Merész külsejű 322 lóerős villanyautót villantott a Cupra

A Born teljesítményre kihegyezett kivitele nem csak a nevében gyors

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Cupra Bornhoz eddig is kínáltak kifejezetten a teljesítményre fókuszáló kivitelt, ám most szintet lépett a márka, és egy merész külsejű, több mint 320 lóerős villanyautót mutattak be.

A Born mindenképpen bevonul a márka történelmébe, hiszen 2021-es leleplezése idején ez volt az első villanyautója a Cuprának, most pedig megérkezett hozzá az eddigi legélesebb változat. Küllemében is a legextravagánsabb, hiszen a matt zöld árnyalatot aranyszínű berakások teszik különlegessé, illetve a 20 colos felnik is exkluzívan csak ehhez a modellhez érhetőek el, hátul pedig még egy diffúzorra hajazó elemmel is megbolondították a formatervet.
Hirdetés
A Born VZ az utastérben is többet kínál, hiszen sportülések kerülnek előre, illetve a műszerfalon is szemmel látható a változás, hiszen az érintésérzékeny multimédiás kijelző jelen esetben 12,9 colos, amely 0,9 collal nagyobb, mint a sima Bornban. A legnagyobb előrelépés viszont minden kétséget kizáróan motorfronton történt. az e-Boost kivitelhez képest 40 százalékkal megnövelték a teljesítményt, így immár 322 lóerő (240 kW) áll rendelkezésre, míg a nyomaték 75 százalékkal nagyobb, 545 newtonméter. A nagyobb erőnek köszönhetően 5,7 másodperc alatt képes álló helyzetből 100 km/órára gyorsulni a Born VZ, a végsebessége pedig kerek 200 km/óra, amely 40-nel több, mint az e-Boost esetében. A 79 kilowattórás akkumulátor a márka állítása szerint maximum 570 kilométeres hatótávot tesz lehetővé, DC töltőn pedig 10-ről 80 százalékra 30 percen belül feltölthető.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?