Újabb akadályt kapnak a Budapesten autózók

Mi történik a Váci úttal?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Néhány napja sárga felfestések jelentek meg Budapesten a Váci úton, illetve jelentősen átalakították a Dózsa György út és a Váci út kereszteződését. Máris mondjuk az okát.

Jól láthatóan elkülönítették a Váci út egy szakaszán a külső sávot a sárga vonalak felfestésével, amit sokan máris elkerülnek. Pedig még semmi felirat nincs bennük és tábla sem figyelmeztet arra, hogy esetleg buszsáv lenne. Pedig az lesz. Jelenleg a Nagyvárad tér és a Lehel tér között renoválják a 3-as metrót, de idén nyáron egy hónapra újra variálnak kicsit: július 24-től augusztus 22-ig a Göncz Árpád városközpont (Árpád híd) és Kőbánya-Kispest között nem jár majd a metró. Helyette pótlóbuszok közlekednek, ezért a Váci úton a külső sáv ismét elvész az autósok számára. A Váci úton a Róbert Károly körútig festik fel a buszsávokat, de nem csak 13. kerületben lesz változás, hiszen az az Üllői úton a Határ útig válik ismét buszsávvá a két szélső sáv. Emellett a Göncz Árpád városközpontnál és a Határ útnál a pótlóbuszok megfordulását biztosító ideiglenes közlekedési rendet vezetnek be. Illetve a Ferihegyi Repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton a belváros felé megszűnik a közúti korlátozás, viszont a kispesti Vak Bottyán utcát lezárják az autóforgalom elől, oda – a célforgalom kivételével – csak a pótló autóbuszok hajthatnak be.
Hirdetés
Ám a Váci úton a Dózsa György úti kereszteződést is átalakították. Itt július 5-én kezdődött el a Dózsa György úti metróállomás utólagos akadálymentesítése, amely egészen 2022. augusztus végéig tart. A forgalmat itt is sárga sávokkal terelik a megfelelő irányba, de megszűnt a Dózsa György útra kanyarodás lehetősége a Váci útról, mindkét irányból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.07.16. at 17:06
    Permalink

    dilettáns városvezetés. Elképesztő mennyire szétcs*szték Budapestet. De legalább láthatja a sok Tarlós károgó, milyen profi munkát végez Karácsony Gergely, aki saját elmondása szerint nem megy/nem mer visszamenni Zuglóba, mert élve elásnák. Nesztek:)

  • 2021.07.16. at 17:55
    Permalink

    De miért, miért mindent egyszerre kell ?
    Blaha, Lánchíd, most ez..Lánchídnál egyébként az alagutat is leakarták először zárni ezek a nyomorult idióták!

    Demszkyt is alulmúlja a magas és vékony eddigi teljesítménye.. SOHA, soha nem volt még ilyen szellemi fogyatékos vezetése Budapestnek. De még pofátlanok is ezek a férgek… a gazra, a parlagfű tengerre rásütni, hogy méhlegelő ??? És hagyni burjánzani ?? Ilyet ki csinál ? Csak egy féreg! BAROMARCÚ PÁPASZEMES GYÖKÉR! POLLENALLERGIÁSOK IS ÉLNEK ÁM A FŐVÁROSBAN…

  • 2021.07.19. at 17:12
    Permalink

    Kedves Autonavigátor!

    Érdekes, hogy ilyen nyiltan teret engedtek a fidesz trolloknak. Ez egy autós oldal és nem politikai ugyanakkor köztudott, hogy főpolgármestertől függetlenül minden nyáron le van zárva a fél város ennek ellenére ezek trollok itt fröcsögnek mintha csak Orbánistákból állna az ország.

    Totya

Vélemény, hozzászólás?