Nincs lehetetlen!

Fizetett hirdetés

A Porsche Exclusive Manufaktur minden kívánságot teljesít

A Porsche különleges járműveket, valamint kiegészítőket tervező, speciális igényeket kielégítő Exclusive Manufaktur részlege immár 36 éves történelemre tekint vissza.

A személyre szabási megoldásokért felelős exkluzív manufaktúrának még sosem volt annyi dolga, mint manapság. Egyre nagyobb az igény a személyes ötleteket és elképzeléseket megvalósító autókra, miközben a lehetőségek is folyamatosan bővülnek – emellett pedig teljesen egyedi gyártású autók is elhagyják az Exclusive Manufaktur műhelyét.
Hirdetés
Már több mint 63 év telt el 1948. június 8-a óta, amikor is Ferry Porsche 356-os Roadstere – tudják, a híres 1-es számú – megkapta a hivatalos utcai engedélyt. Az autó születésének okát Ferry immár legendássá vált mondatával magyarázta: "A kezdetek során körbenéztem, de sehol nem találtam meg azt az autót, amelyről álmodoztam. Úgyhogy elhatároztam, hogy ezt magamnak kell megépítenem". A szemlélet pedig azóta a márka alapvető génjeinek szerves részévé vált.
Hirdetés
Az elérhető sportautóként színre lépő 356 híre villámgyorsan elterjedt a világban, ám az idő múlásával a márka innovatív termékeivel elsősorban a tehetősebb réteg felé fordult. Az eladások szépen alakultak, hiszen tőkeerős, finom sportautókra fogékony ügyfelek mindig is akadtak szép számban, de hamar körvonalazódott, hogy a vásárlók sok esetben különleges autókat igényelnek. Nem elégednek meg a szériadarabokkal, azaz olyan megoldásokat vagy színeket igényeltek, amelyek megkülönböztetik őket márkatársaiktól. Ügyes üzletemberként Ferry Porsche megpróbált minden igényt kielégíteni, így már a korai 356-osok esetében is szép számban találkozhatunk érdekességekkel. Már 1950-ben láthattunk rádiós, bőrbe varrt műszerfalú 356-ost, s az évek során természetesen egyre csak gyarapodott a kiegészítők sora, így néhány típus egyedi sportkipufogó-rendszerrel, motortuninggal, síléctartóval, vagy akár teljes rendőrségi pompájában lépett az utakra.
Hirdetés

