Csekély mértékben cicomásodott az alapjaiban változatlan forma
Az idén 3 éves Accord átdolgozott verziója március elején, a Genfi Autószalonon debütál. Friss az első és a szedánon a hátsó lökhárító is. A Xenon fényszórók új funkciója a kanyarkövetés, megújult formájúak a ködfényszórók is. A modellfrissítéssel szokás szerint érkeztek friss felnik és három új szín is, a négyajtós csomagtér-fedelére egy krómcsík került. Mindezeknél fontosabb változás az eddig sem rossz zajszigetelés tovább fokozása – új szigetelő-betéteken túl a hátsó ablak 0,9 mm-es vastagításával, valamint a 2,2 literes turbódízel átdolgozása. A 150 lóerős turbódízel nem erősödött, 350 Newtonméter nyomatéka is a régi, ám immár Euro5-normás, és szén-dioxid emissziója is csökkent, a kézi váltós esetében 11, az automatánál 9 grammal kilométerenként. A frissített Accordot márciusi debütálása után szinte közvetlenül, áprilisban már a kereskedőkhöz ígérik.
Csak a négyajtós verzión friss a hátsó lökhárító. Belül a Type-S friss bőr-szövet kárpitozást és kék helyett vörös megvilágítású műszereket kap
-Hirdetés -



