Motorost sodort, elhajtott és lerombolta a körút egy szakaszát
Íme a botrányos budapesti baleset körülményei, amelyben egy autó az oldalán állt meg
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Egy Peugeot 307 áll az oldalán, miután a fél utcát elpusztította. Mint kiderült, egy kerülettel arrébb elsodort egy motorost és elhajtott az elfogatóparancsa elől menekülő férfi, akit testi sértés miatt próbáltak felelősségre vonni.
Már a Hungárián az oldalán álló Peugeot is hírértékű, ám amit a sofőr a körút szakaszának lerombolása előtt tett, az teszi igazán vállalhatatlanná a történetét (Fotó: Police.hu)
Mint kiderült, az elsodort robogó is a Peugeot sofőrjének bűnlajstromát gyarapítja (Fotó: Police.hu)
Ezzel lényegében járhatatlanná tette a körút adott szakaszát a sofőr, a balesetbe pedig majdnem belehalt.
A mentők súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba. Nem meglepő viszont, hogy nem tudta kezelni az autóját a 37 éves férfi, hiszen a vele szemben alkalmazott alkoholszonda bűncselekményi értéket mutatott.Rengeteg alkoholt fogyasztott a férfi, ám kórházi ellátása után nem csak ezért, valamint az autóval okozott sérülések és károk miatt vonják majd felelősségre (Fotó: Police.hu)