Pakolható francia – Talisman Grandtour teszt
Renault Talisman Grandtour Intens 1.6 dCi 130 EDC teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Garantáltan jó választás a 130 lóerős dízelmotor a Talisman Grandtourhoz. Igazi utazós kombi a duplakuplungos automatával, de jobban is elsülhetett volna.
A lekanyarintott lámpák mindkét oldalon C alakú nappali menetfénnyel világítanak, a két kis szár nélkül elég semmilyen lenne
Előnyös. Abban a szerencsés helyzetben van a Talisman Grandtour, hogy az általános rendszerrel szemben - miszerint először a rövidhátú, vagy szedán karosszériát tervezik meg, csak aztán a kombit – a szedánnal együtt készült és együtt is mutatkozott be. Nem utólagosan toldották rá a puttonyát, már ilyennek tervezték, és ez nagyon jó összhangot kölcsönöz a formatervnek. Szerintem sokkal szebb is a szedánnál, de ez csak ízlés kérdése. Még csak nem is hosszabb nála, ráadásul a csomagtartója is kisebb, persze csak kalaptartóig mérve, azért a Grandtourban még fölfelé is jócskán pakolhatunk.
„Ennek aztán van terpesztése!” Az orr gömbölyödésében nagy szerepet játszik a Renault embléma
Optikailag karcsúsítva, szerencsére nem vágták agyon némi zongoralakk betéttel az oldalát. Nagyon hosszú, a 4Control összkerék-kormányzás hiányzott a tesztautóból
Elegáns és látványos. Megosztó a formaterve, én azok közé tartozom, akikben megmozgatott valamit. Van benne némi bujaság, egy kis zűrzavar, mégis annyira jók az arányai, hogy könnyen bele lehet zúgni. Igazi nagy tepsi kombi, mindenhonnan hatalmas. Az elöl és hátul is keskenyre húzott lámpák optikailag még jobban kiszélesítik, mint amekkora valójában. Domborodik mindenfelé, de nem érzek túlzást rajta, az se baj, hogy csak 17 colos felnik vannak alatta. Persze jót tesz a kinézetnek a nagyobb, az utazási komfortnak viszont nem, így jó választás hozzá a kisebb, ballonos gumikkal. (És még milyen jó az alapverzió a 16 colossal - a szerk.)
Elöl-hátul LED-es, sötétben izgalmas vonalakkal kényezteti a mögöttünk jövőt, a raktérajtó pedig motorosan nyílik
A komfortos beltér kárpótol a hibákért. A futóműnek amúgy is vannak kényes pontjai, elég rendesen érződik, hogy a Megane-nal közös padlólemezre egy kicsit nagy lett a Talisman öltönye, így az úthibákkal nem igazán tud mit kezdeni. Határozott csattanásokkal jelzi, hogy átmentünk egy kátyún. Ugyanakkor autópályán ringatóan kényelmes, de a hátulja a kelleténél többet ringatózik, szerencsére ez csak ritkán hozható elő belőle. Az ülések franciásan kényelmes fotelek. Nagyok, szélesek, talán az átlagosnál nagyobb termetűek fogják tudni igazán értékelni. Hely van bőven, világosabb kárpittal még jobb hangulatú is lehet, így elég komor, de a gyári parfüm mindig gondoskodott róla, hogy jól érezzem magam. Vagy csak arról, hogy elnyomja az olcsó műanyag szagát? Talán, mert van belőle több helyen is, ahol nagyon nem kéne.
