Sassal karambolozott egy amerikai autós

Amerika nemzeti állatát sikerült eltalálnia egy autósnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elütni egy állatot minimum szívbemarkoló eset, sokszor elkerülhetetlen és még az autóban is kárt tesz. Most egy amerikai autós járt majdnem pórul az államok címerállatával.

A fehérfejű rétisas, vagy amerikai nevén Bald Eagle az amerikaiak majdhogynem szent állata. Nemzeti madaruk szinte mindenhol megjelenik, még a polgárok útlevelében is találkozhatunk vele, most pedig egy autó lökhárítójában is. Egy floridai sofőrnek volt megrázó napja, amikor találkozott a híres kampós csőrű állattal, elmondása szerint szembe repült vele az úton.
Hirdetés
Jól sült el a dolog, a madár túlélte az esetet, bár rendesen megijedhetett, és még a lökhárító fogságából sem tudott magától szabadulni. A tűzoltók szedték ki a Saturn orrából, egyenesen egy ketrecbe, hogy bevihessék megvizsgálásra. A madár jól van, még egy picit lábadozik, de hamarosan visszaengedik a szabadba, és remélhetőleg a továbbiakban messziről kerüli az utakat - ha már kapott még egy esélyt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?