Verseny fiataloknak, kamion a legjobbnak!

Scania YETD 2010 verseny

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Magyarországon is útjára indult a Scania 2010-es Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezető versenye, ahol 35 év alatti fuvarozók küzdhetnek a bajnoki címért

Scania sajtóközlemény:
Magyarországon immár harmadik alkalommal vette kezdetéta Scania Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezető 2010 (Scania YETD 2010) versenye, ahol idén is hazánk legjobb fiatal tehergépkocsi-vezetői bizonyíthatnak. Országszerte fiatal tehergépkocsi-vezetők ezrei előtt nyílik lehetőség, hogy versenybe szálljanak, és közülük a legjobb hazánkat képviselje a neves európai döntőn.
A Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezető 2010 (YETD 2010) verseny a Scania Járművezető Versenyek (Scania Driver Competitions) része, amelyet 2010-ben a világ 27 országában rendeznek meg, várhatóan 45 ezer indulóval. A rendezvénysorozat a részt vevő országok, illetve jelentkezők száma alapján az egyik legnagyobb ilyen versenynek számít.
Reflektorfényben a gépkocsivezetők:
A YETD 2010 ismét reflektorfénybe helyezi a magyar gépkocsivezetőket tudásuk és szakértelmük bemutatásával, illetve a társadalomban betöltött létfontosságú szerepük kihangsúlyozásával.
– Meggyőződésünk, hogy a gépkocsivezető a legfontosabb tényező a gazdaságos, környezetkímélő és biztonságos fuvarozás megteremtésében, hiszen a jól képzett, elhivatott sofőrök hatékony vezetésükkel csökkentik az üzemanyag-fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást, valamint hozzájárulnak a közlekedésbiztonság javításához – mondja Leif Östling, a Scania elnök-vezérigazgatója.
A Scania most olyan fiatal (35 év alatti), magyarországi tehergépkocsi-vezetőket keres, akik kellő tudással és elszántsággal rendelkeznek ahhoz, hogy megfeleljenek a verseny kihívásainak. A kiváló járművezetési készségeken túlmenően legalább ennyire pozitív hozzáállást, biztonságtudatosságot, kitartást és szakmai büszkeséget kell tanúsítaniuk. Csakis az ilyen tulajdonságokkal felvértezett gépkocsivezetők teljesíthetnek sikeresen az elméleti teszteken és juthatnak el odáig, hogy részt vegyenek a júniusi országos döntőn.

A győztes nem csak Magyarországot képviseli majd a 2010 októberében Svédországban, a Scania központjában megrendezésre kerülő európai döntőn, hanem a magyar fuvarozószakma példaképévé és nagykövetévé is válik, valamint segíthet még több magyar fiatalt erre a pályára csábítani.
A tét egy vadonatúj kamion:
A kétnapos európai döntő résztvevői az Európa minden részéről érkező 17 másik nemzeti győztessel mérkőznek meg a 2010-es Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezető bajnoki címért és egy vadonatúj Scania nyerges vontatóért.
A verseny nemzetközi védnöke idén ismét az Európai Bizottság és a Nemzetközi Közúti Fuvarozók Egyesülete (International Road Transport Union, IRU), legfontosabb nemzetközi támogatója pedig a Michelin. A magyarországi rendezvénysorozat a Közlekekedési, Hírközlési és Engiaügyi Minisztérium (KHEM) fővédnöksége, valamint az Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) védnöksége mellett kerül megrendezésre. Támogatóink között szerepel a Schmitz Cargobull Magyarország Kft. és a Würth Szereléstechnika Kft., médiapartnereink pedig a Camion Truck&Bus magazin és az Autóközlekedés című szaklap. Támogatásukkal a Scania célja, hogy felhívja a politikusok, az iparág vezetői, a környezetvédelem, illetve a közlekedésbiztonság mellett kampányolók, a gépkocsivezetők és a nagyközönség figyelmét az európai fuvarozói ágazatot érintő néhány kulcsfontosságú problémára.
Hirdetés

– Ajelenlegi gazdasági körülmények, a növekvő üzemanyagárak, a közlekedés egyre veszélyesebbé válása és a környezetvédelmi kérdések fényében most nehéz időket él a magyarországi fuvarozói ágazat - mondja Leif Östling, elnök-vezérigazgató.– A YETD 2010 ezért fókuszál erősen a biztonságos és gazdaságos vezetés előtérbe helyezésére.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?