Nőket tanít vezetni a Mercedes

Vezetéstechnikai tréning hölgyeknek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hölgyek és biztonságos vezetés - kevés fontosabb van náluk a világon, nyilván ezért álltak a Mercedes-Benz Lady Day Vezetéstechnikai tréning középpontjában.

Noha a Mercedes-Benz biztonságtechnikája igen fejlett, s sok vészhelyzetet vezetői beavatkozás nélkül is kezelni képes, nincs jobb baleset elkerülő-rendszer, mint a jól képzett, a kritikus helyzetek felismerésére és kezelésére kellő képpen felkészített sofőr.
A Mercedes-Benz hazai képviselete ezért most hölgyeket invitált vezetéstechnikai tréningjére, ahol kiemelt vásárlóit a Hungaroring vezetéstechnikai központjában, elméleti képzéssel, illetve 4 gyakorlati pályán várta továbbképzésre. Lehetőség nyílt megtapasztalni, mennyire viselkedik másként az autó száraz, vizes, illetve jeges (valójában azt modellező műgyanta) útburkolaton, mennyire lehet ezeken fékezni, kanyarodni, körkörösen (például körforgalomban) haladva miként kezelhető a kisodródó autó, illetve azt, hogy ilyen helyzetekben miként segít az ESP, valamint a többi vezetést támogató rendszer.
Miként azt a Lady Day mottója („Amit tanultam, azt elfelejtem, amit láttam, csak arra emlékszem, amit csináltam, azt tudom”) is sugallja, minden autósnak érdemes legalább egyszer, nem éles helyzetben megtapasztalnia, miként viselkedik váratlan helyzetekben az autó, hiszen nem nehéz kiszámolni, egy kisebb koccanás kára is jelentősebb egy profi kurzusénál.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?