Sokat elmond a különféle autók tartósságáról az iSeeCars elemzése
Ami tartós, és nem kell rövid idő után lecserélni, az jellemzően környezetkímélő is – ezt egyre többen vallják az autóiparon belül is, így egyre többen hangoztatják, hogy elhibázott stratégia rövid életciklusú termékeket tervezni és forgalmazni. Az energia és a nyersanyagok felhasználásának, a hulladék keletkezésének minimalizálása mellett a fogyasztók költségeinek csökkentését is szolgálná, ha az autógyártók többségében olyan járműveket készítenének, amelyek hosszú évek és kilométerek százezrei után is megbízhatóan, zokszó nélkül tennék a dolgukat. Még úgy is, ha ezek az autók valamivel drágábbak, mint a rövidebb élettartamúak.
[BANNER type="1"]
Noha ez a szemlélet ma még nem általános, akadnak, akik hosszú évek óta ennek a fenntartható szemléletnek a jegyében fejlesztik és gyártják típusaikat. Ennek pedig kézzel fogható eredményei vannak: a kifejezetten autóhirdetések keresésére, a fellelhető ajánlatok elemzésére szakosodott iSeeCars online szolgáltatás saját fejlesztésű algoritmusai adatok milliárdjait elemzik ki, hogy a piacon bármely tetszőleges pillanatban fellelhető, több millió használt és új autó között megtalálják azokat, amelyek a lehető legteljesebb mértékben megfelelnek a potenciális vásárló elvárásainak.
Az átlagosnál magasabb futásteljesítményű autókat mutatja az iSeeCars
A szervezet felfoghatatlanul nagy adatbázisa alapján évről évre változatos elemzéseket készít és tesz közzé, ezek közül a legizgalmasabb talán az, amelyben azt vizsgálják, egy adott típuson belül hány százalékban fordulnak elő szélsőségesen magas futásteljesítményű példányok. A logika transzparens: ha egy modell gond nélkül képes megtenni az átlagosnál jóval nagyobb távolságot, akkor azt megvásárolva hosszabb időre biztosíthatunk magunknak gondtalan autózást.
[BANNER type="2"]
Kiemelkedően teljesítenek a hibridek, de a nagyméretű szívómotoros modellek is
A statisztika megbízhatóságát a rendkívül nagy adatmennyiség garantálja: az iSeeCars csak azokat a típusokat veszi figyelembe, amelyeket az elmúlt 20 évben legalább 10 éven át forgalmaztak – ez mintegy kétmillió személyautót jelent. A határt 200 ezer mérföldnél, azaz 322 ezer kilométernél húzták meg: azok a típusok kerülhettek fel a listára, amelyek eladásra hirdetett példányainak legalább a 2,5 százaléka ennél többet futott.
[BANNER type="3"]
Az amerikai lista élén a Toyota Sequia áll
A listán hagyományosan jól teljesítenek az alvázas, nagy szívómotorral szerelt szabadidőjárművek, ami nem meglepetés, hiszen robusztus felépítésükhöz rendszerint jóval kisebb igénybevétel társul, mint a velük gyakran rokon pickupok esetében. Az átlagos vásárlók számára azonban talán fontosabb a hibridek – pontosabban a Toyota hibridek – kiemelkedően jó eredménye: a kifinomult elektromos hajtási rendszer olyan mértékben képes tehermentesíteni a jármű belső égésű motorját és fékrendszerét, ami összességében rendkívüli élettartamot eredményez, amint arról a számos fórumon olvasható személyes beszámolók is tanúskodnak.
Európában forgalmazott Toyoták is szépen szerepelnek az amerikai tartóssági összevetésben
Aki tehát 2022-ben olyan autót szeretne vásárolni, amire hosszú évekre számíthat, annak az alábbi listáról érdemes választania. A típusnevek mellett szereplő érték azt a futásteljesítményt mutatja, amelyet a felmérésben figyelembe vett példányok legalább 1%-a meghaladott – a szerkesztők ezt tekintették az adott modelltől ésszerűen elvárható maximális élettartamnak (ami persze nem jelenti azt, hogy egy-egy példány ne tehetné meg ennek akár a többszörösét is.)
Az elnyűhetetlen autókat preferáló piacokon nem véletlen hódít a Land Cruiser
| Típus | Potenciális élettartam |
| Toyota Sequoia | 477 083 km |
| Toyota Land Cruiser | 450 900 km |
| Chevrolet Suburban | 427 563 km |
| Toyota Tundra | 411 939 km |
| GMC Yukon XL | 406 047 km |
| Toyota Prius | 403 217 km |
| Chevrolet Tahoe | 402 794 km |
| Honda Ridgeline | 400 108 km |
| Toyota Avalon | 395 347 km |
| Toyota Highlander Hybrid | 394 195 km |
| Ford Expedition | 393 693 km |
| Toyota 4Runner | 393 666 km |
| Toyota Sienna | 385 528 km |
| GMC Yukon | 384 480 km |
| Honda Pilot | 381 022 km |
| Honda Odyssey | 379 486 km |
| Toyota Tacoma | 378 228 km |
| Nissan Titan | 375 372 km |
| Ford F-150 | 374 334 km |
| Toyota Camry Hybrid | 370 950 km |
Bár a listán jóval előrébb szerepel az amerikai piacos Avalon, mint a Camry, utóbbi sem panaszkodhat az átlagosan 371 ezer kilométeres értékével
Mivel az elemzés az USA-ban készült, az észak-amerikai piaci kínálatot veszi figyelembe. Az itt szereplő típusok közül azonban négy Európában is elérhető – ez a tartós autók körében is egyaránt fogalomnak számító Toyota Land Cruiser, a Prius, a Highlander és a Camry. Nem csak a Toyota, a hibrid hajtás is domináns tehát az elpusztíthatatlan autók listáján.
| Top 10 személyautó | Potenciális élettartam |
| Toyota Avalon | 395 347 km |
| Chevrolet Impala | 370 622 km |
| Honda Accord | 363 904 km |
| Toyota Camry | 359 208 km |
| Lexus GS 350 | 334 341 km |
| Honda Fit (Jazz) | 333 435 km |
| Honda Civic | 330 384 km |
| Lexus ES 350 | 329 269 km |
| Toyota Corolla | 328 664 km |
| Mazda6 | 326 875 km |
[BANNER type="4"]
Még több európai szemszögből releváns típust találunk azokon a listákon, amelyek a teljes piac helyett egy-egy szegmens szereplőire összpontosítanak. Az első táblázat után ezért, amelyben a piac abszolút leghosszabb élettartamot ígérő típusai szerepelnek, két további listát mutatunk: az elsőben a klasszikus közép- és alsó-középkategóriás személyautók, az utolsóban pedig a hibrid személygépkocsik rangsorát láthatjátok – nem meglepő, hogy a Toyota ezekben a kategóriákban is uralja a mezőnyt. Az Európában hivatalosan forgalmazott modelleket kiemeltük.
| Top 10 hibrid | Potenciális élettartam |
| Toyota Prius | 403 217 km |
| Toyota Highlander Hybrid | 394 195 km |
| Toyota Camry Hybrid | 370 950 km |
| Lexus RX 450h | 316 693 km |
| Hyundai Sonata Hybrid | 297 483 km |
| Kia Optima Hybrid | 295 464 km |
| Lincoln MKZ Hybrid | 285 884 km |
| Ford Fusion Hybrid | 282 653 km |
| Porsche Cayenne | 245 474 km |
| BMW 7 | 214 874 km |
Fotók és forrás: iSeeCars, Smarter Media








