Nincs még vége a Pagani Zondának

Készült egy újabb Pagani Zonda, minden eddiginél nyitottabb és exkluzivabb

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb utolsó példány készült a Pagani Zondából. Jól tudjuk, lesz még belőle, de ennél érdekesebb biztosan nem. Maga Horacio Pagani állította össze saját célra, más nem is merte volna ilyen durván kérni.


A Huayra megjelenésével azt gondolhattuk, hogy a Zonda többé nincs, leváltotta az ifjonc, ám hamar bebizonyosodott, hogy erről szó sincs. Több évvel később is jelentek meg újabb példányok, de többször mondták azt, hogy az már tényleg az utolsó. Legutóbb idén júliusban láthattuk, hogyan épül a Zonda MD, amit most a HP Barchetta követ nem is egy, élből három példányban. A Zonda különkiadásainak betűjelei minden esetben a tulajdonos nevének kezdőbetűiből adódnak össze, az MD rejtély, kié lehet, a HP viszont maga Horacio Pagani.
Hirdetés

A mester saját ízlése szerint állította össze minden idők legkülöncebb Zondáját. A tető egyáltalán nem zárható, az utasok feje fölé tornyosul a légbeömlő, a hátsó kerekeket pedig félig befedték a jobb légellenállás érdekében. Fölöttük egy-egy légbeömlő tornyosul és természetesen minden karosszéria elemet karbonszálas műanyagból sütöttek és átlátszó, színezett lakkal fényeztek. A Zonda szívét továbbra is az AMG szállítja, ahogy 1999-ben is tette, de most már Mercedes-AMG-nek kell hívnunk. A V12-est a Paganinál két jókora turbóval fejelik meg, egyedi légbeszívó rendszert kap és a vezérlő elektronikát is maguk írják hozzá. A Zonda már megjelenésekor is legenda volt, életében is az, és a talán soha be nem következő nyugdíjazása után is az lesz. Úgyis mindig akad majd egy pénzes megrendelő, akinek Horacio nem fog tudni nemet mondani, bár nem gondoltuk, hogy a következő épp maga lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?