Igazi utazóautó, ringatóan finom futóművel, ami könnyen zavarba hozható, de általában pihe-puhán libben át a városon
Szélein műbőr, középen bársony ülések, amik hatalmasak, a sofőré masszírozhat is, bár nem a legjobb módon. Nagy felületeken tologat, én nem pazarolnám rá a pénzt
Minőségből ötös. Jellemzően azért kellemes tapintású mindenfelé, és még a műszerfal varrása is igazi cérna - annak ellenére, hogy műanyag burkolatot férceltek össze. Még a hangulatvilágítás is jókedvre ösztönöz, de csak miután megtaláltuk, hol kell lekapcsolni a tetőn középen, pont a sofőr szemét tökéletesen kivilágító LED-et. Elárulom: 5 kattintás a menüben, de ezt minden üzemmódváltás után le kell zongorázni. Van sok pakolórekesz, még a váltókar körüli doboz alatt is egy rejtett palacktároló, ami hűtött. Hátul is kényelmes, a lábteret bőven mérték, panasz nem fog jönni sehonnan. A nagy navigációs fejegység helyett itt csak egy kisebb, 7 colos kijelző fekszik a műszerfal közepén, és végre egy autó, amiben teljesen síkban a kerettel! Ennél nagyobb szerintem szükségtelen, a klíma panelje teljesen jó, ahogy fizikai gombokkal megmaradt.
Remekül dolgozik a duplakuplungos EDC automataváltó, bár furán lötyög a kar. A kijelző kezelésére van tekerentyű is, mögötte pedig az üzemmódválasztó, minden vezetési mód más színnel világítja az utasteret. A Sport fölösleges, egy igazán komfortos, jól pakolható kombi a Talisman Grandtour

Tartogat meglepetéseket. Kicsit bonyolult maga a rendszer, tanulás kérdése a használata, persze nem a világ vége. Az már kicsit jobban fájt, hogy a stop-start rendszer többször nem volt hajlandó újraindítani a motort, így megesett, hogy a háromsávos 11-es út kellős közepén állva maradtam miatta. Mert csak az után engedte beindítani, hogy P-be toltam a váltót. Remélem ez csak ebben az autóban volt problémás, az is lehet, hogy csak nálam zavarodott össze a rendszer, mert különben nagyon jól összeválogatott tesztautót kaptunk. Nem túl sok, nem túl kevés, a Talisman-kínálat közepéről az extrák jó része benne volt, nagyképernyős középkonzolon és R-Link 2 rendszeren, valamint adaptív tempomaton kívül.
Csak a két szélső műszer analóg, a középső digitális grafikája változtatható. Ekkora kijelző bőven elég, így is mindent kényelmesen állíthatunk rajta, a klíma szabályozását legalább így lehet ránézés nélkül végezni
Ennyi kell és nem több. Az 1.6-os dízel 130 lóerős változatával és duplakuplungos EDC automatával nem látom, hogy mire nem lenne elég. Hiába van Sport mód, arra határozottan nem jó, amúgy is csak a fordulatszámot tartja magasabban, illetve a váltót egy fokozattal alacsonyabban, valamint keményíti a kormányzást. A futómű ugyanolyan hajós marad, és hiába pörög a motor, csak a hangja rosszabb, meg amúgy sem áll jól neki a sietés. Vonulni szeret, ráadásul így nálam 6,3 literre jött ki a fogyasztás, szerinte. Tankolás szerint pedig csak fél literrel többre, és ez a különbség több tankolás után is maradt. Igaz, a kollégák a kijelzett és a tankolás szerinti értéket is 0,5-0,5 literrel lejjebb tudták vinni - vegyes használatban is. Még a 6,8 is teljesen elfogadható tőle úgy, hogy szépen megindul, ha kell, finoman és gyorsan vált, és belefér az egész ház.
Tankolás szerint is mindenképp 7 literes átlag alatt maradt a fogyasztása, még az automataváltóval is
Érdekes a cikkírójának minden mondatában van egy lehúzó mondatrész…biztos mert renault…
Start-stop… ez lenne az első amit kiszedetnék belőle!
1,6 dci ehhez a dobozhoz?? ugyan olyan halovány mint az espace-hez… minimum 2.0 de inkább nagyobb kellene és akkor még el is hinném, hogy megy.
A downsizing-nak vége, várjuk a használható autókat!
Szép gép kívül/belül, a motorja is megbízható gondolom.Az a multi médiás megjegyzés az olyan franciás logikán alapszik, ami mint tudjuk nem hasonlít semmi másra.Egyszer találkoztam két franciával egy házban és mikor bementem az egyik után a wc-re ott volt az anakonda kinyúlva a csészében, biztos azt hitte az magától kúszik le a lefolyón, ilyen a francia logika :-)))