Motorikus alkatrészt webáruházból? Már ilyet is lehet!

Fizetett hirdetés

Motorfelújítás kapcsán sem gond már az alkatrészek begyűjtése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagyságrendileg egyszerűbb ma autóalkatrészt venni, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Akkor is, ha komolyabb motorfelújításra kerül sor.

Nem kell feltétlenül órákat és körutakat szánni arra, ha autónk motorfelújításához magunk szereznénk be az alkatrészeket, a motopartsnet.com weboldallal a lehető legjobb áron kaphatunk minőségi motorikus alkatrészeket

Sokan bizonyára emlékszünk még arra, hogy 25-30 évvel ezelőtt bármilyen autóalkatrész beszerzése komoly fejtörést tudott okozni, hiszen hiánygazdaság volt. De aki ritkább típushoz szeretett volna egy-egy nem túl kurrens elemet beszerezni, az bizony még 15 évvel ezelőtt is nehézségekbe ütközhetett. Maradt a külföldi ismerősök, rokonok ugrasztása; nem volt olyan egyszerű a helyzet, mint ma. Pláne akkor nem, ha komolyabb műtétre, például motorfelújításra került sor, hiszen akkoriban még minden szükséges csapágy, tömítés beszerzése komoly kihívásnak számított. Ma viszont már az autójavítók is gond és akár telefonálgatás nélkül, csupán egérkattintgatással be tudják szerezni a szükséges alkatrészeket.

Henger, hengerfej, dugattyú és annak gyűrűi, csapágyak és hengerperselyek nem csak márka és modell, valamint modellkód, hanem méret szerint is kereshetők

A motopartsnet.com oldalt a Moto Parts motorikus alkatrészek kizárólagos magyarországi forgalmazójának számító, motorfelújításban amúgy is több évtizedes tapasztalattal rendelkező Fortuna Bt. indította el. Egy helyen érhetők el a komolyabb generálokhoz szükséges kiváló minőségű dugattyúk, dugattyúgyűrűk, csapágyak és hengerperselyek. Miért lehet jobb tőlük rendelni, mint a számos egyéb konkurens weboldal valamelyikétől? Mert nem csak egy webáruházzal van dolgunk, hanem olyan ügyfélszolgálat is van mögötte, amely tud segíteni annak kapcsán, hogy pontosan milyen alkatrészre, alkatrészekre van szükségünk. Ismerik az egyes motorok típushibáit, tudják, hogy mit és mikor érdemes cserélni. Nem mellesleg akár akciós csomaggal is rendelkeznek az egyes autókhoz, például a Suzukik dugattyútörése, vagy a Renault 1.5 dCi-k csapágykészlete kapcsán. Utóbbiakról írtunk is már, de tudunk említeni egyebet is, például a 2.5 TD Hyundai, Kia, Mitsubishi motorok kapcsán nem ritka a hengerfejrepedés. Aki futott már bele ilyenbe, az tudja, hogy a bontott hengerfej erős lutri, a webshopból viszont 79 437 forint helyett 59 990 forintért rendelhető teljesen új.

Természetesen a motopartsnet.com weboldal is kínálja azokat az akciós készleteket, amiket a Fortuna Bt. készített a tipikusabb motorhibákra

Rendelni nem csupán márka és modell, illetve motorkód alapján lehet, a dugattyúk, dugattyúgyűrűk, hengerperselyek és csapágyak akár méret, túl- és alulméretezés, tűréshatár beállítása vagy szigorú egyezés alapján is kereshetők. Ha van raktáron, amit rendeltünk - márpedig ez az esetek döntő részében így van, akkor másnap már érkezik is az áru, amit utánvéttel vagy előre utalással fizethetünk. Választhatjuk persze a személyes átvételt is - készpénzes fizetéssel a Fortuna Bt. budapesti szaküzletében. Utóbbi kétségtelen előnye, hogy fizetés előtt még rá tudunk nézni a termékre, persze a kiszállítás esetén is van rá lehetőség, hogy a sértetlen csomagolásban lévő, érintetlen terméket visszacseréltessük, ha az mégsem az autónkhoz illő lenne. Utóbbira persze kicsi az esély, pláne akkor, ha az ügyfélszolgálat segítségét is igénybe vesszük a rendeléshez.

Új hengerfej nem egész 60 ezer forintért? Ilyen is van, az erre rá is szoruló 2.5 TD motorokhoz

Árakat nézni pillanatok alatt tudunk magunk is, de rendelés előtt - mint mindenhol máshol, itt is - ajánlott az adatok lehető legpontosabb egyeztetése, hogy aztán ne kelljen a cserékkel fölösleges köröket futni. Motorfelújításnál az alkatrészek megbízható, de kedvező árú forrásával tudunk leginkább spórolni, nem pedig azzal, ha egy-egy műveletet, vagy akár alkatrészcserét elhagyunk. Utóbbiak hosszú távon ugyanis sokszoros szerelési díjjal és jó eséllyel további alkatrészcserékkel fognak visszaköszönni. Ezért aztán nem csak az alkatrészek, a javasolt teendők kapcsán is ajánlott a motopartsnet.com mögött álló hazai, magyarul beszélő és igen komoly tapasztalattal rendelkező csapattól kérdezni.

Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:30
    Permalink

    Átfutottam a webshopot és sajnos csak újabb autókhoz találtam alkatrészeket….. Jó lett volna, ha veteránokhoz is esetleg lenne valami. Bár nyilván jóval kevesebben keresnék ezeket az alkatrészeket.

Vélemény, hozzászólás?