Nincs veszélyben a villanyautók ingyenes parkolása Budapesten

A Fővárosi Önkormányzat megnyugtatta a villanyautóval közlekedőket

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre megmarad a zöld rendszámos autók ingyenes parkolási lehetősége Budapesten, ám kérdéses, hogy meddig.

Korábban megírtuk, hogy a Fővárosi Önkormányzat fontolgatja a zöld rendszámos gépjárművek ingyenes parkolásának felülvizsgálatát, amelyre végül a koronavírus-járvány miatt nem került sor. Tehát a korábbi, illetve a jelenlegi értesülések sem voltak alaptalanok. A Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület közleményben hívta fel a figyelmet, hogy Fővárosi Önkormányzat jelenleg is rendelkezik azzal az eszköztárral, amivel módosíthat az ingyenes parkolásra jogosult gépjárművek körén, ahogyan néhány vidéki városban is láthattuk (például: Miskolc, Pécs, Szolnok). Ugyanakkor a Fővárosi Önkormányzat megerősítette, hogy a tisztán elektromos meghajtású gépjárművek ingyenes parkolása nincs veszélyben, viszont a konnektorról tölthető hibridek (plug-in hibridek) sorsa már nem ilyen egyértelmű. Azonban az egyesület hiányolja a Fővárosi Önkormányzat részéről, a kiszámíthatósági garanciákra vonatkozó dátummegjelölést.
Hirdetés
Forrás: OS/MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?