Ne ítélj a külső alapján! – Toyota bZ4X offroad menetpróba

Megnéztük, hogyan boldogul földúton a Toyota villany-SUV-ja!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Aszfalton már megmutatta, mire képes a Toyota villanyautója, most viszont megnéztük, hogyan boldogul a földutakon a bZ4X!

A bZ4X több fronton is korszakalkotó a Toyota életében, hiszen ez az első, kimondottan villanyautónak épült típus a márka háza táján, ennek megfelelően a megjelenése is teljesen eltér a megszokottól. Normál körülmények között nemrég alaposan leteszteltük, most viszont terepre merészkedtünk vele, hogy megvizsgáljuk, mire képes a villany-SUV, ha kirántjuk alóla az aszfaltot.
Hirdetés
A Tatabánya térségében megbújó tesztpályára már önmagában érdekes útvonalon kanyarogtunk el, hiszen a szakasz egy részét a BuBa (Budapest-Balaton) kerékpárút etyeki szakaszán teljesítettük. Néhány földutas szakaszt leszámítva ez nem okozott kihívást a bZ4X számára, elvégre a bringások nyomvonala jobb burkolattal büszkélkedhet, mint egyik-másik országút. A hatalmas fekvőrendőrökön is vígan átlibbent, a lengéscsillapítók szépen elnyelték az ütést. Ezután következett a keményebb vallatás, hiszen egy első ránézésre kemény offroad pályát raktak össze, többek között gázlóval és méretes bukkanókkal tarkítva. Persze, már a japán mérnökök is gondoltak az aszfalton túli világra a bZ4X tervezésénél, hiszen a villany-SUV-ba is bekerült az X-mode, amely a nehezebb terepviszonyok között válhat a sofőr hasznára. Ebben akad hó/föld üzemmód, amelynek köszönhetően a hajtóerőt a szoftver a legjobban tapadó kerekekre irányítja, míg a többi abroncson a fékerőt növeli, hogy a kipörgést minimalizálja. Az extrémebb fokozat a mély hó/sár opció, ami magáért beszél, lényegében folyamatosan pörgeti a kerekeket, hogy meg tudjon végül kapaszkodni.
Hirdetés
A futómű jól vizsgázott, hiszen még a burkolatan utakon sem rázta ki a lelket a bent ülőkből az autó, és a már emlegetett föld módot is csak a méretesebb buckáknál kellett bekapcsolni. A terepszögek miatt sem lehet megszólni a mérnököket, hiszen ahogy a mellékelt ábrák is mutatják egészen nagy dombokra is képes felmászni az autó, vagy épp ellenkezőleg, egy alacsonyabb vízállású gázlón is simán átmegy – elméletileg maximum 50 centiméterig. A Toyota saját bevallása szerint sem a Hilux vagy a Land Cruiser alternatíváját szerette volna megalkotni, ellenben arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy igenis vannak még olyan SUV-ok, amelyekkel egy extrémebb kirándulásra is el lehet vinni a családot.
Hirdetés
Persze nem a bZ4X SUV-val találták fel a japánok az olyan szabadidő-autót, amely jó terepképességekkel rendelkezik, viszont villanyhajtással meglehetősen kevés ilyen opció van. Ha már elektromos jármű: a tesztpéldány összkerékhajtással és 20 colos felnikkel rendelkezett, ezzel WLTP ciklus szerint 411 kilométer a maximális hatótávja. Nyilván ezt nem fogja tudni hozni, ha ilyen és ehhez hasonló vidékeken járunk vele, viszont a 300 kilométer magabiztosan teljesíthető még ezzel együtt is, a nap végére pedig 21 kWh/100 kilométeres fogyasztást írt a fedélzeti számítógép – igaz ebben némi autópályázás is volt. A bZ4X-re jelenleg természetesen él az állami támogatás. A maximális 4 millió forintos kedvezmény is elnyerhető, ráadásul a Toyota még 1,8 millió forintos kedvezményt is biztosít, így már akár 12 990 000 forinttól is hazavihető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?