Újabb részlet a Mini WRC-ről

(Majdnem) titokban készül a Mini WRC

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Minit, vagyis dehogyis, az új WRC-t, amit nem nevezünk nevén, csak a BMW 1,6 turbójával tesztelik majd.

Az egész világ számára nyílt titok, hogy a Prodrive műhelyében az új Miniből készítenek WRC-t, amelyet elvileg jövőre szeretnének bevetni, de egyelőre még hivatalosan nem jelentették be.
A két éve még a Subaru rali programját gondozó cégnél nem csinálnak titkot belőle, hogy egy WRC-t fejlesztenek, de valószínűleg minden dolgozó számára kötelező olvasmány a Harry Potter, amiben a főgonosz Voldemort nevét nem szabad kiejteni, helyette úgy emlegetik, mint „tudjukki” vagy „az akit nem nevezünk nevén”.
A Prodrive technikai igazgatója is hasonlóképpen kerülte a márka megnevezését, miközben újabb részleteket árult el a tudjukki WRC-ről.
„A mi WRC-nk fejlesztése jól halad, és jövőre bevethető állapotban lesz” – mondta. „Csak az új 1,6-os turbómotorral fogjuk tesztelni. Megértem, hogy a Ford és a Citroën idei motorral tesztelik a jövő évi autójukat, de számunkra ennek nem sok értelme lenne.”
Jövőre változik a rali világbajnokság technikai szabálya. A jelenlegi WRC-ket Szuper–2000-es autók váltják fel, amelyekbe azonban egy teljesen új 1,6-os turbómotort szerelnek.

Mivel ennek az 1,6-os turbónak a végleges technikai szabályát csak az idén év közben hagyták jóvá, egyelőre még minden gyárban fejlesztés alatt áll. A Citroën és a Ford ezért úgy döntött, hogy a 2011-re szánt új WRC-it, a DS3-ast és a Fiestát egy idei kétliteres turbóval teszteli, amíg elkészül az új erőforrás.
A Minibe a BMW 1,6 turbóját szerelik majd. Ugyanazt az erőforrást, amelyet a BMW túraautó világbajnokságon szereplő autói is megkapnak jövőre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?