Több, mint 1200 kilométert tett meg egy töltéssel ez a Tesla

Ennyit bír egy Model S egy különleges akkumulátorral

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy michigani központú akkumulátorokat gyártó vállalat, az Our Next Energy fejlesztette ki a különleges egységet, melyet egy Tesla Model S padlólemezére szereltek, így megalkotva a Gemini 001-es tanulmányautót.

A 2020-ban alapított cég nem titkolt célja az autózásban használt akkumulátorok biztonságosabbá, hatékonyabbá és tartósabbá tétele, ezért egy nagyszabású projektbe kezdtek, amelynek célkitűzése egy Tesla Model S hatótávjának a megduplázása volt. A 2012-ben megjelent villanyautó a gyári becslések szerint 500 kilométeres hatótávra képes, ezért a fejlesztők célja (amerikai projekt lévén) egy 700 mérföldes (kb. 1200 km) túra teljesítése volt.
Hirdetés
December 17-én került sor a Gemini 001 első közúti tesztjére Michigan államban. Az autó Detroitból indult, és ide is tért vissza egy "nagyobb" kerülő után, 752 mérföldet (kb. 1210 km) megtéve, 89 km/h átlagsebességgel. Az akkumulátorban ráadásul még így is maradt 10 százalék. A kísérlet során egy 203,7 kWh-s akkumulátort használtak, a gyári 85 kWh-sal ellenben. A jelenlegi tervek szerint későbbi tesztelések után a ONE leghamarabb 2023-ban mutathatja be a nagyközönségnek a GeminiTM akkumulátor prototípusát, a sorozatgyártás csak utána kezdődhet egy még meg nem nevezett időpontban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?