Valóban az Astrával tér vissza a GSe logó

Íme a sportos, konnektoros hibrid Opel Astra, mutatjuk, mire képes

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalosan is megérkezett az új, Stellantis technikára épülő Opel sportmodellek kora. A visszatérő GSe logót viselő modellek első hírnöke pedig nem más, mint a méltán népszerű Astra, méghozzá 225 lóerővel és 360 newtonméterrel.

Az Opel nemrég bejelentette, hogy GSe néven tér vissza a sportos almárkájuk, ma pedig az első GSe modellek fotóit látva az is kiderült, hogy melyik modell kapja meg elsőként a csomagot. A sorozat az Astra GSe-vel, és az Opel Astra Sports Tourer GSe-vel indul, természetesen a hozzájuk kapcsolódó fontosabb információkat is közzétette a gyártó. Nem lesz idegen a hajtás sem, az Astra családból már ismerős, kifinomult plug-in hibrid hajtásláncok kerülnek a GSe modellekbe is, “Az Astra GSe és az Astra Sports Tourer GSe tökéletes új, dinamikus almárkánk bevezetésére, hiszen megjelenésük kiválóan összecseng vállalásunkkal, amelynek értelmében az Opel 2028-ra tisztán elektromos márkává alakul.” - mondta Florian Huettl, az Opel vezérigazgatója.
Hirdetés
225 LE-s teljesítményével és 360 Nm-es forgatónyomatékával érthető, hogy az Astra GSe kormányzása, felfüggesztése és fékrendszere gyorsan és kiszámíthatóan reagál a vezető minden utasítására. Egy hajszálnyival, pontosan 10 milliméterrel alacsonyabban is ülnek a GSe változatok, így a futómű is feszesebb. A kormányzás sportos hangolása egyedi GSe jellemző, ugyanakkor a rugózás és a Koni FSD frekvenciafüggő keménységű lengéscsillapítók speciális beállítása nem csak a dinamikus vezethetőséget, de a kényelmet is szolgálja. A GSe modellek ESP beállításai szintén egyediek, a rendszer beavatkozási határát magasabbra emelték, hogy működése jobban illeszkedjen a dinamikus vezetési szokásokhoz. Mindehhez ráadásul a WLTP ciklus szerint igen baráti, 1,2 literes fogyasztás társul, hiszen a GSe plug-in hybrid, benzinmotorja 1,6 literes és turbós, villanymotorja a 8 fokozatú automata váltó házába került. A koronát az összképre a Manta GSe tanulmányautóról ismerős, 18 colos felnik, az egyedi első lökhárító, valamint a csomagtérajtó GSe emblémája teszik fel. Az utastérben az Alcantara huzatú első sportülések nem csak egyedi GSe-elemek, de AGR minősítésükkel tovább is öregbítik az Opelek legendás ergonómiájának hírnevét, különösen az Astra kategóriájában. Ezek viszont nem csak az Opelek különlegességei, hiszen nem kell messzire menni, hogy feltűnjön: hasonló trükkökkel tették sportossá a platformtárs Peugeot 308-ast is a franciák. Éppen ezért megosztó, hogy kiérdemlik-e ezek a modellek az ikonikus nevet, az Opel “GSe” jelölése ugyanis korábban a “Grand Sport Einspritzung” kifejezést rövidítette, ami az Opel Commodore GS/E és az Opel Monza GSE típusokon az injektoros megoldással elért nagyobb teljesítményt jelentette. Ma is nagyon hasonló a megoldás, az utolsó betű ismét azt mutatja, hogy milyen technológiától lesz erősebb a modell, ami jelenleg az elektromos rásegítést jelöli.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?