra helyett beruház egy minőségi négyévszakosra, és azt lefutja 4-5 év alatt. Sajnos sok autón látom, hogy van két garnitúra gumi, a profilmélység kiváló, de a gumi már évek óta csereérett, úgy el van öregedve. Valahogy a kor miatti csere még mindig nem nagyon égett bele az emberek tudatába.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Semmire sincs egységes jelzés, még a téligumi jelzésére sem (bárki rátehet egy M+S jelzést a gumijára, nincs követelmény rájuk)…

    Ezek ipari önszabályozási tendenciák eredményei. A súlypontot van ki sárga van aki piros pöttyel jelöli.

    De még a problémával sem találkoztam Hankook gumi tekintetében, pláne SUV téligumiból…

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    A 235-ös gumiknál nekem is sokáig szórakozott a gumis, míg jól ki tudta egyensúlyozni, a Nokian sem tett rá jelet (nyári). Nem rázott, de én alapból a keskeny (6,5 coll széles) felniknek tudtam be a dolgot.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Mindenesetre az [b]icept Evo 2 W320A [/b]érdekelne. Ha sikerül kideríteni, megköszönöm, mivel te a koreai dolgok nagy szakértője vagy. Apró segítség a kereséshez: a jelek szerint a forumokon terjedő “megoldás”, hogy belül jelölik meg egy elég szemét trollkodásnak bizonyult, belül nincs nagyon semmi.

    Mivel szeretnék egy normális vibrációmentes gumit a kocsimra (a szerelő pedig érdekelt abban hogy visszatérjek), ezért ennek a vitának kivételesen értelme van…

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Hát…. Gyorsan gugliztam egyet a témában és nincs konkrét válasz. Gyártó válogatja, hogy ki használja ki nem, és aki igen az mit jelöl vele. Egységes jelölési rendszer amit mindenki használ még nincs rá.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Na ide figyelj, én kifizettem azt a pénzt a 235ös gumikért, de meg itt osztod az észt a billentyűzeted mögé bújva, anélkül hogy valaha láttál volna ilyet. Úgyhogy kímélj meg a szánalmas marhaságaidtól,és inkább ne szólj hozzá ha nem tudsz értelmes tanácsot adni.

    Mivel újonnan vibrált nincs okon úthibára gyanakodni. Speciel még én is inkább tulajdonítom a gumis trehányságának, de igaz ami igaz, nincs ott a vadiúj gumin a jelzés.

    Szóval ha valami értelmes és építő megnyilvánulást akarsz végre egyszer elkövetni, akkor [b]lécci nyomozd le nekem, hogy hol és mivel jelöli meg a Hankook a gumijainak a súlypontját (piros pont helyett)[/b], mert addig megint csak magadat minősítetted a hozzászólásoddal.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Érdekes, nagy vitában vagyok a gumisommal aki nagyon fikázza a Hankookot, leginkább arra védekezve, hogy pl nincs rrajt a piros pont, aminél fogva pontosan fel tudná tenni a felnire. Amúgy tényleg lehagyták az oldaláról, lehet hogy kcisit slamposan dolgoznak honfitársaink a gyárban? 🙂
    Vagy csak az én szakim volt figyelmetlen és ott van valahol a jelzés festés nélkül is?

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Autobild szerint a CC-vel 57ekm-t lehet lefutni nagyjából (úgy fogalmaztak, hogy elérte a legal limitet, ami jó kérdés, hogy 4mm vagy csak 1.6mm körül lehetett), Kleber Quadraxer 2 tudott 55e-t lefutni, míg a GYV4SGen2 ha nem rontották el a fordítást, akkor csak 41ekm-t.
    Magyarul 5-6 évente csereérett átlag felhasználás mellett.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Köszönjük újra az alapos tesztet, hiánypótló a hazai médiában. Az eredmények nagyjából azok, amikre számítottam, CC/prémium nyári magasan legjobb szárazon, vízen CC dominál, még műgyantán a téliek. Azonban a keretes rész kapcsán lenne pár megjegyzésem:

    [i]Igen ám, de ezek a jeges útfelületet modellező nedves műgyantán elvéreztek. Ráadásul jóval nagyobb hátrányt összeszedve, mint ellenfeleik az aszfalton.[/i]

    40%-kal kap ki a CC a legjobb télihez képest a műgyantán, még 30%-kal tud rövidebb fékutat vízen/szárazon. Akkor most vagy a CC nem “vérzik el” műgyantán, vagy egy téli is “el tud vérezni” közel ugyanilyen arányban szárazon és vízen.

