MINI alapú BMW roadster, jön a Z2

BMW Z2 – ez lesz a BMW sportbelépője

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Saját palettájához mérten olcsó, az eddigieknél kisebb roadstert tervez a BMW. A műfajhoz illően vászontetővel és két üléssel, a hajtásmód azonban egyelőre tisztázatlan.


Szokás szerint apránként érkeznek az információk a BMW új modelljeivel kapcsolatban. A múlt héten kiszivárgott hírekből már megtudtuk, a közeljövőben azonos alapokra épülő BMW és MINI modellek várhatók. Az angol Car Magazine nyomán pedig immár azt is tudhatjuk, hogy elsőként a BMW Z2, kétüléses, vászontetős roadster érkezhet MINI alapon BMW emblémával. Ez esetben 2014-ben gördülhet ki a BMW mai roadstereinél kisebb, ám fronthajtású modell. Sokak szerint azonban a BMW nem engedheti meg magának, hogy ne valódi roadstert kínáljon, ezért ők inkább hátsókerékhajtású verziót várnak. Akármelyik valósul meg, a motorpaletta 2,0 literes, turbós benzineseket (18i: 170 LE, 20i: 204 LE, 28i: 272 LE) tartogat, s amennyiben a Z2 hátsókerékhajtású lesz, opcióként összkerekes is készülhet belőle – ám ezen verziók megjelenése csak 2015, 2016 tájékára elképzelhető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?