Sportos, de élhető autók 1,5 millió forint és 15 év alatt
Piaci körkép: elérhető, de vérpezsdítő modellek
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Másfél millió forintért már egészen izgalmas autókat kaphatunk, ha hajlandóak vagyunk kibékülni a 10-15 éves korosztállyal. Háromajtós, izgalmas benzineseket néztünk.
Bertone dizájnolta karosszériájával talán a legmenőbb 15 év és 1,5 millió forint alatti modell az Alfa GT, műszakisága a 147-essel és a 156-ossal rokon
Nem titok, a múlt héten használttesztünkben szerepelt háromajtós piros Civic adta az ötletet, hogy egy kicsit szétnézzünk a nem hagyományos, de még nem is túlfeszített használt modellek között. Plafon a 1,5 millió forint és a 15 év, ennél drágább és idősebb autó ugyanis sokaknál már a nem fér bele kategória. Teljesítmény kapcsán viszont a múlt heti Civic által képviselt 110 lóerőt tekintettük minimumnak, annyi tényleg kell, hogy egy benzines autó legalább dinamikusnak tűnjön. Ugyanis benzineseket néztünk, olajkályhák ezúttal kizárva, ahogyan a 2,0 literesnél nagyobb motorral szereltek is - mind a túlzott adók, mind az elszálló fogyasztás miatt. Karosszéria kapcsán elvárás volt a háromajtósság, ugyanis az izgalmas és menő autó olyan, ezúttal nem a pakolhatóság, a jobb ki- és beszállási kényelem, azaz a praktikum, hanem elsősorban a sofőr és az ő utasának kényelme volt a keresés elsődleges kritériuma, már persze a teljesítményen, az áron és az életkoron túl.
Alapváltozatként a merítés legolcsóbbja lehet az Alfa 147
A kínálat izgalmas, csaknem 30 modell, modellenként akár több motorral felel meg a vázolt kritériumoknak. Zömük alsó-középkategóriás, de van szupermini és valódi sportkocsi is − már amennyiben elsőkerék-hajtással annak nevezünk egy modellt. Márpedig ilyen mind az Alfa Romeo GT, ami persze inkább nevéhez méltóan egy utazókupé, mintsem sportkocsi; és ilyen a Toyota Celica is, amiben a merítésből talán a legtöbb a spiritusz, illetve a lóerő is, 192 lóerejével rekorder az 1,8 literes VVT-i motor.
Modell | Évjárat | Óraállás (km) | Vételár (Ft) |
Alfa Romeo 147 1.6 Twin Spark (120 LE) | 2002-2006 | 123 000-180 000 | 210 000-999 000 |
Alfa Romeo 147 2.0 Twin Spark (150 LE) | 2002-2005 | 110 254-163 000 | 775 000-1 180 000 |
Alfa Romeo GT 1.8 Twin Spark (140 LE) | 2005 | 112 000 | 1 250 000 |
Audi A3 1.6 FSI (115 LE) | 2004-2006 | 159 382-213 111 | 1 360 000-1 490 000 |
Audi A3 1.8 T (150-180 LE) | 2002 | 164 000-265 387 | 480 000-1 390 000 |
BMW 316 ti (116 LE) | 2002-2004 | 110 000-369 000 | 590 000-1 220 000 |
BMW 318 ti (143 LE) | 2002-2003 | 87 892-399 976 | 799 000-1 199 000 |
Citroen C4 Coupe 2.0 VTS (180 LE) | 2005-2006 | 153 314-290 000 | 995 000-1 499 000 |
Fiat Punto 1.8 HGT (131 LE) | 2003 | 141 000-200 810 | 760 000-1 200 000 |
Fiat Stilo 1.8 Dynamic (133 LE) | 2003 | 141 000 | 700 000 |
Ford Fiesta 2.0 ST (150 LE) | 2005-2006 | 127 300-180 000 | 1 090 000-1 490 000 |
