Verstappent az öt másodperces büntetés ellenére is elsőként intette le a kockás zászló
A helyi idÅ‘ szerint szombaton késÅ‘ este rendezett futamon Verstappen mögött az elsÅ‘ rajtkockából startoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzÅ‘je ért célba másodikként, mÃg a dobogó alsó fokára Verstappen csapattársa, a mexikói Sergio Pérez állhatott fel. A rajtnál Verstappen azonnal megtámadta Leclerc-t, ám mindketten elmérték az elsÅ‘ kanyarnál a féktávot, Ãgy elhagyták a pályát, de vissza tudtak jönni. Verstappen birtokolta a vezetÅ‘ pozÃciót, mögötte Leclerc, majd George Russell (Mercedes) száguldott. Leclerc úgy érezte, hogy Verstappen leszorÃtotta Å‘t, ezt rádión jelezte is a csapatának, de azt a választ kapta, hogy a versenybÃróság megÃtélése szerint nem volt szabálytalan a manÅ‘ver. A negyedik körben Lando Norris (McLaren) megcsúszott és a gumifalba csapódott, ezért a pályára hajtott a biztonsági autó, amely három kör elteltével útjára engedte a mezÅ‘nyt. Az újraindÃtás után Verstappen megÅ‘rizte az elsÅ‘ helyet, ugyanakkor a versenybÃrók ekkor közölték, hogy a rajt utáni eset miatt öt másodperces idÅ‘büntetést adtak a holland világbajnoknak.
A rajt utáni pillanatokban még egymás mellett Leclerc és Verstappen, de a holland az első kanyar után már az élen állt
Sainz pórul járt a rajtnál: Alonsóval együtt megforogtak
A kerékcserék sorát a dobogós pozÃciókban száguldók közül Russell kezdte meg a harmadik helyrÅ‘l, majd egy körrel késÅ‘bb a gumikopással nagyot küzdÅ‘ Verstappen is friss abroncsokat kapott. Leclerc Ãgy átvette a vezetést, igaz, közvetlen a boxba hajtás elÅ‘tt már a pályán megelÅ‘zte Verstappent, aki a kiálláskor letöltötte az öt másodperces idÅ‘büntetését. A Ferrari monacói versenyzÅ‘je a 21. kör végén hajtott a boxba új gumikért és Verstappen elé tért vissza a pályára. Nem sokkal késÅ‘bb a Russellt elÅ‘zni próbáló Verstappen versenyautója a manÅ‘ver közben összeért a brit rivális Mercedesével, Ãgy sok törmelék került a pályára, emiatt megint bejött a mezÅ‘ny elé a biztonsági autó. Ebben az idÅ‘szakban szinte a teljes mezÅ‘ny a boxba hajtott kerékcserére, majd a száguldás a 29. körben folytatódhatott: Leclerc állt az élen, mögötte Pérez és Oscar Piastri (McLaren) következett. Verstappen ekkor ötödik volt, Russell pedig öt másodperces idÅ‘büntetést kapott a Verstappennel történt ütközés miatt. A 32. körben Pérez megelÅ‘zte Leclerc-t, aki három körrel késÅ‘bb visszavette a vezetÅ‘ pozÃciót, miközben Verstappen feljött harmadiknak. Kisvártatva a holland világbajnok lehagyta Pérezt és hamarosan Leclerc mellett is elment, Ãgy újra az élen állt. A hajrában a Ferrari monacói versenyzÅ‘je egy elrontott féktáv miatt elveszÃtette a második helyet Pérezzel szemben, de az utolsó kör utolsó kanyarjában egy nagyszerű manÅ‘verrel visszavette a pozÃciót. A világbajnoki szezon jövÅ‘ vasárnap, Abu-Dzabiban zárul.
Pérez BrazÃlia után ezúttal is az utolsó körökben bukott el egy elÅ‘kelÅ‘ pozÃciót, de ez most elég volt legalább a dobogó alsó fokára
(forrás: MTI)
A Las Vegas-i NagydÃj végeredménye:
A bajnokság állása a Las Vegas-i hétvége után: