Verstappent az öt másodperces büntetés ellenére is elsőként intette le a kockás zászló
A helyi idő szerint szombaton késő este rendezett futamon Verstappen mögött az első rajtkockából startoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára Verstappen csapattársa, a mexikói Sergio Pérez állhatott fel. A rajtnál Verstappen azonnal megtámadta Leclerc-t, ám mindketten elmérték az első kanyarnál a féktávot, így elhagyták a pályát, de vissza tudtak jönni. Verstappen birtokolta a vezető pozíciót, mögötte Leclerc, majd George Russell (Mercedes) száguldott. Leclerc úgy érezte, hogy Verstappen leszorította őt, ezt rádión jelezte is a csapatának, de azt a választ kapta, hogy a versenybíróság megítélése szerint nem volt szabálytalan a manőver. A negyedik körben Lando Norris (McLaren) megcsúszott és a gumifalba csapódott, ezért a pályára hajtott a biztonsági autó, amely három kör elteltével útjára engedte a mezőnyt. Az újraindítás után Verstappen megőrizte az első helyet, ugyanakkor a versenybírók ekkor közölték, hogy a rajt utáni eset miatt öt másodperces időbüntetést adtak a holland világbajnoknak.
[BANNER type="1"]
A rajt utáni pillanatokban még egymás mellett Leclerc és Verstappen, de a holland az első kanyar után már az élen állt
Sainz pórul járt a rajtnál: Alonsóval együtt megforogtak
A kerékcserék sorát a dobogós pozíciókban száguldók közül Russell kezdte meg a harmadik helyről, majd egy körrel később a gumikopással nagyot küzdő Verstappen is friss abroncsokat kapott. Leclerc így átvette a vezetést, igaz, közvetlen a boxba hajtás előtt már a pályán megelőzte Verstappent, aki a kiálláskor letöltötte az öt másodperces időbüntetését. A Ferrari monacói versenyzője a 21. kör végén hajtott a boxba új gumikért és Verstappen elé tért vissza a pályára. Nem sokkal később a Russellt előzni próbáló Verstappen versenyautója a manőver közben összeért a brit rivális Mercedesével, így sok törmelék került a pályára, emiatt megint bejött a mezőny elé a biztonsági autó. Ebben az időszakban szinte a teljes mezőny a boxba hajtott kerékcserére, majd a száguldás a 29. körben folytatódhatott: Leclerc állt az élen, mögötte Pérez és Oscar Piastri (McLaren) következett. Verstappen ekkor ötödik volt, Russell pedig öt másodperces időbüntetést kapott a Verstappennel történt ütközés miatt. A 32. körben Pérez megelőzte Leclerc-t, aki három körrel később visszavette a vezető pozíciót, miközben Verstappen feljött harmadiknak. Kisvártatva a holland világbajnok lehagyta Pérezt és hamarosan Leclerc mellett is elment, így újra az élen állt. A hajrában a Ferrari monacói versenyzője egy elrontott féktáv miatt elveszítette a második helyet Pérezzel szemben, de az utolsó kör utolsó kanyarjában egy nagyszerű manőverrel visszavette a pozíciót. A világbajnoki szezon jövő vasárnap, Abu-Dzabiban zárul.
Pérez Brazília után ezúttal is az utolsó körökben bukott el egy előkelő pozíciót, de ez most elég volt legalább a dobogó alsó fokára
(forrás: MTI)
A Las Vegas-i Nagydíj végeredménye:
| Versenyző | Pont | |
| 1. | Verstappen | 25 |
| 2. | Leclerc | 19 |
| 3. | Pérez | 15 |
| 4. | Ocon | 12 |
| 5. | Stroll | 10 |
| 6. | Sainz | 8 |
| 7. | Hamilton | 6 |
| 8. | Russell | 4 |
| 9. | Alonso | 2 |
| 10. | Piastri | 2 |
[BANNER type="1"]
A bajnokság állása a Las Vegas-i hétvége után:
| Versenyzők | Pontszám | Csapatok | Pontszám | ||
| 1. (világbajnok) | Verstappen | 549 | 1. (világbajnok) | Red Bull | 822 |
| 2. | Pérez | 273 | 2. | Mercedes | 392 |
| 3. | Hamilton | 232 | 3. | Ferrari | 388 |
| 4. | Sainz | 200 | 4. | McLaren | 284 |
| 5. | Alonso | 200 | 5. | Aston Martin | 273 |
| 6. | Norris | 195 | 6. | Alpine | 120 |
| 7. | Leclerc | 188 | 7. | Williams | 28 |
| 8. | Russell | 160 | 8. | Alpha Tauri | 21 |
| 9. | Piastri | 89 | 9. | Alfa Romeo | 16 |
| 10. | Stroll | 73 | 10. | Haas | 12 |









