Sportbakancs – Mercedes-AMG GLA 35 4MATIC menetpróba

306 lóerővel csábít a Mercedes-AMG GLA 35 4MATIC

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába gyengébb az AMG GLA modellek sorában a 35-ös, a 306 lóerő mindenképp széles mosolyt csal az arcodra.

Továbbra is fenntartom, hogy szabadidő-autóból nem lehet igazi sportautót gyártani, de a Mercedes nagyon közel került hozzá, ráadásul a GLA 35 jelzésű modellel. Létezik nála durvább is 45 megjelöléssel sokkal több lóerővel. Ám a 35-ös 306 lóereje már bőven az a tartomány, amit sportautónak, nem csak sportos autónak nevezhetünk.
Hirdetés
Persze nem elég erősnek lenni, annak is kell látszani, ismerik ezt a közmondást a Mercedesnél is, így egyértelművé tették a külső dizájnelemekkel, hogy az AMG család egyik tagjával állunk szemben. A hűtőrács krómosan csillogó függőleges lécei egyből elárulják, hogy a GLA egyik legerősebb változata néz velünk farkasszemet. Persze ott az AMG felirat is, de azt nehezebb kiszúrni. Továbbá az első lökhárító krómezüst (kérésre fényes fekete) betétjei is az AMG „stílus” sajátjai, ezekből jut az ajtókra is. Az alapból 19 colos könnyűfém keréktárcsákba is bevésték az AMG feliratot, ám ezekből rendelhető akár 20 vagy 21 colos méretű is. Hátul az új diffúzorbetét, a légterelőben végződő tető, illetve a két kerek kipufogóvég fokozza a sportosságot. Miközben megmaradtak az autón a fényezetlen műanyag elemek is körben a karosszérián, szóval a szabadidő-autós megjelenésről sem mondtak le a tervezők, így egészen érdekes összképet mutat az AMG GLA 35.
Hirdetés
Mercedes-AMG GLA 35 4MATIC - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4436 1849 1588 2729 435-1430
Természetesen az utastérbe is átmentették a sportosságot, nem is kicsit. Fantasztikusak a kagylósított első ülések, amelyekkel egybeépítették a fejtámlákat. Kiválóan tartják a test minden pontját és négy különböző bőrkárpit közül választhatnak a vevők. A műszerfalat a Mercedesnél már jól megszokott MBUX infotainment rendszer képernyői uralják. Nagy felbontású, látványos 3D-s képet adnak. Hiszen lényegében két kijelzőről beszélhetünk, amelyek közös üvegborítás alatt kaptak helyet, a vezető előtt is digitális műszeregységről olvashatók le az infók. A rendszer érintés-, beszédvezérlés, gesztusvezérlés és a kormánykerék érintésérzékeny gombjai segítségével is működtethető, mindez elsőre kicsit túlzásnak tűnik. Talán valóban az is, mert többnyire érintéssel a legegyszerűbb kezelni mindent. Persze, aki ráérez a beszédvezérlésre, a „Hey Mercedes” megszólítással könnyedén képes kezelni a jármű legfontosabb funkcióit.
Hirdetés

Mercedes-AMG GLA 35 4MATIC - műszaki adatok
Emissziós norma Euro 6d-TEMP
Hengerűrtartalom (cm3) 1991
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat automata/8
Teljesítmény [LE (1/min)] 306 (5800)
Nyomaték [Nm (1/min)] 400 (3000-4000)
Végsebesség [km/h] 250
Gyorsulás 0-100 km/h 5,2
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 7,4-7,5
CO2-kibocsátás [g/km] 170-171
Saját tömeg [kg] 1657
Megengedett össztömeg [kg] 2109
Külön említést érdemel még a kormánykerék is, amely mind látványban, mind funkciójában igazi műremek. Az AMG feliratos, fémhatású betét a kellemes tapintású nappabőrrel társulva gyönyörködteti a kezünket és a szemünket is. Habár a kapcsolók száma itt is soknak tűnik, kezelésük valójában nagyon egyszerű, habár az AMG modellben még az üzemmódválasztó gombjával bővült a létszámuk. Érdekes még az AMG Track Pace alkalmazás is, amely az MBUX multimédiás rendszerbe ágyazva műholdas GPS adatok és különböző érzékelők alapján gyűjtött adatokkal segíti a vezetési képességek fejlesztését. A rendszer megjeleníti a telemetriai adatokat további elemzés céljából, a legismertebb versenypályákat (pl. Nürburging vagy Spa Francorchamps) pedig már alapból ismeri, a kiterjesztett valóság funkcióval akár a pálya ideális ívének megtalálásában is segít. Ám ezt a funkciót nagy bánatomra még nem sikerült kipróbálni. Igazi gyöngyszem a négyhengeres, kétliteres, turbós benzinmotor is. A 306 lóerős szerkezet 3000-es fordulatszámtól leadja 400 Nm nyomatékát. Magyarul képes úgy az ülésbe passzírozni gyorsulásnál, hogy hirtelen kiszorul a tüdődből a levegő. És ne feledd, még mindig egy kompakt szabadidő-autóban ülünk! Igencsak harapós természetű, az alumínium gázpedál legapróbb érintésére ugrik, a turbólyuk szinte észrevehetetlen, a kettős megfúvású turbófeltöltő pedig gondoskodik róla, hogy ne torpanjon meg az autó. Egyetlen üzemmódban sem. Választható ugyanis a Basic mód mellett Slippery a csúszós utakra és Comfort a kényelemhez, de a feszes futóműtől azért senki ne várjon hajós ringatózást. Továbbá Advanced, Sport és Sport+ módok érhetők el. A legsportosabb beállításnál már komolyan felkeményedik a kormány érezhetően kívánja a versenypályát. Végül Individual üzemmódban személyre szabható minden, a már említett gombokkal a kormánykeréken.
Hirdetés
Az erőt a 8 fokozatú, duplakuplungos váltó továbbítja akár mind a négy kerék felé. Hangsúlyozom, akár mind a négy felé, mert képes csak az első kerekekre is juttatni a nyomatékot a 4Matic rendszer, de ha szükséges 50-50 százalék a hajtás aránya. Végeredményben a GLA úgy tapad a kanyarokban, mintha sínen mozogna. Szabályos keretek között kibillenthetetlen az egyensúlyából, magas építésmódját meghazudtolóan mozog a kanyargós hegyvidéki utakon. A nagy teljesítményhez szabták a fékrendszert is. Elöl négydugattyús, ezüst színűre fényezett féknyergek szorítják a 350 mm átmérőjű, hűtött tárcsákat, hátul pedig 330 mm-es, szintén hűtött tárcsákat talál, aki a felnik mögé pillant. Szóval a megállással sem lesz gond. Teljesen igazuk van a gyáriaknak, akik szerint családi autónak is kiváló az AMG GLA 35, hiszen hátul is kényelmesen el lehet férni, 435 literes alaphelyzetben a csomagtartó, ám ez mégis inkább egy sportautó ezzel a technikával, persze, ha a család bírja a gyűrődést, akkor a versenyző génekkel megáldott szülők nem fognak csalódni benne. Csupán minimum 15 888 000 forintot kell félretenni a birtoklásáért.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?