Minek Audi? Stilóval és Vitarával is döntenek trafirekordot!

Ismét közzétették a legfelháborítóbb gyorshajtásokat: a dobogóra csak egy prémiumautó jutott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minden hétre jutnak olyan gyorshajtások, amelyek mellett aligha tudunk szó nélkül elmenni. A közelmúltban is akadt néhány ilyen eset, ráadásul most főként olyan autókkal, amikre nem számítottunk. Mutatjuk a friss legdurvábbakat!

A Közlekedésrendészeti Osztály forgalomellenőrzői ismét lőttek pár drága fotót, ám ezúttal nem csak német prémiummárkákat kaptak lencsevégre. Az ellenőrzések ideje alatt egy Suzukis a 88-as számú főúton, Sárvár térségében 90 km/h helyett 157 km/h sebességgel haladt, egy korosodó Audival pedig Kissomlyó térségében közlekedtek 159 km/órával. A legdurvább mégis a Simaság település belterületén 111 km/órával átszáguldó, öreg Fiat Stilo fotója, itt a sofőr ugyanis csak 50 km/órával mehetett volna, így bőséggel ráduplázott a sebességhatárra.
Hirdetés
A dobogósok közül két szabálytalanul közlekedő sofőrrel szemben a helyszínen közigazgatási bírságot szabtak ki és büntetőpontot is adtak, míg a harmadik jogsértés esetében az üzemben tartó kapta a csekket, postafordultával. Jól látszik viszont, hogy ez nem elég visszatartó erő, hiszen rendszeresen készülnek újabb és újabb hasonló fotók. A legnagyobb probléma, hogy a sofőrök jelentős része nem érti meg (vagy nem hajlandó felfogni) hogy ilyenkor nem csak néhány méterrel nő meg a féktáv, sőt még csak nem is a duplájára, a sebességgel arányosan. Ekkora sebességtúllépésnél konkrétan reagálni sem tudsz addig a pontig, amikorra szabályosan közlekedve meg tudnál állni. Ráadásul a többi közlekedő, valamint a gyalogosok sem számítanak arra, hogy valaki a megengedett sebesség duplájával közeledik, így tovább nő a balesetek kockázata.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?