A személyre szabhatóság lehetősége tehát már a kezdetektől adott volt, és a márka úgynevezett „Sonderwunschprogramm”-jának (különleges kívánságok programja) keretén belül számtalan különleges Porsche született. A nagy áttörésre ugyanakkor 1986-ban került sor: az említett program ekkor kiteljesedett, és a gyártó az Exclusive nevet adta neki. Innentől kezdve nem csak speciális kéréseknek tettek eleget a gyártónál, de előre elkészített, igencsak vaskos katalógusokból könnyítették meg a választást, sőt, a történelem során 10 teljesen exkluzív, szigorúan limitált Porsche-széria is kikerült a részlegtől, amelyek érdekessége, hogy kivétel nélkül 911-esek adták az alapokat. A legelső saját gyermek a legendás bukólámpás, lapos orrú („flat nose”) Porsche 911 Turbo volt 1986-ban, amelyet számos 964-es és 993-as kódjelű 911 követett, de például 2009-ben a kívánatos, mindössze 250 darabot számláló 911 Sport Classic, míg 2010-ben az 356 példányban készült érdekes 911 Speedster sorozatok is az Exclusive égisze alatt születtek - utóbbi egyébként épp a 25. születésnapi évfordulóra készült. 2012-ben az Amerikai Porsche Club 65. évfordulóját ünnepelte a 13 példányban elkészült 911 Club Coupé is. 2014-ben a részleget is megérintette a változás szele. A 100 példányra limitált Panamera Exclusive Series különlegessége az egyedi, olasz Poltrona Frau bőrkárpitozás volt, 2017-ben pedig a 911 Turbo S Exclusive Series mutatta meg, hogy a részleg nem csak a látvány, hanem a menetdinamika személyre szabásában is otthon van. Az egyediségért felelős osztály éppen napjainkban érkezett el új mérföldkőhöz. Immár Porsche Exclusive Manufaktur néven, jócskán kiszélesített portfólióval végzi tevékenységét. Az exkluzív személyre szabási lehetőségeken túl, a speciális ügyfélautók mellett a Porsche Exclusive Manufaktur készít limitált példányszámú különleges kiadásokat, mint például a Porsche 911 Targa Heritage Edition. A Heritage Design stratégia kiteljesítéseként a Porsche Exclusive Manufaktur a Style Porschéval együtt további kivételes, limitált példányszámban elérhető koncepciókat is alkot, amelyek a Porsche gazdag történelmének különböző időszakait vegyítik napjaink modern sportautóival. De hogy működik mindez a valóságban? Jelenleg az Exclusive Manufaktur termékei a gyártó katalógusaiban/konfigurátorában is megtalálhatóak, és számos irányra térnek ki a különleges opciók. Találunk itt rengeteg külső-belső optikai elemet, különféle színre fújt, bőrben, alumíniumban, karbonban vagy fában pompázó kiegészítőt, különböző színű műszer- és stopperszámlapokat, dombornyomott Porsche emblémákat, de olyan finomságokat is, mint például a kapcsolható sportkipufogó-rendszerek vagy akár speciális motortuning-csomagok. Manapság nem létezik Porsche teljes Exclusive-program nélkül, ráadásul számos kiegészítő utólag is elérhető – sőt, a műhely klasszikus Porschék személyre szabásával is foglalkozik.
Hirdetés

A gyártó által kigondolt lehetőségeken túl is van élet: a katalógusban szereplő színek és megoldások mellett a legextrémebb igényekre is megoldást találnak a családias Exclusive Manufaktur csapatban, s megfelelő – rengeteg pénzben kifejezhető - ellenérték fejében a teljes kézi procedúrának köszönhetően tényleg semmi nem lehetetlen, ami nem ütközik a technológiai korlátokkal vagy biztonsági szabályozásokkal. A nevekkel, vagy éppen idézetekkel ellátott, világítós küszöböknek sincs akadálya, sőt, ha szeretnénk a légbeömlők rostélyait is bebőrözik nekünk a professzionális dolgozók.
Kedvünkre akár váltakozó színű cérnákkal is bevarrattathatjuk kedvenc nyakkendőnk vagy akár porcelánvázánk színében pompázó, tetszőleges színbe öltöztetett Panameránk műszerfalát. Nem is fér hozzá kétség: ilyenünk csak nekünk lesz. A lehetetlent azért a Porsche Exclusive Manufaktur sem tudja teljesíteni: akadt már olyan vásárló, aki a 718-as modellbe hátsó szükségülést szeretett volna, azonban kérését helyhiány miatt nem lehetett megvalósítani. A chiphiány és hatásai sajnos itt is megnehezítik a gyors munkavégzést; általában ugyan 2-3 hónapig tart csak az egyedi igények megvalósítása, amely magában foglalja az ügyféllel történő egyéni konzultációt is, azonban a jelenlegi lehetőségek némileg bekorlátozzák az egyedi igények teljesítésének lehetőségeit. A hazai márkaképviseletben, a Porsche Centrum Budapestben az ügyfelek közt legnépszerűbb Porsche Exclusive Manufaktur lehetőségek között megtalálható az eltérő színű díszvarrás, az egyedi megvilágított küszöbborítás, a dombornyomott Porsche pajzs a fejtámlákon, de a sport kipufogóvégek, a hátsó fényív sötétített kialakítása és a modellfeliratok színének módosítása is gyakori kérés.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?