Országos razziára számíthatunk ebben a hónapban

Egész októberben razziázik a rendőrség hazánk útjain

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Október 1-től október 31-ig tart fokozott ellenőrzést a rendőrség hazánk útjain. A razziának több célja is van. Mutatjuk, mire kell számítani.


Az országos rendőrfőkapitány utasítására Magyarország teljes közigazgatási területén 2015. október 1-jén 0 órától 2015. október 31-én 24 óráig fokozott ellenőrzést hajt végre a rendőrség. A kiadott közleményből kiderül, hogy az akció célja a közrend és a közbiztonság fenntartása, a bűncselekmények és a szabálysértések számának visszaszorítása, a jogellenes cselekmények megakadályozása. Az ellenőrzés keretében a rendőrök igazoltathatnak, ruházatot, járművet vizsgálhatnak át.
A rendőrség statisztikája alapján, az év első nyolc havában összesen 10 514 olyan baleset történt hazánk közútjain, amely során legalább egy személy megsérült. Ez 2,37%-kal több, mint amit tavaly augusztus végén regisztráltak (akkor 10 271 hasonló balesethez vonultak ki a különböző hatóságok).
Hirdetés

Az összesítés alapján többen haltak meg közúti balesetben (398 halálos áldozat a tavaly augusztus végi 385 áldozattal szemben), ha minimálisan is, de többen szenvedtek súlyos sérülést (3502 fő a tavalyi 3487 fő helyett), és a könnyen sérültek száma is növekedést mutat (9991 fő a 9564 fővel szemben). Van tehát miért razziázni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?