Ford Focus 2.0 Sport (146 LE) | 2005 | 127 300 | 1 350 000 |
Ford Focus ST170 (170 LE) | 2002 | 153 000-268 000 | 999 999-1 350 000 |
Honda Civic 1.6 (110 LE) | 2003-2005 | 51 200-264 500 | 927 000-1 499 000 |
Hyundai Coupe (139-143 LE) | 2003-2005 | 109 00-214 000 | 950 000-1 390 000 |
Mercedes-Benz A 170 (116 LE) | 2004-2006 | 107 649-208 000 | 1 190 000-1 390 000 |
Mercedes-Benz C 180 Kompressor Sportcoupe (143 LE) | 2002-2005 | 160 000-382 000 | 549 000-1 260 000 |
Mercedes-Benz C 180 Kompressor Sportcoupe (163-192 LE) | 2002-2005 | 103 000-260 000 | 790 000-1 450 000 |
MG ZR 160 (160 LE) | 2003-2004 | 125 000-132 000 | 549 000-800 000 |
Mini Cooper (116-120 LE) | 2002-2005 | 107 000-225 000 | 899 000-1 499 000 |
Mini Cooper S (163-170 LE) | 2002-2004 | 110 000-204 000 | 1 100 000-1 399 000 |
Mitsubishi Colt 1.5 Turbo CZT (150 LE) | 2005-2006 | 103 000-190 000 | 1 239 000-1 299 000 |
Nissan Almera 1.8 Sport (115 LE) | 2003 | 84 600-179 000 | 700 000-749 000 |
Nissan Micra 1.6 160SR (110 LE) | 2006 | 116 500 | 1 460 000 |
Opel Astra H GTC 1.8 (125 LE) | 2006 | 220 000 | 1 340 000 |
Opel Astra H GTC 2.0 T (170-200 LE) | 2006 | 176 800-208 000 | 1 390 000-1 490 000 |
Opel Corsa C 1.8 GSi (125 LE) | 2002 | 202 000-240 000 | 750 000-849 000 |
Peugeot 206 2.0 GTI (136 LE) | 2002-2003 | 165 431-212 000 | 349 000-890 000 |
Peugeot 206 RC (177 LE) | 2004-2006 | 130 000-185 000 | 899 999-1 270 000 |
Peugeot 207 1.6 THP (150 LE) | 2006 | 107 000 | 1 490 000 |
Peugeot 307 2.0 XSI (136 LE) | 2003 | 124 00-151 000 | 750 000-1 300 000 |
Peugeot 307 2.0 Feline (177 LE) | 2005 | 138 000 | 1 300 000 |
Renault Clio 1.6 16V (112 LE) | 2006 | 90 000 | 1 299 000-1 498 000 |
Renault Clio 2.0 16V Renault Sport (178 LE) | 2005 | 258 000 | 850 000 |
Renault Megane 1.6 (113 LE) | 2003-2006 | 84 000-245 000 | 599 000-1 299 000 |
Renault Megane 2.0 T (163 LE) | 2005 | 153 000 | 1 200 000 |
SEAT Ibiza 1.8t 20V FR (150 LE) | 2004 | 220 000 | 992 000 |
Toyota Corolla 1.6 (110 LE) | 2002-2006 | 77 000- 277 500 | 630 000-1 350 000 |
Toyota Corolla 1.8 TS (192 LE) | 2002 | 240 000 | 1 239 000-1 300 000 |
Toyota Celica 1.8 VVT-i (143 LE) | 2002-2004 | 115 000-292 000 | 910 000-1 450 000 |
Toyota Celica 1.8 TS (192 LE) | 2002 | 186 500 | 1 400 000 |
Volkswagen Golf V 1.6 FSI (115 LE) | 2002-2004 | 81 500-137 593 | 1 300 000-1 499 000 |
Volkswagen Golf IV 2.0 Automata (116 LE) | 2002 | 85 253 | 1 300 000 |
Volkswagen Golf V 2.0 FSI (150 LE) | 2005-2006 | 183 000 | 1 490 000 |
Viszonylag fiatal és nagyon erős is lehet 1,5 millió forintért a Citroën C4 Coupe
