Vírusölővel vértezné fel autóit a Toyota

Érdekes szabadalmi kérelmet nyújtott be a Toyota az USA-ban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vírusmentessé tenné autóinak belsejét a Toyota, amihez már ki is találtak egy rendszert. Nemrég meg is kapták rá a szabadalmi védjegyet.

Három évvel ezelőtt egy régóta ismert víruscsalád egy új típusa jóformán az egész világot térdre kényszerítette. A tudományos világ késlekedés nélkül kezdett megoldást keresni a ma Covid-19 néven ismert kórokozó megfékezésére, a biológusoktól a mérnökökig mindenki a saját szakterületén igyekezett ellenszert találni. Mivel az autóipar a legsúlyosabban érintett gazdasági ágazatok között volt, az itt dolgozók halmozottan érintettek és érdekeltek voltak a vírus elpusztításában – ráadásul, lássuk be, idejük is akadt, hiszen a fizetőképes kereslet megcsappanásával járművek helyett leginkább arcmaszkok készültek az autógyárakban.
Hirdetés
Ezekben a hónapokban különleges bejegyzési kérelmet nyújtottak be az Amerikai Egyesült Államok szabadalmi hivatalánál. A napokban jóváhagyott igénylés egy olyan rendszer részletesen kidolgozott terveit tartalmazza, amely a kórokozók elleni egyik leghatékonyabb általános fegyver: az UV-fény segítségével biztosította a gépjárművek belső terének csíramentesítését. Az elképzelés szerint az utastér különböző pontjain elhelyezett fényforrások által kibocsátott ultraibolya fény – megfelelő intenzitás és expozíciós időtartam esetén – hatékonyan elpusztítana minden kórokozót az autó karosszériája által határolt térben, legyen szó a levegőben lebegő vagy felületeken megtapadó mikrobákról. A Toyota pontosan meghatározta a besugárzás fertőtlenítéshez szükséges teljesítményt és időtartamot, illetve gondoskodott arról, hogy a folyamat azonnal kezdetét vegye, amint az utolsó utas – ember vagy kisállat – is elhagyta a járművet. A belső tér foglaltságának megállapítására egyébként azóta egy rendkívül hatékony módszert fejlesztett ki a Toyota, a sterilizáló technológia azonban ettől függetlenül is hatékonyan működhetne. Az elképzelés szerint a beltéri fényforrásokkal közös ponton elhelyezett UV-sugárzók választhatóan a belső tér egészét vagy annak csak egy részét tisztíthatnák meg a mikroszkopikus szervezetektől.
Hirdetés
Ez utóbbi különösen hasznos lehet taxik vagy fuvarmegosztó járművek – például kisbuszok – esetén, ahol a sofőr két fuvar között anélkül fertőtleníthetné a beltér utasok számára fenntartott részeit, hogy ki kellene szállnia az autóból. Különösen hasznos lehet a gyakran megérintett alkatrészek: például a belső ajtókilincsek, az ablakemelők vagy a klímavezérlő gombok célzott csírátlanítása, amit egy kisebb teljesítményű, koncentrált UV-emitter is el tudna látni. Bízunk benne, hogy eredeti célját, a világjárvány megfékezését soha nem kell betöltenie a Toyota rendszerének. Kényelmi szolgáltatásként, általános egészségmegőrző, betegségmegelőző funkcióként azonban komoly sikerre számíthat, amennyiben a Toyota úgy dönt, megvalósítja és autóiba integrálja az UV-fényes vírusölőt.
Hirdetés
Forrás: Smarter Média
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?