Sportautót mutat be Tokióban a Mazda
A Mazda RX-8 utódjának koncepciója debütálhat a Tokiói Autószalonon
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Sok új modell érkezett a közelmúltban a Mazdától. Most némi pihenés jön a bevezetések kapcsán, koncepcióautók viszont továbbra is sorra érkeznek.
Most még nagyon sejtelmesen csak ennyit mutat legújabb koncepciójáról a Mazda, s csupán annyit árult el, hogy egy sportautó lesz a Tokióban debütáló koncepció. Alighanem az RX-8 utódja, sanszosan Wankel-motorral, hiszen a márka elárulta, nem állt le annak fejlesztésével
Bár mi még csak nagyon sejtelmes vonalakat láthatunk, a gyári közlemény szerint a sportautó-tanulmány a márka legfrissebb formaterveként is hordozza a japán márkára jellemző hagyományos vonalakat. A Mazda most egyértelműen sportosítani kíván, mint azt elárulták, a tervezők a Mazda sportautós hagyományainak lehető legerősebb esszenciáját próbálták megjeleníteni ebben a tanulmányban. A stand idei mottójának – „Gyorsítunk álmaink felé” – megfelelően a Mazda az autózás örömének egyedi megközelítését hangsúlyozza. A speciális motorsport kiállítás részeként megjelenik két verseny MX-5, valamint az 1967-es Mazda Cosmo Sport 110S – a gyár első sorozatgyártású, bolygódugattyús motorral szerelt modellje is. Utóbbi a Mazda konvenciókkal szembe menő mérnöki örökségének kíván emléket állítani. Igen, nem véletlenül saccoljuk, hogy a Mazda új sportautója is Wankel-motoros lesz.
A szeptemberi Frankfurti Autószalonon bemutatott crossover, a Koeru is kiállításra kerül - a többi, szintén a Kodo, a mozgás lelke dizájnnal és persze Skyactiv technológiával született modell mellett. A Tokiói Autókiállítás szokásos részében, a Smart Mobility Cityben sofőrsegédeit is kivétel nélkül bemutatja a Mazda.