Új módszerrel okoznak baleseteket a brit biztosítási csalók

Kettőt villant, mintha elengedne, aztán belédhajt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elvetemült módszerekhez folyamodnak a bűnözők - egyelőre szerencsére csak a távoli Nagy-Britanniában. A rendőrség és a közlekedésbiztonsági szakemberek folyamatosan figyelmeztetik a sofőröket.


A brit bűnözők új taktikát alkalmaznak, hogy a biztosítótól pénzhez jussanak: rávillognak az áldozatra azzal a feltételezett szándékkal, hogy a kereszteződésben elengedik őket, és mikor a jóhiszemű autósok elindulnak, beléjük hajtanak, így okoznak balesetet. A kereszteződéseken kívül sokszor benzinkutakon is előfordultak hasonló karambolok.
Ahogy a rendőrség, úgy a biztosítók és a szakértőik is odafigyelnek a klasszikus biztosítási csalásos balesetekre, ezért jött létre ez az új, sokkal összetettebb megoldás. Ez sem maradt sokáig felfedetlen, ugyanis az APU nevű biztosítási csalással foglalkozó nyomozóiroda hamar fényt derített erre a módszerre.
A villogás ütközésért (flash for crash) névre keresztelt módszert az APU különleges csapata fedezte fel. Ők többnyire korábbi rendőrök és volt nyomozók. Ez az új metódus különösen rossz a balesetet ártatlanul elszenvedő fél számára, mivel nehezen tudja bizonyítani ártatlanságát. Nagy-Britanniában körülbelül 380 kamu biztosítási ügy történik naponta, ami összesen 1,7 millió fontjába kerül a biztosítócégeknek és közvetve az autósoknak is, hisz a díjakat ezek a tényezők is növelik.
Hirdetés

A klasszikus fékezgetős, hátulról ütközős esetekben a bűnözők úgy okoznak szándékos balesetet, hogy az áldozat előtt váratlanul és ok nélkül lefékeznek. Gyakran a féklámpából kiszerelik az izzót, hogy lassítsák az áldozat reakcióidejét.
Lássuk, hogyan is működik pontosan az új taktika. A bűnözők autójukban áldozatokra várnak egy bolt, parkoló, vagy benzinkút kijáratánál. Az elkövető villant a fényszórójával, jelezve az áldozatnak, hogy rákanyarodhat a főútra. De akkor ő is elindul, felgyorsít és oldalról hajt bele a gyanútlan autósba. A karambolt követően természetesen letagadják a villantást, az áldozat és a biztosítója pedig pórul jár.
A biztosítási csalások ellen harcoló brit iroda jelenleg 49 kartell ellen indított eljárást, akik körülbelül 66 millió fontos kárt okoztak. Öt éve működik az APU és azóta egyre több nagy közlekedési biztosítási csalással foglalkozó bandát kapcsolt le azok vezetőjével együtt az Egyesült Királyságban, beleértve a hírhedt Masi Naqshbandit, akit hét év és három hónap börtönbüntetésre ítéltek 260 kamu baleset okozásáért, amelyekből összesen 6,5 millió fontot nyert ki biztosítási csalással tizenöt hónap alatt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 00:01
    Permalink

    Es vannak a fekezok is,eddig 1X talalkoztam 1ilyen emberrel marmint azt csinaljak
    hogy simogatjak a feket simogatjak jo 8X-10X is majd varatlanul mikor latjak hogy
    mar nem fekezel jon a satu.Hal istennek gyorsabb voltam…
    Es igen tudom hogy van kovetesi tavolsag de ha valaki sokat benazik
    az ember elott hat akkor van hogy elmosodnak a dolgok.
    Es rengeteg trukk,csalas van de a gyalogosok se piskotak

  • 2017.10.30. at 00:01
    Permalink

    Én hallottam már olyat is, hogy csak szimplán neki mennek egy falnak vagy karónak és aztán azt mondják, hogy egy őz vagy kutya volt, de előtte még jobban megtörik, persze csak addig, hogy ne legyen komolyabb kár, aztán felveszik a biztosítótól a pénzt és bontóban vagy a külföldről vásárolt vagy lopott autóról leszedik az alkatrészt és pár hét múlva kezdődik elölről az egész vagy meg csinálják egy másik a tulajdonukban lévő autóval is.

  • 2017.10.30. at 00:01
    Permalink

    Van ahol a villantás az elsőbbségről való le NEM mondást jelenti! Ezért többnyire szépen megvárom, amíg az elsőbbséggel rendelkező előbb elmegy, nekem villogtathat ameddig akar… Cserébe én szinte soha nem mondok le az elsőbbségemről, kivéve, ha amúgy is már állok! 😉

  • 2017.10.30. at 00:01
    Permalink

    ez nem uj trukk itt erdelyben is volt ra szamos pelda de foleg romania deli reszein is eloszeretettel alkalmazzak ezt foleg a bulgar rendszammal kozlekedo emberkek

Vélemény, hozzászólás?