Opelként is megjelenik a Citroën nyolc lóerős autója

Akinek túl nagy a Corsa, az már egy egészen apró Opelt is hazavihet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Citroën minimál villanyautóját az Opel is átveszi, a franciák Ami néven futó típusa a németeknél Rocks-e néven érkezik a kínálatba.

Házon belüli “kölcsönzéssel” bővíti lefelé a kínálatát az Opel, a Stallantishoz tartozó Citroën a legkisebb modelljét adja át a csoporttársának. A 2,4 méter hosszú kisautó a spórolás jegyében született, így az autó elejére és hátára ugyanazt az elemet szerelik, de az oldalajtók is egyformák, ezért ellentétes irányba nyílnak.
Hirdetés
Az Opel megjelenésével egy új kifejezéssel is megismerkedhetünk, ez a SUM (Sustainable Urban Mobility), magyarul fenntartható városi mobilitás, ide sorolja az Opel a Rocks-e-t. A négykerekű apróság mindössze nyolc lóerős, 75 kilométeres elméleti hatótávot ígér, így a városi jelző nagyon is illik rá. A 45 km/órás végsebesség és a teljesítmény miatt jogilag nem is autó, így már a kamaszoknak is közlekedési alternatívát jelenthet. További előny, hogy nem kell utcai töltőpontokra vadászni, mindössze három és fél óra alatt az otthoni hálózatról is feltölthető. Zsúfolt belvárosokban kifejezetten előnyös lehet az apróság, a 7,2 méteres fordulókör és a 2,4 méteres hossz gyerekjátékká teszi a parkolást. Két személynek és csomagjaiknak elegendő helyet biztosít a kisautó, ami az eső és a hideg ellen (fűteni tud, de klímája nincs) megfelelően véd, az ökológiai lábnyoma pedig kicsi. Az Opel Rocks-e forgalmazása ősszel kezdődik Németországban, a Citroën verzió viszont már egy éve a piacon van, így sejthetőek az árak. Franciaországban már 6000 euróért hazavihető az Ami, ez alig több mint 2 millió forint, ennyi pénzből csak a használatpiac jelenthet alternatívát.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?