Ha viszont árérzékenyek vagyunk, valamennyire is sportos, 15 évnél nem idősebb háromajtósként az Alfa 147-est kaphatjuk meg − 120 lóerős 1,6 literes Twin Spark benzinmotorjával. A 2,0 literes, már 150 lóerős Alfa 147 is 800 ezer forint alatt elérhető. Igaz, ebben a korosztályban már az adott példány aktuális állapota a perdöntő, nem pedig a motorizáltság − így lehet az, hogy 1.8 T Audi A3 is van fél millió forint alatt, frissen rendszámozva, Angliából hozva, azaz jobb oldali kormánnyal. A háromajtósok kínálata is jól mutatja, hogy mi volt az elmúlt évek egy sláger importmodellje, igen, a 3-as BMW, így 316ti és 318ti (utóbbi automata váltóval is) csaknem 100 példányban áll rendelkezésre a 10-15 éves korosztályban − 0,6 és 1,2 millió forint között. Azt gondolhatnánk, hogy a német prémiummárka korosan is drága, pedig nem, legalábbis vételárával nem. Ugyanis nem olcsóbb egy hasonló korú Fiat Punto HGT vagy Stilo, és drágább egy 10-12 éves, ám gyárilag 180 lóerős Citroën C4 Coupe, mint a Compact 3-as BMW-k. Igaz, utóbbi a maga korában a legtüzesebb Citroën volt.
A találati lista két legizgalmasabb modellje a Ford Fiesta ST és a Nissan Micra 160SR, pedig utóbbi csak 1,6-os, 110 lóerős, míg a Fiesta 2,0 literes, 150 pacis
A piac beárazza a jó modelleket, így lehet egy Ford Fiesta ST 1,1-1,5 millió forint, még 10 év fölött is. Focusból sima 2,0 literes, lényegében semmit nem tudó második generációs Sport, vagy első generációs ST170 is kínálkozik 1,35 millió forintig, az 1,6 literes Honda Civicek pedig 927 ezer és 1,5 millió forint között mozognak. Nem sokkal olcsóbb a megkérdőjelezhető szépségű Hyundai Coupe. A Mercedes háza táján azt láthatjuk, hogy drágábbak a második generációs A-osztályok, mint a tükörtojás tekintetű C Sportcoupék, amikből hasonlóan, de azért annyira nem bőséges a kínálat, mint a 3-as BMW Compactjaiból. Ha egyediségre vágyunk olcsón, akkor a korábbi Honda Civicet jelentő MG ZR akár szóba is jöhet 160 lóerős 1,8 literes benzinesével, de még jobb ajánlat a Mini Cooper első BMW-s szériája - akár utóbbiból is kaphatunk 900 ezer forinttól. A Nissan Almera két dolgot tud: unalmasnak és olcsón fenntarthatónak lenni, mindkettőben profi, így kiválóan szolgálhat. Nem csoda, hogy utóbbinál kétszer drágább a Micra 160SR, ami viszont imádni és hajtani való. Opel Astra GTC-ből nem túl fickós 1,8 literes szívó, vagy sokat tudó 2,0 literes turbó szintén beleférhet a keretbe, de gy koros Corsa C GSi mégis mindkettőnél jobb játszós autó lehet.
Az 1,0-1,5 millió forintos élményautók között biztos tipp a Mini Cooper
Olcsó a Peugeot 206 GTI, de még az izmosabb RC sem drága korához és teljesítményéhez képest, a 207 1.6 THP szintén a legjobb a kor/teljesítmény mátrixban, igaz, az 1.6 THP motor nem feltétlenül az örök élet szinonimája, összességében viszont a szívó 2,0 literessel szerelt 307-esek sem rizikómentesebbek, bár náluk nem a motor, hanem nagyjából minden egyéb a potenciális hibaforrás. Ha francia hot hatch, a Renault Clio 2.0 RS még akár sokat futottan is jobb ajánlatnak tűnik, de az 1.6 16V benzinessel szerelt Clio is sokat tud már. Megane-ból az 1.6-os semmi különös, a 2.0 T már nyújt valamit, ahogyan visszafogott megjelenése ellenére a SEAT Ibiza FR is.
