Nem várható az üzemanyagárak változása

Emelt szintjükön maradhatnak az üzemanyagárak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elmúlt két hétben emelkedtek az üzemanyagárak, most újabb drágulás nem várható, de az árak csökkenésére sem számíthatunk.

Míg június elején még csökkentek az üzemanyagárak, a hó második felében három alkalommal is emelkedtek, a benzin ára 12, a gázolajé 13 forinttal került feljebb. Az árakat elsősorban az iraki kitermelés-kieséstől való félelem hajtotta feljebb, de a forint/dollár árfolyam alakulása is felfelé ívelte a töltőállomási árakat. Mostanra enyhült az Irakkal kapcsolatos félelem, így a nyersolaj hordónkénti ára csökkent, s a gázolaj jegyzésára is apadt - szerény 0,4%-kal. A benzinnél utóbbi nem mondható el, esetében a tőzsdei árak tovább emelkedtek - 0,7%-kal. Ezúttal javítja a helyzetet, hogy a forint/dollár árfolyam 0,1 százalékkal javulni tudott, így a benzin drágulása is 0,6%-osra apad, a gázolaj árcsökkenése 0,5%-osra nő számunkra.
Hirdetés
A fenti árváltozások vélhetően tűréshatáron belüliek, azaz nem várható, hogy a MOL változtasson a most a benzin esetén 425, a gázolajnál 423 forintos átlagos benzinkúti literárat adó nagykereskedelmi árain. Ha mégis lesz változás, az legfeljebb 1-2 forintos lehet, a benzinnél drágulásként, a gázolajnál árcsökkenésként, azaz ha csekély eséllyel is, de akár nőhet is a két üzemanyagfajta közötti árkülönbség. Az természetesen ugyanúgy töltőállomásonként eltérő lehet, ahogyan az árak szintje is, mivel a töltőállomások közötti árkülönbség akár literenkénti 30-40 forint is lehet. Most tényleg elsősorban a tankolás helyére, mint idejére ajánlott figyelni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?