Változnak a Formula E autói

Agresszívabb, egyedibb orr részt kapnak a Formula E autók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új kétszintű első légterelőket, általuk agresszívabb és semmivel sem összehasonlítható külsőt kapnak az elektromos formulaautók.


A jövő versenysorozataként tekintenek a Formula E bajnokságra, ami nem véletlen. Ahogy a Toyota is szereti megmutatni a hibrid Prius esetében, hogy a jövőt vezetjük, úgy a Formula E marketingcsapata is ügyesen közvetíti, hogy teljesen elektromos versenyautóikban kell keresni a jövőt. Alejandro Agag, a Formula E vezérigazgatója elmondta: „A Formula E más akar lenni, és ez az új első szárny minden más autótól megkülönböztethető kinézetet ad az autónak. Szerintem ez egy jó kiegészítője az autóinknak és hangsúlyozza, hogy ez egy modern, jövőbe tekintő bajnokság, aminek teljesen más a szemlélete, mint a többi versenysorozatnak.”

Hirdetés
Jean Todt, a FIA elnöke is megszólalt: „A Formula E nem csak egy nagyszerű környezet, ahol teljesen új elektromos hajtásláncokat és akkumulátor-technológiákat fejlesztenek, hanem az együléses versenyautók innovatív megoldásainak kísérletezésének színtere is.” Sebastien Buemi, a Renault e.Dams pilótája is várja az új szárnyakat, szerinte a pilóták számára is változás lesz, hiszen vezetés közben is látni fogják a szpojlerek tetejét. A fejlesztések bemutatásának ideje meglepő lehet, azonban a Formula E bajnokságnál pont a főszezon a szünet, és inkább télen vannak a futamok. A következő szezont is 2016-2017-esnek hívják majd, mint egy iskolaévet. Az új Formula E külsőt augusztus 23-án, a Donington Parkban tartandó hivatalos teszten láthatjuk majd először.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?