Ez lett a Renault olcsónak szánt villanyautója!

Hivatalosan is leleplezték a Renault 5 villanyautót a Genfi Autószalonon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Most először teljes pompájában mutatkozott a Renault 10 millió forint alá pozicionált villanyautója, amely nem csak az egyik legolcsóbb, de mindenképpen a legígéretesebb elektromos jármű lesz az európai piacon.

Túlzás nélkül lehet állítani, hogy a Renault 5 az egyik legizgalmasabb villanyautó lesz a piacon, ez pedig első ránézésre süt róla. Az 1972-ben bemutatott eredeti 5-ös néhány megoldása visszaköszön rajta, de egy futurisztikus formaterv született, méreteiből fakadóan pedig ideális jármű lehet városi közlekedésre. Mindössze 3,92 méter hosszú, 1,77 méter széles, a magassága pedig 1,5 méter a 2,54 méteres tengelytávval rendelkező autónak.
Hirdetés
Az utastér sem jellemezhető az unalmas kifejezéssel, hiszen mindenhol izgalmas vonalak futnak, és a Renault szerencsére a nagyot mondásba sem szállt be, hiszen a középső, érintésérzékeny kijelző 10,1 colos. A kor szelleme azért itt is megjelenik, hiszen egy mesterséges intelligenciát használó személyi asszisztens is bekerült a szoftverbe, amelynek a "Reno" nevet adták. Motorfronton háromféle kivitel lesz elérhető. A leggyengébb 94 lóerőt kínál 215 newtonméterrel, a középső kivitel már 118 lovat 225 newtonméter nyomatékkal, míg a csúcsváltozat 148 lóerős és 245 newtonméteres nyomatékot kínál. Akkumulátorból két opció szerepel a kínálatban, a kisebb Urban 40, míg a nagyobb Comfort 52 kilowattórás. Előbbinek WLTP ciklus szerint maximum 300, míg utóbbinak 400 kilométer lehet a hatótávolsága. A 148 lóerős kivitel kevesebb mint 8 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, a végsebessége pedig 150 km/óra.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.02.26. at 18:47
    Permalink

    Nem szeretem a porszívókat,de ezt elfogadnám.Vegre egy formás,nem egyen ,semmilyen kinézetű villanyos.Bár a hangszórókból biztos szólna nekem a benzinmotor hangja.

  • 2024.02.27. at 11:17
    Permalink

    Marhára nem értem – és eléggé bosszant is -, hogy miért hivatkoznak több helyen “legendaként” az ős 5-ösre!? Egy sima kisautó volt, az akkori Polo se volt legenda, a Fiesta se, a 205 se, a Visa se, a Starlet se, az Uno se… Persze, voltak fűszeresebb verziók ezekből, amikre rá lehetett gerjedni, de en bloc ráhúzni az R5-re, hogy “legenda”??? Pfff… És most magunk alá kéne csinálni, mert francia barátaink visszahozták ezt a “csodát”. Most épp nem érek rá, de ha lesz időm, megejtem a dolgot.

Vélemény, hozzászólás?