Törött amerikai autóktól virul az ukrán villanyautó-piac

Ami Amerikában már javíthatatlan, azt Ukrajnában megmentik - így kerül oda sok villanyautó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elektromos autók javítását az Egyesült Államokban és Kanadában sok biztosító túl drágának ítéli, így inkább totálkárosnak nyilvánítják a járműveket - az ukrán műhelyek legnagyobb örömére.

Meglepődve tapasztalta nemrég a kanadai Max, hogy a hónapokkal ezelőtt összetört Teslája értesítést küldött az okostelefonjára, miszerint éppen szerviz üzemmódba kapcsolták - Ukrajnában. A Wired írása szerint az úriember nem számított erre, hiszen a biztosítója szerint a Model Y-ja javíthatatlan volt, roncstelepre küldték. Szerelőként ő is tudta, hogy a behorpadt, az akkumulátortérbe hűtőfolyadékot eresztő autóhoz Kanadában nem sok szerelő merne hozzányúlni, ő sem próbálkozott vele. A roncstelepről azonban továbbértékesítették egy exportőrön keresztül Ukrajnába, ahol egyes szerelőműhelyek kifejezetten a Nyugatról importált, törött Teslákat keltenek új életre.
Hirdetés
Ukrajnában az autóeladások kb 9%-át teszik ki az elektromos modellek, pedig új autóként nem sok gyártó kínál ott emissziómentes modellt. Az eladások jelentős része a fent említett, javíthatatlannak ítélt darabokból származik, melyeket mégiscsak megjavítanak. A háború sem okoz problémát ezeknek a műhelyeknek, Max Tesláját éppen Dnyipróban javították meg, nem messze a frontvonaltól. Sőt, a konfliktus éppenhogy megnövelte a fosszilis üzemanyagok árát, ezért egyre többen térnek át elektromos modellekre. Szóbeszéd szerint Ukrajnában a szegények használnak villanyautót, a gazdagok meg belsőégésű motorosat. Az ukrán szerelőműhelyek persze nem csak Teslákat, hanem Volkswagen ID.-ket, e-Golfokat és Nissan Leafeket is importálnak. Van, hogy egy működő autó csak több roncsból rakható össze, néha pedig kínai utángyártott alkatrészeket is használnak. Ha pedig ép autót már nem tudnak varázsolni egy-egy törött darabból, alkatrésznek akkor is felhasználható - akár még harci drónokhoz is. Mindehhez az is hozzájárul, hogy Észak-Amerikában a használt villanyautók exportja nincs szigorúan szabályozva. Az EU-ban ez már nem megy ilyen könnyen, a használt elektromos autók és alkatrészeik így nagyobb arányban maradnak itt. Ukrajna villanyautó-piaca viszont virágzik a használt, törött darabok felújításából adódóan, ami a töltőpontok sűrűségéből is látszik: ott körülbelül duplaannyi van, mint Lengyelországban. Az Ukrajnába tartó amerikai villanyautókkal akár itthon is találkozhatunk, a háború miatt már nem Odesszában érnek partot, hanem többek között Szlovéniában, ahonnan kamionokkal szállítják őket tovább.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?