Nagyon megbabrálták a motort az eddigi leggyorsabb KTM X-Bow számára

Megjelenésében és tudásában is durvább a KTM X-Bow R

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre csak a prototípus van kész, de már az is elég vad ahhoz, hogy hírt adjon róla a KTM. Durvul az X-Bow.

Ezúttal nem a Golf GTI specifikációnak megfelelő kétliteres TFSI, hanem az Audi S3-féle lépcső volt a kiindulási alap, azonban az eredetileg 265 lóerőből 300-at csináltak az osztrákok. De nem csak ezért tud többet a KTM X-Bow R a normál változatnál. Módosították a motorfelfüggesztést és az erőátvitelt is, mivel az aszfalthoz közelebb helyezték az erőforrást. A lejjebb került súlypont miatt is gyorsabb a kanyarokban az autó, kigyorsításkor meg hatvan lóerővel több áll a sofőr rendelkezésére. Az R változat megépítéséhez szükséges egyedi alkatrészek egyébként elérhetőek lesznek a cég PowerParts programjában, azaz némi anyagi áldozattal a meglévő KTM X-Bow autókat is át lehet majd építeni R specifikációra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?