Nem kell parázni, ha matrica nélkül hajtasz fizetős útra!

Ilyen egy jó engedmény: csaknem 3 millióan éltek az útdíj-fizetés türelmi idejével

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a 2018-ban bevezetett 60 perces türelmi idő: összesen közel 3 millió esetben éltek a közlekedők a könnyítési lehetőséggel a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. adatai szerint.


Hirdetés
Akadhatnak az autópályán veszélyesebb szabálytalanságok és problémák is, minthogy valaki elfelejtett, de amúgy akart volna matricát venni. Erre a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. is rájött, ezért 2018 óta nem kell megijedni, (és főleg nem kell életveszélyes megfordulásokat, tolatásokat és forgalommal szemben lehajtásokat eszközölni) ha véletlenül felhajtottunk a fizetős szakaszra, vagy elfelejtettük előre megvenni az e-matricát. Elég félreállni egy órán belül a legközelebbi benzinkúton vagy parkolóban, és utólag, akár online pótolni. „A 60 perces türelmi idő 2018 januárjától került bevezetésre. Már abban az évben több mint 650 ezer, 2019-ben bő 610 ezer, 2020-ban majdnem 430 ezer, a tavalyi év során pedig ismét valamivel több mint 600 ezer közlekedő tudott élni – akár többször is – a lehetőséggel. Bevezetése óta közel 3 millió alkalommal vásároltak utólag, de 60 percen belül autópálya-matricát az autósok.” - számolt be Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: „A legtöbben az adott évben mindössze egy alkalommal éltek ezzel a lehetőséggel. Éves szinten nagyjából 100 ezer olyan egyedi rendszámot látunk a rendszerünkben, amelyre egynél több alkalommal történt így vignettavásárlás. Ez az utólag szabályosan vásárlók körülbelül 16-17 százalékát teszi ki.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?