    [i]A téli gumi nélkülözése tehát csakis azok számára védhető, akik biztosan nem közlekednek havas, jeges időben.[/i]

    Egy így, már elnézést, nettó hülyeség, ráadásul a teszt erdeményeinek képében is. Havon pl. kifejezetten jól teljesít a CC más teszteken, még szín jégen pl. itt is 65(!) százalékkal ad rosszabb fékutat egy használt közepes téli, mint a CC. A CC vagy egy jobb négyévszakos egy teljesen vállaható kompromisszum, ah az ember ésszel használja. S mint a teszt is mutatja, sokkal kevésbé kell vele észnél lenni, mint egy pár éves használt télivel…

    [i]De ezt vajon miként tudja bárki is kiszűrni egy ködös hajnalon?[/i]
    Ezt nagyjából mindenki ki tudja szűrni, mert vagy már a forgalom megy lassan, vagy simán látja az ember. Aki meg párás, ködös, fagyos hajnalban beláthatatlan kanyaroknál gyorsan meg, annak gyakorlatilag mindegy a gumi…

    [i]Továbbá ne feledjük, a téli gumi felára nem sokkal több, mint az átszereltetés költsége, ugyanis amíg a télit használjuk, addig a nyári sem kopik.[/i]

    A téli felára nem csak az átszerelés költsége, hanem a tárolása, az idő, hogy fél napot kell várni a gumisnál, illetve, hogy egy téli 25°C-ban (tavaly március pl.) úgy kopik mintha smirglivel gyalulná az ember.

    [i]A válasz tehát az, hogy a gumicsere csak komoly kompromisszum vállalása, az autózás adta szabadság feladása esetén úszható meg. [/i]

    Éppen ellenkezőleg, egy jó (és hangsúlyozom hogy jó) négyévszakossal pont akkor van egy átlagosan biztonságos gumi az embernél és csak néha (pl havas, jeges úton, ami itthon nem túl gyakori) lesz rosszabb gumija, mint egy dedikált téli.

    A lényeg pedig a végére: szvsz a teszt legfőbb tanulsága, hogy olyan szinten vannak már optimalizálva a gumik, hogy egy használt téli gyakorlatlag pár év után egy nyári szintjére degradálódik és pont az itthon veszélyesebbként jellemezhetőbb téli útviszonyok közepette (nagyon gyakran vizes, ritkán havas) muzsikál katasztrófálisan. Ergo a fenti átlagos futásokat nézve, 3-4-évesen sok esetben csak 20-30ekm-t vagy annyit sem futott téli gumikat el kellene dobni. Ellenben egy négyévszakosnál a 3-4 év alatt belemegy annyi km az átlagos autónál is, hogy a kopás miatt alapból cserélni kell, ergo az öregedés miatt teljesítményvesztés ezt érinti a legkevésbé.

    Lényeg ami, a lényeg, akinek a maximum kell vegyen igazán jó télit és nyárit és vezessen azokkal is ésszel (lásd pl. a múlt heti napsütésben a csc5 után a téli ts860 egy katasztrófa volt tapadásban szárazon nálam a kocsin), aki pedig egy jó megoldást keres a jó értelemben vett átlagos autójára, az vegyen egy jó négyévszakosat és csak azt tartsa észben, hogy igazán extrém körülmények között azért már ez a kompromisszum, illetve, hogy cserélje őket három-négy évente.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Köszönjük újra az alapos tesztet, hiánypótló a hazai médiában. Az eredmények nagyjából azok, amikre számítottam, CC/prémium nyári magasan legjobb szárazon, vízen CC dominál, még műgyantán a téliek. Azonban a keretes rész kapcsán lenne pár megjegyzésem:

    [i]Igen ám, de ezek a jeges útfelületet modellező nedves műgyantán elvéreztek. Ráadásul jóval nagyobb hátrányt összeszedve, mint ellenfeleik az aszfalton.[/i]

    40%-kal kap ki a CC a legjobb télihez képest a műgyantán, még 30%-kal tud rövidebb fékutat vízen/szárazon. Akkor most vagy a CC nem “vérzik el” műgyantán, vagy egy téli is “el tud vérezni” közel ugyanilyen arányban szárazon és vízen.