Ma már legenda, egyben a 1,5 millió forint alatti sport(os) modellek között a legkeményebb a Toyota Celica
A Toyota esetén a Celicák már megénekelten érdekesek, akár a kisebb teljesítményű 1,8-assal is, van viszont Corolla TS is, ami már-már történelmi modell, igazi sleeper, ára is ehhez méltó. Volkswagen Golfból igazán sportos 15 év és 1,5 millió forint alatt nincs, 1.6 FSI (nem túl dinamikus) és 2.0 FSI fér bele az ötödik generációból, továbbá egy lomha és torkos automata a Golf IV-ből. Utóbbi legalább keveset futott és városban ideális, ha viszont izgalmas autót keresünk, 1,5 millióért Golfból nem fogunk kapni. Sok másból igen, ahogyan az a listából látható. Arra viszont minden tüzes modellnél különösen figyelni kell, hogy vásárlás előtt alaposan vizsgáltassuk át, ha lehet, informáljuk le a kiszemelt autót, különben egy feneketlen kútban kereshetjük majd az áhított tüzet.
Én saját tapasztalatból írok. Nálam a francia autók eddig jelesre vizsgáztak. Eddig 3 Renault Clio volt, ezekre kivétel nélkül 5-öst adok. A Citroen Xsara Picasso kap egy 4-est, mert abban azért kellett cserélni pár dolgot. De igazából nem volt jelentős, és különösebb szívás sem volt vele. A Renaul Laguna II tényleg nem sikerült, de ha valaki kicsit utána olvas, akkor kiderül, hogy – talán éppen ezért – a Laguna III-mast nagyon jól megcsinálták. Még ma is nagyon jó vétel, kiváló ár/érték arányú, annak, aki használt kocsit tervez vásárolni abban a kategóriában, főleg a 2.0 dCi-vel.
A mai Renault-ok – Talisman, új Megane, ús Espace – meg talán önmagukért beszélnek, nem kell fényezni őket.
A Renault – Citroen kettős esetében sincs olyan ismerősöm, akinek gondja lett volna. Egyik közvetlen kollégámnak 2003-mas 307 kombija van, soha semmi gond nem volt vele, új korától nála van, igaz egy 1.4-es alap felszereltségű kocsi (arra volt pénze akkor). Egy másik ismerősömnek céges kocsiként volt egy Kangoo-ja 1.5 dCi-vel. Minden kollégája új kocsit kapott, csak ő nem. Fejébe vette, hogy ha tönkreteszi, akkor ő is kap majd újat. Elkezdte gyilkolni, de nem sikerült tönkrevágni. Végül – kb. egy év „kínzás” után – 475 ezer km után lecserélték neki egy újra. Őszintén szólva arról sem igen hallottam, hogy Daciakkal gond lenne.
Ettől persze még lehet, hogy van aki kifogott egy-egy szerencsétlen darabot, de ugyanez előfordulhat más típusnál is.
Ami lényeges, hogy attól még senki nem dilettáns, hogy más a tapasztalata, vagy egyáltalán van saját tapasztalata.
Mondjuk azt megmondhatná valaki, hogy az V-ös Golf és az Audi A3 a rettentően lusta 1.6 FSI (110-115 LE) motorral mitől számít sportosnak??? Ugyanez a 116 LE-s, 316 BMW amit egy jó karban lévő korabeli Swift simán legyorsul. 1.6-os Mégane dettó. Ezek nem sportos vagy dinamikus motorok, inkább a szükséges minimum, hogy ne tolja le az embert lépten-nyomon mindenféle fehér furgon a pályán…
Unokatesóm 306-osa nemrég lendült túl 450 ezren. Annyit kell még róla tudni, hogy az „utolsó” 300 ezret ridegtartáson, munkásautóként töltötte, évenkénti olajcserén túl nem sok karbantartást kapott. A hosszú évek alatt kizárólag kopó-forgó alkatrészeket cseréltünk (kerékcsapágyak, szilentek, szűrők, szimmeringek, fékek, talán önindító). A sokszor típushibaként emlegetett hátsó híd „csak” 250 ezret bírt, pedig soha nem volt kenve és sokat szállított árut. Elektromos hibája soha nem volt, a motor (2.0 HDi) bontatlan, rozsda nincs, hidegben is pöcc-röff, fogyasztása 6 liter körül. Nyilván egy szerencsés darab, de az ismeretségemben lévő többi Peugeotról sem hallok rosszakat, pedig nagyrészt 10 év feletti, sokat futott kocsikról van szó.
