Százmilliós luxusautó születésnapra

Maybach 57 S Edition 125!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mercedes-Benz, illetve az autózás 125. születésnapjára nem csak a Mercedes készített évfordulós autót, hanem az első autóhoz motorfejlesztőként segített Maybach is.


Az automobilizmus fénykorában Wilhelm Maybach fejlesztőként segítette Gottlieb Daimlert az első autó megépítésében, ám később nem jött ki a vezetőséggel, ezért távozott és saját céget alapított. Végül a legexkluzívabb luxusautókat kínáló Maybach is a Daimlernél landolt, így nem túlzottan meglepő, nem csak a Mercedes készített évfordulós autót, hanem a mai vezetők egymásra kacsintásával elkészült a Daimler, illetve az automobilizmus 125. évfordulójára emlékeztető Edition 125! verzió a Maybach egyik modelljéből, nevezetesen a rövidebbik tengelytávú, de izmosabb motorú 57 S-ből is.
A születésnapi széria egyedi, 20 collos alufelniket, kétszínű fényezésével a Maybach kínálatába most bekerült, "Tahiti-fekete" és "Patagónia-ezüst" árnyalatokat vonultatja fel, továbbá hűtőmaszkja is eltér a többi, szintén nem tömegmodellnek számító Maybach-étól. Az utastérbe exkluzív, steppelt, fehér cérnával varrt fekete bőrkárpit került, a könyöklőt a Maybach Manufaktur emblémája, a kesztyűtartót pedig Wilhelm Maybach aláírása díszíti, a középső tetőoszlopra tett Maybach 57 S típusjelzést pedig LED-es fények is világítják, de opcióként Swarovski kristálydíszítések is kerülhetnek az utastérbe.
A Frankfurti Autószalonon kiállított Edition 125! árát egyelőre nem publikálta a Maybach, de gond nélkül elképzelhető, hogy a mintegy száz millió forintos alapárú 57 S így duplájába is kerül. Motorja egyébként nem csak 10 lóerővel izmosabb, az eredetinél, a most 630 lóerős, dupla turbós V12-es benzinmotor tisztább is a korábbiaknál, immár Euro5 emissziós besorolású, szén-dioxid emisszióját 390-ről 368 gramm/kilométerre, vegyes fogyasztási értékét 16,4-ről 15,8 l/100 km-re apasztották a fejlesztők.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?