    [i]A téli gumi nélkülözése tehát csakis azok számára védhető, akik biztosan nem közlekednek havas, jeges időben.[/i]

    Egy így, már elnézést, nettó hülyeség, ráadásul a teszt erdeményeinek képében is. Havon pl. kifejezetten jól teljesít a CC más teszteken, még szín jégen pl. itt is 65(!) százalékkal ad rosszabb fékutat egy használt közepes téli, mint a CC. A CC vagy egy jobb négyévszakos egy teljesen vállaható kompromisszum, ah az ember ésszel használja. S mint a teszt is mutatja, sokkal kevésbé kell vele észnél lenni, mint egy pár éves használt télivel…

    [i]De ezt vajon miként tudja bárki is kiszűrni egy ködös hajnalon?[/i]
    Ezt nagyjából mindenki ki tudja szűrni, mert vagy már a forgalom megy lassan, vagy simán látja az ember. Aki meg párás, ködös, fagyos hajnalban beláthatatlan kanyaroknál gyorsan meg, annak gyakorlatilag mindegy a gumi…

    [i]Továbbá ne feledjük, a téli gumi felára nem sokkal több, mint az átszereltetés költsége, ugyanis amíg a télit használjuk, addig a nyári sem kopik.[/i]

    A téli felára nem csak az átszerelés költsége, hanem a tárolása, az idő, hogy fél napot kell várni a gumisnál, illetve, hogy egy téli 25°C-ban (tavaly március pl.) úgy kopik mintha smirglivel gyalulná az ember.

    [i]A válasz tehát az, hogy a gumicsere csak komoly kompromisszum vállalása, az autózás adta szabadság feladása esetén úszható meg. [/i]

    Éppen ellenkezőleg, egy jó (és hangsúlyozom hogy jó) négyévszakossal pont akkor van egy átlagosan biztonságos gumi az embernél és csak néha (pl havas, jeges úton, ami itthon nem túl gyakori) lesz rosszabb gumija, mint egy dedikált téli.

    A lényeg pedig a végére: szvsz a teszt legfőbb tanulsága, hogy olyan szinten vannak már optimalizálva a gumik, hogy egy használt téli gyakorlatlag pár év után egy nyári szintjére degradálódik és pont az itthon veszélyesebbként jellemezhetőbb téli útviszonyok közepette (nagyon gyakran vizes, ritkán havas) muzsikál katasztrófálisan. Ergo a fenti átlagos futásokat nézve, 3-4-évesen sok esetben csak 20-30ekm-t vagy annyit sem futott téli gumikat el kellene dobni. Ellenben egy négyévszakosnál a 3-4 év alatt belemegy annyi km az átlagos autónál is, hogy a kopás miatt alapból cserélni kell, ergo az öregedés miatt teljesítményvesztés ezt érinti a legkevésbé.

    Lényeg ami, a lényeg, akinek a maximum kell vegyen igazán jó télit és nyárit és vezessen azokkal is ésszel (lásd pl. a múlt heti napsütésben a csc5 után a téli ts860 egy katasztrófa volt tapadásban szárazon nálam a kocsin), aki pedig egy jó megoldást keres a jó értelemben vett átlagos autójára, az vegyen egy jó négyévszakosat és csak azt tartsa észben, hogy igazán extrém körülmények között azért már ez a kompromisszum, illetve, hogy cserélje őket három-négy évente.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Köszönjük a tesztet!
    Külföldi oldalakat olvasva egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a négy évszakos gumik, örülök, hogy sikerült itt is néhányat tesztre fogni.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Idén év elején valódi hóban is teszteltünk, nagyjából ugyanazokat az eredményeket kaptuk, mint a megelőző teszten nedves műgyantán. Viszont hóban sokkalta körülményesebb, itthon gyakorlatilag lehetetlen egységes körülményeket teremteni. Aki nem megy jeges, havas úton, annak valóban jó megoldás a CrossClimate.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    Én továbbra is szkeptikus vagyok azzal szemben, hogy a műgyanta mennyire közelíti a valós téli útfelületet. Egész máshogy viselkedik rajta az autó, mint a valódi jégen, havon. Értem én, hogy vezetéstechnikai tréningen valamivel szimulálni kell a téli körülményeket, de nem biztos, hogy a gumikról ez alapján vonnék le messzemenő következtetéseket.
    Engem pont arról győzött meg ez a teszt, hogy itthon jobban fogok járni egy crossclimate gumival a második autómra. 2 évet mentem négyévszakosokkal az előzőn, és kb. a napok 1%-ában kellett havas útfelületen mennem. Sokkal többet kockáztatok, ha nedves vagy száraz aszfalton rosszabb a tapadásom. Azt a pár nap havat kihúzom fokozott óvatossággal.
    Azt az érvet sem tartom helyénvalónak, hogy amíg a téli kopik, addig a nyári nem. Ez megállja a helyét ott, ahol sokat futnak az autók, nekik tényleg megéri két garnitúrát tartani. Nálunk az emberek többsége 10-15ezret megy egy évben. Hiában nem kopik, öregszik a gumi, és pár év alatt megint csak rosszabb lesz, mint egy fiatal négy évszakos. Ha 4 évesen lecserélem az öregedés miatt, négyévszakosból 1 garnitúra gumit veszek, külön téli és nyáriból pedig kettőt.

Vélemény, hozzászólás?