Új arckifejezést ölt a Renault Clio

Megújul a Renault Clio

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szélesebb hűtőrácsról és az átalakított lámpákról egyszerű lesz felismerni az új modellt.

Már a negyedik évét tapossa az aktuális Clio, így eljött a frissítés ideje. A Renault tervezői ki is használták az alkalmat a változtatásra, ahol lehetett: az új első és hátsó lámpákkal, illetve a nagyobb jelvénnyel és hűtőráccsal sikerült észrevehetően átalakítani a kisautó karakterét. Ilyenkor persze csak néhány, olcsóbban cserélhető elem cseréjére van lehetőség, így a karosszéria nagy része marad a régi. A belső térben felszereltségtől függően 7 vagy 10 hüvelykes középső érintőképernyőt, illetve 7 vagy 9,3 hüvelykes műszerfal-helyettesítő kijelzőt alkalmaznak. A motorválaszték nem változik érdemben: egyelőre marad a 65 lóerős ezres háromhengeres szívómotor, illetve ennek a 90 lovas, turbós változata. Az előbbihez ötsebességes, az utóbbihoz hatsebességes váltó jár. A csúcsmodellbe E-Tech hibrid hajtásrendszer kerül, 1,6 literes szívómotorral és két villanymotorral. A rendszer összteljesítménye itt 145 lóerő. Egyes piacokon meglepő módon elérhető marad az 1,5 literes, 100 lóerős dízelmotor is, emellett lesz földgáz-üzemű kivitel is, amelybe az ezres, turbós benzinmotor egy változata kerül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?