Sajnos teljesen komolyan gondolja, már én vitáztam vele erről. A Clio egy aránylag jól sikerült típusa a Renault-nak, generációtól függetlenül, még megvételre is szokták ajánlani. Ebből az egy típusból általánosítani, hogy a Renault egy jó márka, orbitális hülyeség. Abba meg inkább ne menjünk bele, hogy a kolléga szerint a Laguna II semmivel se rosszabb, mint pl. egy Accord vagy egy Avensis… Szentséges szűz anyám:(((
„Az, hogy a francia autó problémás, rossz, gond van/lesz az elektronikájával amolyan „urban legend” kategória. Lehet, hogy valaha volt egy rosszul sikerült Renault Laguna II, de különben semmiben sem rosszabbak, mint a német, és a távol-keleti társaik.”
Az elég szomorú, ha te ezt komolyan is gondolod.
Erre szokták mondani, hogy dilettantizmus nem szégyen csak kellemetlen. 😀
Az, hogy a francia autó problémás, rossz, gond van/lesz az elektronikájával amolyan „urban legend” kategória. Lehet, hogy valaha volt egy rosszul sikerült Renault Laguna II, de különben semmiben sem rosszabbak, mint a német, és a távol-keleti társaik. Három Renaul Clionk volt, egy 1991-es I-es, egy 2003-mas II-es és most egy 2015-ös IV-es. Soha egyikkel sem volt semmi gond. Az I-es 10 éves korában lett a miénk, behozott törött, visszahajtott órás kocsi volt és mégsem volt vele gond, csak kopó alkatrészek (gumi, akksi, fék). A másodikat 2 évesen vettük, ebben egy hátsó rugót cseréltünk, és egy akksit 8 év után, de soha semmi más, még egy izzó sem 10 év alatt, hozzáteszem viszonylag keveset mentünk vele, 75 ezerrel adtuk el. A legújabbal meg még szép, hogy nincs gond. Volt Picassom is, túl sok baj azzal sem volt. Voltak német kocsik is (Opel, VW), azok is rendben voltak.
A cikkben szereplő 3 ajtós autókról azt gondolom, hogy fiataloknak való első autónak. Nekik is meg kell gondolni a vásárlást, mert eladni nem lesz majd könnyű. Nem sokan akarnak 3 ajtós kocsit venni.
Mivel te egyértelműen NEM az értelmiséghez tartozol, így vigéckedés helyett inkább ezt az oldaladat erősítsd!
Mellesleg egy balfék mellé nem szívesen ül be az ember. 🙂
Üdv! Javaslom,mélyen tisztelt értelmiséget jelképező hozzászólóknak, a francia,olasz,egyéb más ,nem prémium,ill.nem német fennhatóság alatt álló gyártók gépjárműveinek szapulóit ,bizony keressenek lehetőséget,mondjuk
egy PEUGEOT 306 S16 típusjelzésű autó kipróbálására.
Továbbá, lehetnék oly kedves felajánlani, CITROEN BX 16 SOUPAPES típusjelű gépjárművem ,anyósü. oldalát tapasztalatszerzésre…
Ám NEM leszek kedves,sem jó szándékú,tapasztalatlanul ítélkező,ismeretek híjával rendelkező szakavatottak számára! Hitványok
Egy 2001-es Peugeot 306-os épp határeset. Nincs 306-osom, de ismerem, milyen.
