Van még kisebb: crossover lesz a Toyota Aygóból, hamarosan jön

A Toyota első teljesen európai tervezésű és gyártású modellje lesz az Aygo X

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Toyota Aygo X néven érkezik a pöttöm négykerekű "terepes" változata, bár lehet a sziklák helyett inkább csak a magas padkákkal birkózik majd meg.

Bár már eddig is tudható volt iparági pletykákból, immár a Toyota is megerősítette, hogy jön a Toyota Aygo következő generációja. Sok másik autógyártó lemondott már a városi miniautók szegmenséről, egyszerűen nincs rá kereslet és nem is éri meg a fejlesztés és a gyártás - nem úgy a Toyota, de azért ők is bevetik az utóbbi évek adukártyáját: a terepjárós imázst. Persze egy Aygo méretű kocsi sosem lesz igazi terepjáró, sem SUV, esetleg crossover, bár az is nehezen. Pedig bizony crossoverként harangozza be a Toyota a modellt, és már azt is tudjuk, hogy novemberben lesz a bemutatója. Ez lesz az első Toyota modell, amit teljes egészében az öreg kontinensen terveztek (a Toyota Motor Europe-nál Brüsszelben), és a gyártás is itt lesz (Kolínban, Csehországban). A japánok új, sokoldalú platformján, a Toyota New Global Architecture GA-B nevű változatán érkezik majd az apróság, ami egyszer már bizonyított az új Yarisban, elvégre Európában az most az Év Autója. [BANNER type="1"] Kizárólag házon belül történt az Aygo következő generációjának fejlesztése, ami kissé meglepő, hiszen a pénzügyileg nehezen megtérülő szegmensekben össze szoktak fogni az autógyártók - lehet, hogy a miniautók piacáról már annyian lemondtak, hogy nem is találtak partnert. Nem csak a tervezés és a gyártás történik Európában, maga a modell is kifejezetten az európai vásárlók igényeit hivatott kiszolgálni, ami akár azt is jelentheti, hogy csak itt lesz majd kapható. A fejlesztők tanulmányozták a kontinens nagyvárosainak jelenlegi és várható jövőbeli életstílusát, és ehhez igazították az új Aygót - kutatásuk eredménye pedig az lett, hogy a szűk utcákban is crossoveres kialakításra lesz szüksége a vásárlóknak. Ezért Aygo X lesz az új generáció neve, ahol az utolsó betűt angolul crossnak kell mondani, ez alapján magyarul elvileg Aygo keresztnek kéne hívnunk. Elég valószínű, hogy mindenki "iksz"-nek fogja hívni, azt viszont már kevésbé tudjuk, mitől is lesz ez crossover. Esélyes, hogy valamelyest megemelik a hasmagasságot, kötelezően műanyagból lesznek a sárvédők körüli részek és az első és hátsó lökhárítók, esetleg néhány további dizájnelem idézi majd meg a terepre készült autókat - az összkerékhajtást kizárhatjuk. Az első ízelítőből azt is láthatjuk, hogyan fog kinézni az Aygo X felirat, illetve a hátsó lámpa egy részét is megmutatták. Első ránézésre szinte egy az egyben ugyanolyannak tűnik a fényszóró, mint amilyet a kifutó modellen találunk, bár bizonyára lesz azért különbség a régi és az új változat között. Hamarosan meglátjuk, és pár hónapon belül kiderülhet az is, hogy továbbra is a legmegfizethetőbb modell lesz-e az Aygo a Toyota kínálatában, vagy a crossoveresítéssel már a Yaris fölé pozicionálják.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Van még kisebb: crossover lesz a Toyota Aygóból, hamarosan jön

  • 2021.10.07. at 10:26
    Permalink

    Annyira lesz crossover, mint a Fiat Panda CityCross. Bár az elérhető kémfotók alapján még annyira sem, sok szép terepezésre emlékeztető fekete műanyag betét kell ahhoz, hogy a Cross név autentikus legyen.
    De én azzal is vitatkoznék, hogy ez az első teljesen európai tervezésű Toyota modell, szerintem az eddigi Aygókra is simán rá lehetne húzni ezt a titulust, s nem titok, hogy a Yaris is inkább egy francia kisautó, mint sem japán. Gondolom azért mondhatják el ezt most, mert nem lesz hibrid változat.

Vélemény, hozzászólás?