Videón, ahogy fűnyíró munkagépbe csapódik egy autó az M7-esen

Újabb baleset a figyelmetlenségből fakadóan. Tarts megfelelő követési távolságot!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb tanulságos esetet mutatott meg a Magyar Közút, Videójukon egy olyan baleset látható, ami könnyen elkerülhető lett volna.

Még májusban történt az eset, amit a Magyar Közút kamerája rögzített. Egy pénteki napon, kora reggel, az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán, a velencei pihenőhely térségében mozgó terelésben dolgozó szakemberek járművébe csapódott egy autó. Jól látható, ahogy az autó sofőrje az utolsó pillanatokban próbált a megszűnő sávból besorolni, ami nem sikerült neki, ezért az energiaelnyelő modullal felszerelt munkagépnek csapódott. Mindez jó látási viszonyok között, száraz aszfalton történt, ráadásul úgy, hogy a munkaterülettől nem túl messze egy digitális táblán előre jelezték a munkavégzést és a sávzárást, valamint az előjelző autók is az előírások szerinti távolságra haladtak a guruló, mozgó munkavégzéstől. Szerencsére senki nem sérült meg az esetben. Tanulság: mindig megfelelő követési távolságot kell tartani, így láthatjuk mi történik előttünk, illetve a cipzár elv alkalmazása is hasznos!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?