Egyetlen következtetést vontam le: nem kívánok többé tulajdonolni 10 év körüli peugeot-ot vagy renaultot. Engedd meg nekem, hogy tapasztalati úton erre a következtetésre jussak. A cikk pedig pont ilyen autókról ír, a 10-15 év közötti autókról, nem a 306-osról. A 306-osban még biztos van anyag, hisz neked olyan van és kimegy a világból visszajön és megkerüli kétszer a napot. Szép autó egyébként.
te szerencsétlen hülye. Volt 2 újkori (2000 utáni) autód, és ebből levonsz egy általános következtetést… Bravo. Akkor nyilván az Audi és a Mercedes is egy kalap szar, mert azok is bizony erősen szervizigényesek. Az meg ne zavarjon, hogy nem a 307-es lett említve, hanem a Peugeot 306-os, ami egy másik világ. Szebb, jobb (megbízhatóbb), élménydúsabb a vezetése is.
Ugyanolyan egybites agyú vagy, mint menőmanó és a plebsz nagy része.
Nem értem ezt az indulatot, menőmanónak igaza van. Egyszerre volt egy 307-es Peugeot kombink és egy megane cc-nk, mindkettő 2004-es évjárat. Folyamatos karbantartás mellett mikor átlépték a 10 éves kort elkezdtek széthullani, de nagyon durván. Folyamatosan szervizbe álltak és nem hálálták meg a rájuk költött forintokat. Ment is tavaly mind a kettő egyszerre a hahura és vitték mint a cukrot mert olcsó….franciát max újat szabad venni amíg csili-vili meg működik az elektronika aztán néhány év múlva lehet eladni, szenvedjen vele más amikor szétesik.
Tehetsz annyi szmájlit, amennyit akarsz, ettől még nem leszel vitapartner. A baj az, hogy érved egy szál se, csak szajkózod az ecseri piaci, alacsony röptű ostobaságod. Te seggfej.
Mivel nem csak primitív vagy hanem hülye is, így végképp értelmetlen vitáznunk. 🙂
„Franciák, olaszok ilyen idősen a vicc kategóriája. :)”
Te vagy a vicc kategória, bazdmeg. Égeted magad, nem veszed észre? Nyomod a sületlen, ostoba magyar sztereotípiákat. Lefogadom, hogy soha életedben nem volt sem olasz, sem francia autód, maximum egy Kadettod vagy Astrád volt mindig is, de ugatod a Holdat. Értelmi fogyatékos majom.
A Yaris egy vicc. Női autó eleve. A TS ugyan gyors, de nem sportos. Hogy lehetne sportos egy Yaris (vagy bármilyen autó), ami magas építésű, ráadásul ocsmány is? A Suzuki Swift Sport dettó.
Az Alfa (akár a GT, akár a 147) nem rossz, vagy akár a Toyota Celica sem. Ezek bármikor szépek és jók, szerethető, már-már egyedi autók. De aki még 1 milliót sem akar költeni olyan autóra, ami megbízható, szép (designed by Pininfarina), kiemelkedő, közvetlen vezetési élményt nyújt, annak ajánlanám még a Peugeot 306-ost is. Már az 1.6-os 100 LE-s is pöpec, de ott van az XSi, GTi, S16… Finom darabok és már olcsók. (Pláne ott van a 406 coupe is, de szigorúan az első szériás!)
A két „legjobb” kis méregzsák kimaradt. Yaris TS és a Suzuki Swift Sport.
Nem csak gyorsaságukkal, hanem komoly tartósságukkal, megbízhatóságukkal is kitűnnek az átlagból.
Franciák, olaszok ilyen idősen a vicc kategóriája. 🙂
345 ből van 5db HGT, 1999-2003 közötti Puntók relevánsak csak, és van kettő HGT Abarthok között is.
Ez igaz, de a közel 1000 db. eladó Punto között lévő 3 db. elég sokatmondóan kevés.
Pedig hasznaltauton is van par elado.
Hát el kell szomorítsam a Fiat Punto 1.8 HGT-re vágyókat, az olyan ritka mint a fehér holló. Én eddig 1-et láttam élőben.
A GT a 156 muszaki alapjaira epul (egyebkent a 147 is, de annak rovidebb a tengelytavja) sarvedok, motorhazteto, ajtok alja, tukrok es a belter egy resze jon a 147 bol.