Villanyautóval a Föld körül? Vad expedícióra készül a Nissan!

A Nissan Ariya olyan túrára indul, amit sokan dízellel se vállalnának be!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

27 ezer kilométeres túrára viszi Chris Ramsey, brit kalandor a Nissan legújabb villanyautóját: az északi sarki kiindulóponttól "leruccan" vele egészen a Déli Sarkig. Mutatjuk a vakmerő utazás részleteit!

2023 márciusában indul útnak a brit kalandor és a japán villanyautó párosa, a 27 ezer kilométeresre becsült út során biztosan lesz majd hidegebb -30 foknál, ahogy az is egyértelmű, hogy sokszor a +30 fokot is meghaladja majd a hőmérséklet. Az útvonal a bolygó legextrémebb kihívásai mellett igen látványos is lesz, a jeges sarki látképtől a dzsungeleken és sivatagokon át vezet majd vissza a fagyba: Chris Ramsey Arktiszról induló túrájának útvonala Észak-Amerikán, Közép-Amerikán majd Dél-Amerikán át halad, végül az Antarktiszon zárul. A Pole to Pole kihívás 14 országon fut majd keresztül, így valóban csodás tájakat mutathat azoknak, akik figyelemmel kísérik az eseményeket.
Hirdetés
A fagyos körülmények igényelnek majd némi módosítást az autón, bár a Nissan Ariya e-4ORCE egy előre gondolkodó, az út- és terepviszonyokhoz automatikusan igazodó meghajtási rendszer, egy utólagos terepcsomaggal azért felszerelik. Futóművének, felnijeinek és gumijainak is elengedhetetlen ugyanis az alkalmazkodás, míg a könnyebb terepeken egy módosítások nélküli autó is vele tart majd. Bár a friss típusnak ez lesz az első extrém túrája, Chris Ramsey látott már hasonlót: már majd egy évtizede feszegetik a villanyautók határait. 2017-ben például a saját Nissan Leafjük volánja mögött, a feleségével lettek a legelsők, akik egy tisztán elektromos autóval célba értek a Mongol Rallyn, ez 56 napot és több mint 16 ezer kilométert jelent (főszerkesztőnk ugyanezen évben teljesítette az eTour Europe útvonalát, amelyen 10 nap alatt több mint 6000 kilométert ment egy Ford Focus Electric villanyautóval). A Pole to Pole megalapítása gyakorlatilag Ramsey célkitűzésének következő lépcsője: "A küldetésünk, hogy bemutassuk, a villanyautók is képesek helyt állni a legdurvább körülmények között is." - nyilatkozta.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?